Eseménynaptár

ADVENT 4. VASÁRNAPJA

: 2020. december 20. vasárnap
viola † Mise délelőtt: Advent IV. vasárnapjáról saját. Hitvallás, I. adventi pref. (Dicsőség nincs.)
Olv.: 2Sám 7,1–5.8b–12.14a.16; Róm 16,25–27; Lk 1,26–38

Liturgia:
Advent 4. vasárnapja
Kezdőének:
Harmatozzatok, egek, onnan felülről, és ti, felhők, hullassátok közénk az Igazat! Nyíljék meg a föld, és teremje az Üdvözítőt! (Iz 45,8)

Könyörgés:
Kérünk téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Sámuel, második könyvéből
Amikor Dávid király mára házában lakott, és az Úr nyugalmat adott neki körös-körül minden ellenségétől, a király így szólt Nátán prófétához: „Nézd, magam cédrusfából készült házban lakom, az Úr ládája meg, sátorban lakik.” Erre Nátán ezt mondta a királynak: „Tedd meg mindazt, amit szándékozol, mert veled van az. Úr.”
Még azon az éjszakán történt, hogy az Úr szózatot intézett Nátánhoz: „Menj és mondd meg szolgámnak, Dávidnak: »Ezt mondja az Úr: Te akarsz nekem házat építeni lakóhelyül? Elhoztalak a legelőről, a juhok, mellől, hogy népem, Izrael fejedelme légy. Veled voltam minden vállalkozásodban, és minden ellenségedet megsemmisítettem előtted. Nagy nevet szereztem neked, olyat; mint a föld nagyjaié. Népemnek, Izraelnek is meghatároztam egy helyet, és oda telepítettem. Ezen a helyen lakik majd, és nem fogják többé háborgatni. A gonoszok sem szorongatják, mint kezdetben, attól a naptól fogva, hogy bírákat rendeltem népem, Izrael fölé. Azért megszabadítalak minden ellenségedtől. Azt is közli veled az Úr, hogy fölépíti (uralkodó)-házadat. Ha aztán napjaid betelnek és megtérsz atyáidhoz, fölemelem magvadból származó utódodat, és megszilárdítom királyságát. Az ő atyja leszek, ő meg a fiam lesz. Házad és királyságod örökre fennmarad színem előtt, és trónod mindörökké szilárd marad.«”
Ez az Isten igéje.
2Sám 7,1-5.8b-12.14a.16

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát! Vö. 2a. vers.
Előénekes: Az Úr irgalmáról énekelek örökkön-örökké, * hűségedet nemzedékről nemzedékre hirdeti ajkam.
Így szóltál: † „Irgalmam szilárdan áll mindörökké.” * Valóban, a te hűséged erős, miként a mennybolt.
Hívek: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát!
E: „Választottammal szövetséget kötöttem, * megesküdtem szolgámnak, Dávidnak.
Megerősítem ivadékodat örökre, * és megszilárdítom trónodat nemzedékről nemzedékre.”
H: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát!
E: „Így szólít engem: »Atyám vagy nékem, * Istenem és üdvöm sziklája.«
Irgalmam iránta örökké megmarad, * szövetségem hűsége nem szűnik meg.”
H: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát!
Zsolt 88,2-3.4-5.27.29

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Testvéreim! Istennek hatalmában áll megerősíteni benneteket evangéliumomban, a Jézus Krisztusról szóló tanításban, annak a titoknak kinyilvánításában, amelyre ősidők óta csend borult, de amelyet most az örök Isten parancsára a próféták írásai kinyilatkoztattak, és minden nemzet előtt ismertté tettek, hogy így a hit befogadására eljussanak. Neki, az egyedül bölcs Istennek legyen dicsőség Jézus Krisztus által örökkön-örökké! Ámen.
Ez az Isten igéje.
Róm 16,25-27

ALLELUJA
Íme, az Úrnak szolgálóleánya: * legyen nekem a te igéd szerint! Lk 1,38 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt.
Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez.
Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!”
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?”
Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.”
Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!”
Ezután az angyal eltávozott.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,26-38

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, a mennyei Atyát, hogy a megváltás titkának felismerése erősítse hitünket, és irányítsa cselekedeteinket!
Lektor:
1. Adj erőt, Urunk, Egyházadnak a hit megvallására, hogy a világ felismerje általunk a megváltás örömhírét!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Adj, Urunk, papjaidnak apostoli buzgóságot, és erősítsd meg őket, hogy fáradhatatlanul hirdessék tanításodat!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Fékezd meg a háború pusztító erőit, hogy békesség szálljon az egész világra!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Erősítsd meg a Szűzanya közbenjárására minden nő lelkében az anyai hivatás megbecsülését és szeretetét!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Add meg a szenvedőknek, hogy az üdvösség reményéből erőt merítve viseljék keresztjüket!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Mindenható Istenünk! Erősíts meg minket Szentlelked által, hogy a szent Szűz példájára mi is készségesen teljesítsük akaratodat. Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Kérünk, mennyei Atyánk, hogy ugyanaz a Szentlélek, aki a Boldogságos Szűz Mária méhét eltöltötte égi erejével, szentelje meg oltárodra helyezett áldozati adományainkat. Krisztus, a mi Urunk által.

Prefáció:
ADVENTI II. PREFÁCIÓ
Krisztus kettős várása
A következő prefációt december 17-e és 24-e közötti időszaki misékben mondjuk, valamint az ugyanebben az időben végzett egyéb misékben, amelyeknek nincs saját prefációjuk.

Az Úr legyen veletek.
H.: És a te lelkeddel.
Emeljük föl szívünket.
H.: Fölemeltük az Úrhoz.
Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek.
H.: Méltó és igazságos.
(Mert) Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy mindig és mindenütt hálát adjunk néked, mi Urunk, szentséges Atyánk, mindenható, örök Isten: Krisztus, a mi Urunk által.
Őt előre hirdette a próféták szózata, és kimondhatatlan szeretettel hordozta a Szűzanya, az ő közeledtét jelezte Keresztelő János, – majd bizonyságot tett ARról, hogy már hozzánk érkezett. Ő megadja nekünk, hogy születésének ünnepét örvendezve várjuk, – és így imádságban VIRrasztva, dicséretében ujjongva találjon minket.
(És) Ezért mi is, miként az angyalok és főangyalok, a trónod körül álló hatalmas égi szellemek, és minden seregek a mennyben, (a te) dicsőséged himnuszát zengjük, – és velük EGyütt vég nélkül mondjuk: (énekeljük:)

Áldozási ének:
Íme, a Szűz fogan, fiút szül, és Emánuelnek nevezi el. (Iz 7,14)

Áldozás utáni könyörgés:
Mindenható Istenünk, magunkhoz vettük örök megváltásunk zálogát. Kérünk, hogy minél inkább közeledik karácsony ünnepe, annál nagyobb odaadással készüljünk szent Fiad csodálatos születésének méltó megünneplésére. Aki él és uralkodik mindörökkön örökké.

LD honlap logó

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5