Nagy lázban égnek a keresztény egyházak zarándokai, hiszen már csak napok választják el őket, hogy személyesen is részt vehessenek Ferenc pápa (2013-tól) csíksomlyói szabadtéri szentmiséjén. A csíksomlyói búcsút Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke a pápa látogatásának napjára is kiterjesztette.

 2019 es romaniai papalatogatas logoja

A 2019-es romániai pápalátogatás logója1

Történelmi előzmények

A hivatalos pápalátogatások története a 20. század közepére datálható. A korábbi századokban Szent Péter apostol utódai kizárólag nyomós – főként diplomáciai és egyházpolitikai – indokból indultak el más országok meglátogatására, uralkodóikkal való személyes találkozásra. Egy pápalátogatást a középkor folyamán igencsak nehezen lehetett megszervezni: az első dokumentált esemény az 1052-es pozsonyi békekötés volt, amelyen I. András magyar király (1046–1060) és III. (Fekete) Henrik német-római császár (1046–1056) mellett közvetítőként IX. (Szent) Leo pápa (1048–1054) is részt vett személyesen. Mivel nem látogatás vagy zarándoklat vitte a pápát Pozsonyba, ezért ezen eseményt nem tekintjük az első hazai pápalátogatásnak.

IX Leo papa

IX. Leo pápa (Forrás: Wikipédia)2

Kuriózumként emlegetik VI. Pius pápa (1775–1799) 1782. március 22. és április 24-e közötti bécsi utazását II. József német-római császár (1765–1790 – magyar király [1780–1790]) udvarába, amelyet a történelem csak fordított Canossa-járásnak nevez. A pápa személyes látogatása a jozefinista egyházpolitikai rendeletek (a pápaság befolyásának korlátozása a Habsburg Birodalom területén) eltörlését célozta meg: eredménytelenül.

VI Pius es II Jozsef talalkozasa

II. József császár és VI. Pius találkozása Neunkirchen és Stuppach között (Forrás: Wikipédia)3

Bonaparte Napoleon Párizsba „kérette” VII. Pius pápát (1800–1823), hogy 1804. december 2-án részt vegyen császárrá (1804–1815) koronázásán a párizsi Notre Dame-székesegyházban. A leendő uralkodó kivéve a pápa kezéből a koronát, maga helyezte a saját fejére, majd megkoronázta feleségét Josephine-t is.

a koronazas

Jacques-Louis David: A koronázás (Forrás: Wikipédia)4

A klasszikus zarándoklatok mellett a nemzetközi pápai utazások sora VI. Pál pápa idejében (1963–1978) kezdődött meg, aki pápasága alatt minden kontinensre eljutott. Szent II. János Pál (1978–2005) 26 év alatt 104 utazást tett, emiatt az utókor „utazó pápa”-ként is emlegeti. XVI. Benedek (2005–2013) és Ferenc pápa is folytatták a pápalátogatások szokását.

papalatogatasok collage

Pápalátogatások a világ minden táján (VI. Pál, II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc pápák)5

Pápalátogatások Magyarországon

A hivatalos pápalátogatás előfutáraként tekinthetünk az 1938. május 25. és 29. között a Budapesten megrendezett XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson a pápa követeként, akkor még bíborosi minőségben résztvevő Eugenio Pacellire (későbbi XII. Pius pápa – 1939–1958).

Pacelli NEK 1938

Eugenio Pacelli bíboros megnyitóbeszéde 1938. május 25-én
a XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, Budapesten6

Az első pápalátogatás Magyarországon – II. János Pál pápa

A klasszikus értelemben vett első magyarországi pápalátogatásra, lelkipásztori útra Paskai László bíboros 1988-as meghívása után 1991. augusztus 16. és 20. között került sor. Ez volt II. János Pál pápa 54. hivatalos, Olaszországon kívüli útja.

elso papalatogatas kepeslapja 1991II JP papa

Az első pápalátogatás képeslapja (Forrás: Vatera) és II. János Pál pápa7

Augusztus 16-án 11 órakor érkezett meg a pápa a Ferihegyi Nemzetközi Repülőtérre, ahol katonai tiszteletadás mellett a magyar kormány képviseletében, Göncz Árpád köztársasági elnök, Antall József miniszterelnök, Szabad György házelnök, Demszky Gábor főpolgármester, továbbá a teljes Püspöki Kar, Paskai László bíboros és Seregély István egri érsek, püspökkari elnök és Keresztes Szilárd megyéspüspök köszöntötte.

II JP papa es Goncz Arpad

II. János Pál pápa és Göncz Árpád a budapesti repülőtéren 1991. augusztus 16-án (MTI Fotó: Soós Lajos)8

A beszédek és a köszöntők után a pápa helikopterrel Esztergomba indult, ahol a prímási palotában tett látogatást követően a Bazilika kriptájában Őszentsége fejet hajtott Mindszenty József mártír-püspök sírja előtt, majd fel négykor kezdetét vette a szentmise9

II JP papa Esztergomban 01II JP papa Esztergomban 02

A Szentatya Esztergomban (Fotó: Arturo Mari)10
és Mindszenty József hercegprímás emléktáblájánál a Bazilikában (MTI Fotó: Szebellédy Géza)11

A ceremónia után a pápa szárnyashajóval utazott vissza Budapestre, ahol a Parlament épületében találkozott Göncz Árpáddal, Antall Józseffel és a kormány tagjaival.

II JP papa visszaterese Bp re

II. János Pál pápa visszatérése Budapestre (Fotó: Arturo Mari)12

Másnap, augusztus 17-én délelőtt a pécs-pogányi szentmise és az egyházmegye központjának meglátogatása után13, a Szentatya programja délután ismét Budapesten folytatódott. Elsőként a Várban, a Magyar Tudományos Akadémia székházában a magyar tudomány és művészet jeles képviselőivel találkozott: Kosáry Domokos elnök, Göncz Árpád és Antall József fogadták, majd a nunciatúrán a Magyarországra akkreditált diplomaták várták.

II JP papa MTA n

A Szentatya a Magyar Tudományos Akadémián Kosáry Domokos és Antall József társaságában (Fotó: Arturo Mari)14

18-án, vasárnap délelőtt a máriapócsi kegyhelyre látogatott II. János Pál pápa, ahol Keresztes Szilárd görögkatolikus megyéspüspök és Seregély István egri érsek, a Magyar Püspöki Kar elnöke köszöntötte.15

II JP papa Mariapocson 01

II JP papa Mariapocson 02

II. János Pál pápa Máriapócson16

Délután Őszentsége Debrecenben ökumenikus igeliturgián részt vett a Református Nagytemplomban, ahol Kocsis Elemér, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke mondott beszédet.

II JP papa Debrecenben 01

Az ökumenikus istentisztelet a debreceni Református Nagytemplomban (Fotó: Arturo Mari)18

A kiengesztelés jeleként az imaóra után megkoszorúzta a templom mögötti gályarab-presbiterek emlékművét.

II JP papa Debrecenben 02

II. János Pál pápa Debrecenben 1991. augusztus 18-án19

Este II. János Pál Budapestre visszatérve a nunciatúrán találkozott a magyarországi zsidó közösségek delegációjával is: Feldmájer Péter elnök és Kardos Péter főrabbi köszöntötte. Este 20 órai kezdettel a Budapesti Kongresszusi Központban ünnepi hangversenyt rendeztek a pápa tiszteletére, ahol Johann Sebastian Bach H-moll miséje hangzott el: ezen a Szentatya nem vett részt.

II JP talalkozasa a zsido hitkozseg vezetoivel

II. János Pál pápa találkozása a zsidó közösségek képviselőivel20

19-én, hétfőn délelőtt a pápa Szombathelyen tartott szentmisét Szent Márton püspök emlékére.21 Konkoly István megyéspüspök köszöntötte az ünneplő hívek előtt.

II JP papa Szombathelyen 01II JP papa Szombathelyen 02

II. János Pál pápa Szombathelyen 1991. augusztus 19-én22

Délután pedig ismét Budapesten tartózkodott, és a budavári Nagyboldogasszony (Mátyás)-templomban imádkozott 600 kispappal és szerzetesnövendékkel.

II JP papa a Matyas templomban 01

II. János Pál pápa a Mátyás templomban a szerzetesekkel, apácákkal és papnövendékekkel (Fotó: Arturo Mari)23

Végül este a magyar katolikus ifjúság várta a Szentatyát a Népstadionban, ahol Szent Margit életáldozatát bemutató misztériumjátékkal köszöntötték.24

II JP papa a Nepstadionban 01II JP papa a Nepstadionban 02

II. János Pál pápa a Népstadionban 1991. augusztus 19-én este (Fotó: MTI és Arturo Mari)25

Augusztus 20-a reggelét II. János Pál a Szent István-bazilikában kezdte, az öregekkel és betegekkel való találkozással: itt Takács Nándor püspök fogadta.

II JP papa talalkozasa idos beteg emberekkel

II. János Pál találkozása az idős és beteg emberekkel (Fotó: Arturo Mari)26

Szent István ünnepén II. János Pál pápa a Hősök terén 10 órától mutatott be szabadtéri szentmisét, végén elimádkozva az országfelajánlás imáját.

II JP papa aug20 Bp en

II. János Pál pápa augusztus 20-i szentmiséje a budapesti Hősök terén (MTI Fotó: Soós Lajos)27

A mise befejeztével a pápa az Úri utcai prímási palotába ment a Magyar Püspöki Kar tagjainak kíséretében.

II JP papa megbeszelese MKPK

A Szentatya megbeszélése a Magyar Püspöki Kar tagjaival (Fotó: Arturo Mari)28

Az ötnapos magyarországi tartózkodása után II János Pál pápa délután 5 órakor a Ferihegy I. repülőtéren elbúcsúzott magyar kormány jelenlévő tagjaitól (Göncz Árpád, Antall József, Szabad György, Andrásfalvy Bertalan, Jeszenszky Géza). A katolikus egyház nevében Paskai László és Seregély István köszönte meg a megtisztelő magyar zarándoklatot. Az eseményeket a Magyar Rádió és a Magyar Televízió is közvetítette.

II JP papa magyar gyerekekkel collage

A Szentatya a magyar gyerekekkel 1991 nyarán29

A Szentatya Pécsett30

Pécs városa nagy lelkesedéssel készült II. János Pál pápa fogadására. A pápalátogatás évének felütéseképpen 1991. január 9-én Őszentsége a pécsi Székesegyházat, újjáépítésének 100. évfordulója alkalmából „basilica minor” rangra emelte. A szentmise pogányi repülőtérre felállítandó oltárépítményére 1991 tavaszán írtak ki tervpályázatot, amelynek eredményhirdetése 1991. április 29-én volt. Kivitelezésre a pécsi páros, Oszoly Dénes építész és Perl Tamás építőmérnök nyertes tervei kerültek.

poganyi papai szentmise helyszine 01

A pogányi pápai szentmise oltárépítményének rajza, helyszínének tervei és a szabadtéri oltár32

Sokan igyekeztek kivenni a részüket a pápalátogatás fényének emelésében: így pl. Dr. Polyák Istvánné saját kezűleg készítette az oltárasztal terítőjét.

oltarterito

A pápai mise oltárasztalának terítője (Forrás: Hungaricana – Új Dunántúli Napló, 1991. augusztus 7. 5.)33

Május 10–11-én volt a premierje és a bemutató előadása a Pécsi Nemzeti Színházban a fiatal Karol Wojtyla (II. János Pál pápa) A mi Urunk festője színművének. A színdarabot a pápalátogatás előtt a Szentatya látogatásának tiszteletére újjáépült pécsi nagyszínházban augusztus 14–15–16-án ismét műsorra tűzték.

wojtyla darab plakatja

A fiatal Karol Wojtyla: A mi Urunk festője színművének pécsi plakátja (1991. augusztus 14–16.)34

II. János Pál végül magyarországi látogatása második napján, augusztus 17-én, szombaton 9 óra 35 perckor érkezett meg a pécs-pogányi repülőtérre, a háromnyelvű (magyar-német-horvát) pápai szentmise kijelölt helyszínére. A helikopter-leszálló fogadóbizottsága Mayer Mihály, Kneip István püspöki irodaigazgató, Bőgner Miklós Baranya–Somogy–Tolna megyék köztársasági megbízottja, Szűcs József megyei önkormányzati elnök és Kripl Zoltán polgármester voltak. A pécsi pápalátogatásra Jugoszláviából, Németországból, Svájcból, Ausztriából, Romániából, Csehszlovákiából is érkeztek prominens egyházi személyek.

belepojegyek

A pápai szentmise belépőjegyei35

A hivatalos fogadását követően A Szentatya pápamobilban körbejárt a több, mint 100.000 hívő között, majd 10 óra 15 perckor kezdetét vette a Magyarok Nagyasszonyának tiszteletére, a magyar szentek, valamint a Szent István-i örökség előtti főhajtás jegyében celebrált szentmise. Mayer püspök köszöntő szavait követően közös bűnbánat/lelkiismeret-vizsgálat, majd magyar, latin, német és horvát imák és énekek következtek.

II JP papa a poganyi szentmisen 01

A Szentatya a pécs-pogányi szentmisén az oltársátor alatt36

II. János Pál pápa szentbeszédét magyar nyelven kezdte:

Itt, Pécsett hálát adunk neked az első magyar egyetem alapításáért, amelyet a 14. században alapítottak, és minden más iskoláért, amelyek szerzetesrendek alapításaként terjesztették a kultúrát. A már elmúltnak tekinthető korszakban sok iskolát bezártak és felszámoltak közülük. Most újra indulnak és nyílnak az iskolák, a szemináriumok, itt Pécsett is.

Majd olasz nyelven folytatta, de megszólította anyanyelvükön a német, horvát, szlovén híveket is. A pápai mise koncelebránsai: Paskai László bíboros-esztergomi érsek mellett Mayer Mihály megyéspüspök, Angelo Sodano vatikáni bíboros, Franjo Kuharic bíboros, zágrábi érsek volt.

pecsi papalatogatas kepeslapokon collage

A pécsi pápalátogatás képeslapokon37

A mise közben a pécsi egyházmegye képviselői átnyújtották ajándékait a Szentatyának: 1/ a Székesegyházi Plébániától Nowotarski István a Pécsi Bazilikát ábrázoló Zsolnay-porcelánját, 2/ Pécs városától egy díszes Zsolnay vázát és a fiatal Karol Wojtyla, Pécsett is előadott A mi Urunk festője színművének albumát, 3/ a német nemzetiségektől Trischler Ferenc Sváb nagymama kisplasztikája; 4/ a horvát nemzetiségtől színes, népi díszítésű asztalterítőt és kispárnát, 5/ a buzsákiaktól népi hímzésű miseruhát és karinget kapott a pápa.

Minden papnak, teológusnak a szülei meghívót kaptak a nagy eseményre, és abban a kitüntetésben részesültek, hogy a Szentatya áldoztatta meg őket (közel 100 fő). A misén Garadnay Balázs énekkari vezető dirigálásával egy 700 fős énekkar vett részt. A mise záróakkordjaként II. János Pál pápa a Magyarok Nagyasszonyához imádkozott.

papai zenekar korusa

A pápai szentmise kórusa és zenekara (Fotó: Arturo Mari)38

A mise után, negyed egy körül a pápa helikopterrel Pécsre érkezett a Tüzér utcai stadionba landolva, ahonnan a Honvéd utca, Ifjúság útját érintve a Kodály Zoltán és az Aradi vértanúk útján keresztül, a Hunyadi út, Káptalan utca érintésével pápamobillal érkezett meg a Dóm térre.

Itt köszöntötte a híveket, majd kis időt eltöltött a püspöki palotában, továbbá kísérettel megtekintette a Székesegyházat is.

II JP papa Cserhati Mayer

II. János Pál pápa a pécsi püspöki palotában Mayer Mihály és Cserháti József megyéspüspökökkel39

A pápai helikopter háromnegyed négy tájban indult vissza a Tüzér utcai sportpályáról Budapestre.

papamobila az ifjusag utjan

A pápamobil az Ifjúság útján odafelé és a visszaúton (Fotó: Rozs Tamás)40

2006. március végén a pápalátogatás méltó emlékéül a pogányi repülőtérre vezető utat II. János Pál útjának nevezték el. Az avatáson Mayer Mihály megyéspüspök mellett Julianus Janusz apostoli nuncius is jelen volt.

A második pápalátogatás Magyarországon – II. János Pál pápa

II. János Pál 1996. szeptember 6-án Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát meghívására, a Pannonhalmi Főapátság millenniumi megemlékezése alkalmából másodszor is ellátogatott Magyarországra: ám ekkor Pannonhalma mellett másnap (szeptember 7.) csak Győrött járt és tartott istentiszteletet. Látogatásával igyekezett elősegíteni a római és a görögkeleti egyház közeledését.

II JP Mo n

II. János Pál pápa Magyarországon 1996-ban (Fotó: Arturo Mari)43

A pápa különgépe szeptember 6-án landolt a Ferihegy I. Nemzetközi Repülőtéren, ahol az ünnepélyes fogadtatáson az állami vezetők és a Magyar Püspöki Kar tagjaiból álló fogadóbizottság mellett a katolikus iskolák tanulói is jelen voltak. Ezután Pannonhalmán a Főapátsági Bazilikában ünnepélyes vesperáson vett részt a bencés szerzetesekkel, majd meglátogatta a Szent Adalbert Otthon idős és beteg rendtagjait.

II JP papa Pannonhalman 01

II. János Pál pápa Pannonhalmán44

Másnap 10 órakor a győri Ipari Parkban felállított oltárnál 160.000 magyar, osztrák, német, horvát, cseh, szlovák és román zarándok előtt Pápai Lajos győri megyéspüspök köszöntötte a Szentatyát. A Magyar Püspöki Kar képviselőivel a győri püspöki palotában elköltött ebéden találkozott. Délután a Győri Székesegyházban az egyházmegye 1000 képviselője várt: papok, szerzetesek, egyházközségi képviselők, hitoktatók mellett iskolák és szociális intézmények vezetői. Még aznap este a ferihegyi búcsúztató után a II. János Pál pápa elhagyta országunkat.

II JP papa Gyorben 01
II JP papa Gyorben 02

II. János Pál pápa a győri szabadtéri szentmisén és Apor Vilmos vértanú-püspök szarkofágjánál a győri székesegyházban45

Epilógus

A háromnapos romániai apostoli látogatása során 2019. június 1-jén 11 órakor érkezik Ferenc pápa a Hargita megyei Csíksomlyó Kis- és Nagysomlyó hegyek közötti hegynyeregben, ahol a Hármashalom oltárnál latin nyelvű istentiszteletet fog celebrálni. A homíliát Ferenc pápa olaszul mondja el, amit magyar nyelvre is fordítanak majd. Korábban, 1999-ben Szent II. János Pál pápa járt már Bukarestben, de ez lesz az első pápalátogatás Erdélyben.

Ferenc pápa romániai látogatásának hivatalos programja.

Az összeállítást készítette: Dr. Schmelczer-Pohánka Éva


  1. A kép forrása: https://www.magyarkurir.hu/hirek/kozzetettek-romaniai-papalatogatas-mottojat-es-logojat
  2. A kép forrása: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/8c/Leon_IX.jpg
  3. A kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ford%C3%ADtott_Canossa-j%C3%A1r%C3%A1s#/media/File:L%C3%B6schenkohl_Joseph_II._Pius_VI._1782.jpg
  4. A kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Nap%C3%B3leoni_h%C3%A1bor%C3%BAk#/media/File:Jacques-Louis_David_019.jpg
  5. A képek forrása: https://www.ffhl.org/blessed-paul-vi-speaks-from-the-grave-on-nazareth-a-look-back-to-1964/ ; https://pro.magnumphotos.com/C.aspx?VP3=SearchResult&ALID=2TYRYDADCM4R ;
    https://www.japantimes.co.jp/news/2016/10/01/national/history/religious-reflections-pope-john-paul-iis-enduring-legacy-japan/ ; https://www.idnes.cz/zpravy/zahranicni/papez-kazal-vericim-v-desti-o-pravde-a-rodine.A070908_182316_zahranicni_jba/foto/JBA1d9786_MDF66527.JPG ; https://www.dailymaverick.co.za/article/2015-12-01-pope-francis-in-africa-a-pilgrim-of-peace/
  6. A kép forrása: http://www.bibl.u-szeged.hu/ha/esemeny/euch/pic/euch29.jpg
  7. A kép forrása: II. János Pál pápa máriapócsi zarándoklata. 1991. augusztus 18. [Budapest, 1991.] 1.
  8. A kép forrása: http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=maroka&pid=121538&blog_cim=Archiv%20k%E9p%20%20-%201991.%20augusztus%20...
  9. Pápai szentbeszéd: https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=259
  10. A kép forrása: A Szentatya Magyarországon.(Emlékalbum) [Budapest, 1991.] 11.
  11. A kép forrása: https://gondola.hu/cikkek/104940-Haromszor_bocsatott_meg_merenylojenek.html
  12. A kép forrása: A Szentatya Magyarországon.(Emlékalbum) [Budapest, 1991.] 21.
  13. Pápai szentbeszéd: https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=261
  14. A kép forrása: A Szentatya Magyarországon.(Emlékalbum) [Budapest, 1991.] 36.
  15. Pápai szentbeszéd: https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=263 ; A máriapócsi zarándoklat dokumentuma a Magyar Nemzeti Digitális Archívumban:: https://mandadb.hu/common/file-servlet/document/483625/default/doc_url/IMG_0001.pdf
  16. A képek forrása: https://www.nyirgorkat.hu/?q=hir&id=276 A Szentatya Magyarországon.(Emlékalbum) [Budapest, 1991.] 53. (Fotó: Arturo Mari); II. János Pál pápa máriapócsi zarándoklata. 1991. augusztus 18. [Budapest, 1991.]
  17. A pápa beszéde: https://www.magyarkurir.hu/nezopont/roma-puspoke-kalvinista-romaban-ii-janos-pal-papa-beszede-debrecenben#lightbox['g82258']/0/ ; https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=272
  18. A kép forrása: Szentatya Magyarországon.(Emlékalbum) [Budapest, 1991.] 57.
  19. A kép forrása: https://ujember.hu/szent-ii-janos-palra-emlekeztek-debrecenben-debrecenben/
  20. A kép forrása: Szentatya Magyarországon.(Emlékalbum) [Budapest, 1991.] 57.
  21. Pápai szentbeszéd: https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=274
  22. A képek forrása: https://www.martinus.hu/hirek/2863/a-szombathelyi-papalatogatasra-emlekezunk (Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár); https://www.martinus.hu/hirek/2863/a-szombathelyi-papalatogatasra-emlekezunk
  23. A kép forrása: Szentatya Magyarországon.(Emlékalbum) [Budapest, 1991.] 77.
  24. Pápai szentbeszéd: https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=275 ; https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=276
  25. A képek forrása: https://index.hu/kulfold/2011/01/14/boldogga_avathatjak_ii._janos_pal_papat/ ; Szentatya Magyarországon.(Emlékalbum) [Budapest, 1991.] 81.
  26. A kép forrása: Szentatya Magyarországon.(Emlékalbum) [Budapest, 1991.] 86.
  27. A kép forrása: https://gondola.hu/cikkek/104940-Haromszor_bocsatott_meg_merenylojenek.html
  28. A kép forrása: Szentatya Magyarországon.(Emlékalbum) [Budapest, 1991.] 112.
  29. A képek forrása: II. János Pál pápa máriapócsi zarándoklata. 1991. augusztus 18. [Budapest, 1991.]; A Szentatya Magyarországon.(Emlékalbum) [Budapest, 1991.] 8., 31., 68. (Fotó Arturo Mari)
  30. Videó: II. János Pál pápa szentmiséje a pécs-pogányi reptéren (1991. augusztus 17. szombat): http://www.csgyk.hu/2014/video23696/
  31. Forrás: Pécsi Egyházmegyei Levéltár – 512/1991
  32. Forrás: Magyar Nemzeti Digitális Archívum – Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjtemény
  33. Forrás: https://library.hungaricana.hu/hu/view/DunantuliNaplo_1991_08/?query=sv%C3%A1b&pg=108&layout=s
  34. Forrás: Magyar Nemzeti Digitális Archívum – Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjtemény = https://mandadb.hu/common/file-servlet/document/682123/default/doc_url/pnsz_19910814bepl_mi.jpg
  35. Forrás: Pécsi Egyházmegyei Levéltár – 512/1991
  36. A képek forrása: Magyar Nemzeti Digitális Archívum – Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjtemény; Szentatya Magyarországon.(Emlékalbum) [Budapest, 1991.] 29. (Fotó: Arturo Mari)
  37. Forrás: Magyar Nemzeti Digitális Archívum – Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjtemény
  38. A kép forrása: Szentatya Magyarországon.(Emlékalbum) [Budapest, 1991.] 30.
  39. Forrás: Magyar Nemzeti Digitális Archívum – Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjtemény
  40. Forrás: Magyar Nemzeti Digitális Archívum – Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjtemény
  41. Pápai szentbeszéd: https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=281
  42. Pápai szentbeszéd: https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=283
  43. A kép forrása: „Reményünk Krisztus” II. János Pál pápa lelkipásztori látogatása Magyarországon. 1996. szeptember 6–7. [Győr, 1996.] 19.
  44. A képek forrás: http://pctrs.network.hu/clubpicture/5/1/8/_/ii_janos_pal_papa_latogatasa_1996_pannonhalma_518587_63169.jpg
  45. A képek forrása: „Reményünk Krisztus” II. János Pál pápa lelkipásztori látogatása Magyarországon. 1996. szeptember 6–7. [Győr, 1996.] 16. (Fotó: Matusz Károly); http://www.fesztivalnaptar.hu/puspoki_szekesegyhaz/I311158/kep-1/ 

IRODALOM

  • Érszegi Márk Aurél: Pápalátogatás régen és ma = (2011)
  • Gergely Jenő: Magyarország és az Apostoli Szentszék kapcsolatai. In: Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. Emlékszám Őszentsége II. János Pál pápa látogatásának tiszteletére. 1991/1–2. 113–128.

II. János Pál pápa magyarországi látogatásai

  • Csapody Tamás: II. János Pál pápa Magyarországon = Társadalmi Szemle, 1991/5. 24–39.
  • Életünk Krisztus. A Szentatya magyarországi látogatásának liturgikus énekei. [Budapest, 1991.]
  • II. János Pál pápa magyarországi látogatása. 1991. augusztus 16–20. A Szentaya beszédeinek magyar nyelvű fordítása. [Budapest, 1991.]
  • II. János Pál pápa máriapócsi zarándoklata. 1991. augusztus 18. [Budapest, 1991.]
  • A Szentatya Magyarországon.(Emlékalbum) [Budapest, 1991.]
  • „Reményünk Krisztus” II. János Pál pápa lelkipásztori látogatása Magyarországon. 1996. szeptember 6–7. [Győr, 1996.]

Videó

II. János Pál pápa Magyarországon – magyar dokumentumfilm, 147 perc, 1991 

II. János Pál pápa pécsi látogatása

  • II. János Pál pápa „kisbazilika” címet adományoz a pécsi Székesegyháznak. In: Tanulmányok a pécsi egyházmegye történetéből I. Szerk. Fricsy Ádám. Pécs, 1993. 407.
  • II. János Pál pápa látogatása Pécsett. In: Tanulmányok a pécsi egyházmegye történetéből I. Szerk. Fricsy Ádám. Pécs, 1993. 409–410.
  • A Szentatya homíliája Pécsett. In: Tanulmányok a pécsi egyházmegye történetéből I. Szerk. Fricsy Ádám. Pécs, 1993. 411–416.
  • Pécs 1991. augusztus 17. – Szentmise a Szentatyával Pécsett. [Budapest, 1991.]
  • Vargha Dezső: „Pécs történetében egyedülálló esemény” II. János Pál pápa látogatása Pécsett és Pogányban 1991. augusztus 17-én. = Pécsi Hét, 2005. április 8. 2.

LD honlap logó