A Pécsi Egyházmegye által fenntartott közoktatási intézmények közötti kapcsolatok erősítésének érdekében, október 10-én BIBLIA-túrára várta a Szent Ferenc Katolikus Óvoda tanköteles korú gyermekeit és munkatársait, a Park Utcai Katolikus Óvoda iskolába induló gyermekeivel kiegészülve. A játékos vetélkedő témája Nóé története volt, amelyen 80 óvodás vett részt a két intézményből.

Nóé történetét és a hozzátartozó feladatokat –amelyet az interneten kellett megtalálni és megtanulni– a helyszínen kapták meg a csapatok, amelyek Bárány, Bárka, Olajág, Szárnyaló madár és a Szivárvány neveket viselték.

Biblia túra Mohácson 5 KicsiAz óvodai nevelés tevékenységei köré csoportosították a játékos feladványokat öt állomáson keresztül, de a Zárda templomban tartott hálaadás sem maradt el. A gyerekek énekeltek, kézimunkáztak, anyanyelvi és ügyességi feladatokat végeztek örömteli és mókás hangulatban.

A játékos feladatok sikeres megoldásáért köveket kaptak cserébe, melyekből a végén megépítették a Hálaoltárokat, hiszen Nóé is hálát adott az Úrnak, hogy megmenekültek a negyven napos özönvízből.

A tartalmas, jó hangulatú túra zárásaként Battonyai János, káplán atya köszönte meg a közös együttlétet, megdicsérve a kicsiket. Végezetül közösen elénekelték a „Mindnyájan együtt dicsérjük Istenünket….” című éneket.

Fotók: Báráczné Szántó Mariann

LD honlap logó