Eseménynaptár

Keresztes Szent Pál áldozópap – e

: 2020. október 19. hétfő
1694-ben Genova közelében, Ovadában született. Apja kereskedő volt, akinek Pál segítőtársa volt. Anyjától örökölt jámborsága azonban arra ösztönözte Pált, hogy tökéletesebb életet kezdjen. Az Istenanya egy magánkinyilatkoztatásának engedelmeskedve fivérével együtt megalapította a szegények és betegek gondozására a passzionisták rendjét. Szentünk önmagával nagyon szigorú ember volt és eredményes hitszónok. 1775. október 18-án halt meg Rómában. Sírja a Szent János és Pál templomban van.

Életútjáról bővebben a Szentek élete című kötetben: http://www.katolikus.hu/szentek/1019-168.html

Liturgia: nem kötelező emléknap - fehér
A lelkipásztorok közös olvasmányaiból, 614. oldal, vagy: A szent férfiak közös olvasmányaiból, 668. oldal.

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből1Kor 1,18-25
Testvéreim! A keresztre feszített Krisztusról szóló igehirdetésünk oktalanság azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje. Hiszen így olvassuk a Szentírásban:
Lerontom a bölcsek bölcsességét, s az okosak okosságát meghiúsítom.
Hol marad a (görög) bölcselő, a (zsidó) írástudó vagy az e világ tudósa? Nemde megmutatta Isten, hogy a világ bölcsessége ostobaság?
Mivel a világ a maga bölcsességével nem ismerte fel Istent isteni bölcsességében, úgy tetszett Istennek, hogy balgaságnak látszó igehirdetéssel üdvözítse a hívőket. A zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek, mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük. Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg ostobaság, de a meghívottaknak, legyenek bár zsidó- vagy pogányszármazásúak, Krisztus az Isten ereje és az Isten bölcsessége. Hiszen Isten „oktalansága” bölcsebb az emberekénél, Isten „gyöngesége” pedig erősebb az emberekénél.
Ez az Isten igéje.

VÁLASZOS ZSOLTÁR - Zsolt 116,1.24 a. tónus.
Válasz: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot! (Mk 16, 15)
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat, minden népek, * magasztaljátok őt, minden nemzetek.
Hívek: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
E: Mert erős rajtunk az ő irgalma, * és az Úr hűsége örökké megmarad.
H: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.

ALLELUJA
Alleluja. 1. szám.
Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, * mert vágyakozásuk beteljesedik. Mt 5, 61 D2. tónus. Alleluja.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvébőlMt 16,24-27
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen. Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énértem elveszíti életét, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért?
Az Emberfia ugyanis el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint.”
Ezek az evangélium igéi.

Egyetemes könyörgések:
32. A PÁPÁKRÓL VAGY LELKIPÁSZTOROKRÓL
Pap: Kérjük, testvéreim, Krisztus Urunkat, a jó Pásztort, hogy mutassa meg szeretetét irántunk, és hallgassa meg kéréseinket!
Lektor: 1. Urunk, te vagy a pásztorok fejedelme: ne hagyd Egyházadat szent és kiváló lelkipásztorok nélkül!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Aki nyájadat Péterre és utódaira bíztad, add, hogy N. pápánk az apostoli lelkű szent főpapok nyomdokait kövesse!
3. Aki jóságosan tanítod és neveled a népeket, ne engedd, hogy a világ elveszítse érzékét a lelki táplálék iránt!
4. Aki ismered tieidet, ne engedd, hogy egy is elvesszen azok közül, akikért véredet ontottad!
5. Aki válladra veszed a gyengét, és felkutatod az elveszett bárányt, erősítsd meg gyenge hitünket, és térítsd vissza magadhoz azokat, akik elhagytak téged!
(6. Aki életedet adtad juhaidért, öleld szent Szívedre N.-t és többi elhunyt testvérünket!)
Pap: Urunk, Jézus Krisztus, hallgasd meg néped kéréseit, és örvendeztesd meg nyájadat a pásztorok gondosságával, a pásztorokat pedig a rájuk bízott lelkek engedelmességével! Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.

LD honlap logó

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség