Bemutatkozik a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola leendő elsős tanítója.

Somlyai Beatrix, Bea néni Bea nénii

Tanítói pályám 2017 őszén indult a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskolában, ezt megelőzőleg szociális munkásként dolgoztam a területen.  Egy különleges zenei program, a Szimfónia Program aktív munkatársaként kialakult egy jó kapcsolat az iskolával, ez segített ahhoz, hogy gyakornoki éveimet ebben az iskolában kezdjem meg.

Az első évben főként napközis nevelőként segítettem a tanulókat, amely során megtapasztaltam a hivatás minden szépségét. Közben a Szimfónia Programban is ugyanúgy tevékenykedtem, a koncertek, a zenei tábor egyre szorosabb köteléket biztosított az iskolával, a kollégákkal, a szülőkkel és a gyerekekkel.

Az elkövetkezendő 4 év egy nagy utazás, egy életre szóló fejlődés. A gyerekek kisiskolásokból kiskamaszokká válnak, akik remélhetőleg célokkal, motiváltan indulnak meg a felső tagozatos diákévek felé. Fontosnak tartom, hogy olyan tudást, ismeretanyagot, tiszta emberi értékeket adjak útravalóul diákjaimnak, melyet életük során mindig kamatoztathatnak.

Ősztől szeretettel várom leendő elsős tanítványaimat!

 

LD honlap logó