Az egyház feladatának teljesítéséhez, az evangélium terjesztéséhez szükség van anyagi javakra, amelyeknek birtoklása és megfelelő kezelése olyan alapvető célokat szolgál, mint a szent liturgia méltó megtartása, a szolgálattevők tisztes ellátásának biztosítása, a szent apostoli tevékenység, valamint – különösen a szegényekkel szemben – a segítő szeretet cselekedeteinek gyakorlása.

Ezen célok és a megfelelő lelkipásztori tevékenység érdekében az egyházmegyében kialakításra kerültek a központi plébániák törvényes és egységes pénzkezeléssel, könyveléssel, anyakönyvezéssel, a pasztorális célok megvalósítását szolgáló anyagi eszközök megfelelő – a keresztény szolidaritáson és megosztáson alapuló – felhasználásával, a szükséges eszközök és körülmények biztosításával.

gt web 20190328 1

A megyéspüspököt ilyen irányú feladatai végzésében az Egyházmegye Gazdasági Tanácsa is segíti, amely március 28-án tartotta időszakos ülését. Az ülésen a zárszámadás és a költségvetés adatainak megismerése mellett a tanács tagjai áttekintették a Pécsi Egyházmegye, valamint jogi személyei gazdálkodási tevékenységét is.

Az ülés kapcsán Dohóczki Péter gazdasági igazgató elmondta, hogy az Egyházmegye intézményei a hatályos jogszabályoknak megfelelően működnek. A 2018. évben is jelentős beruházások, fejlesztések valósultak meg úgy a közoktatási, mint az Egyházmegye tevékenységének más területein. Ez a tendencia pedig az elmúlt évek mintájára idén is folytatódhat.

gt web 20190328 2

A Pécsi Egyházmegye közoktatási intézményhálózatának működése, a bevezetett gazdálkodási modellnek köszönhetően, stabil. Jelentős beruházások történtek a Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskolában, a mohácsi Park Utcai Katolikus Általános Iskolában, a pécsi Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskolában, valamint a Szent Mór Iskolaközpontban. Több fejlesztés még mindig folyamatban van, vagy a lezárást követő monitoring időszak áll fent. A fejlesztések pályázati és saját forrás bevonásával valósulnak meg.

A Pécsi Egyházmegye a területén található plébániák és intézmények könyvelését központilag végzi, és az intézményhálózat pályázati menedzsmentjét is az Egyházmegye munkatársai látják el.

A gazdasági igazgató elmondta, hogy a beruházások megvalósításához az Egyházmegye saját forrásai mellett pályázati, valamin célzott támogatási összegeket használ fel. „Szépen fejlődik az egyházmegye. Közösségeket szolgáló intézmények, épületek válnak komfortosabbá, újulnak meg a korszerűség és a hatékonyság jegyében.”

Fotó: Loósz Róbert