ifjúság

A Tolna megyei Tamásiban lévő Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium és Kollégium az egyházmegye legújabb intézménye: az idei tanévtől működik katolikus iskolaként.

Október 22-24-én 22 fő részvételével szervezték meg a vezetőképző lelkigyakorlatot a szekszárdi Belvárosi plébánián. A találkozó mottója a következő volt: „Te jó vagy és jót osztogatsz. Taníts meg az általad szabott rendre!" (Zsolt 119,68)

A Szent Mór Iskolaközpont 2015. október 22-én „ÉLŐ KÖNYVTÁR"-at szervezett 11-12. évfolyamos diákjai számára. A 17-18 évesek különböző hivatású felnőttekkel beszélgethettek négyszemközt, körüljárva egy-egy pálya lehetőségeit és nehézségeit.

Pécsett október 9-én és 10-én 25 területen segítettek az önkéntesek a 72 óra kompromisszum nélkül akciója során. Az általános és középiskolások, egyetemisták, fiatal felnőttek és a TÁMASZ alapítvány hontalan önkéntesei főként egyházmegyei és önkormányzati intézményekben tevékenykedtek.

2015. október 24-én, szombaton Ministráns Búcsú lesz Szekszárdon. A rendezvény a Római Ministráns Zarándoklat utótalálkozója is lesz egyben. A részvétel ingyenes, az ebédről a Ministráns Bizottság gondoskodik.

2015 augusztusának első hetében a Pécsi Egyházmegyéből 70 ministráns és vezető vett részt a 11. Nemzetközi Ministránstalálkozón Rómában. A delegációt Udvardy György megyéspüspök támogatta, a plébánosok pedig segítették a ministránsokat és a szülőket.

A három történelmi keresztény egyház három napon át „Itt vagyok!" mottóval rendezi meg a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű eseményt. Hétvégén Pécsett több száz középiskolás tesz rendbe köztereket, játszótereket, közösségi helyeket, valamint segít az idősápolásban és keres fel gyermekotthonokat.

Vasárnap családi játszódélutánra várta a pécsieket a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete. Az egyesület 25 év után költözhetett olyan épületbe, ahol nemcsak a többgyermekesek fordulnak meg, hanem programokat és előadásokat is szerveznek.

Idén „Itt vagyok!" mottóval rendezik meg a 72 óra kompromisszumok nélkül elnevezésű rendezvényt.

25. tanévét kezdte meg a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola. Az 1991-ben újjáalapított intézmény a Pécsi Tudományegyetemmel közös tanévnyitó szentmisére hívta jelenlegi és egykori hallgatóit, munkatársait és azok hozzátartozóit. A Veni Sanctét a pécsi Belvárosi templomban tartották.

A Magyar Vívó Szövetség is csatlakozott a sportágat népszerűsítő eseményhez, amelynek keretében a PTE-PEAC vívó szakosztálya is az utcára vonult vasárnap délelőtt. A helyszínt a Pécsi Egyházmegye biztosította. A Dóm téren fél 11-től indult a flashmob, amelynek keretében a PEAC-os vívók – kicsiktől az idősekig – beöltözve tartottak bemutatót.

A Pécsi Egyházmegye idén harmadik alkalommal hirdeti meg internetes böngészős hittanversenyét. Az elmúlt évek sikerét mutatja, hogy a tavalyi évben a versenyen 151-en indultak. Az eddigiekhez hasonlóan most is 3 korcsoportban várjuk az érdeklődő diákok jelentkezését, ahol az 5-6., 7-8. és 9-12. osztályosok mérik össze egymással tudásukat.

A Pécsi Egyházmegye Családreferatúrája és a ministránsok idén közösen tartják búcsújukat szeptember 19-én Máriagyűdön.

A Pécsi Egyházmegye fenntartásában kezdte meg a tanévet a tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium és Kollégium. Az intézmény működtetését a püspökség a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól vette át. Az ünnepélyes – először katolikus gimnáziumi – tanévnyitójukon Udvardy György pécsi megyéspüspök is részt vett.

A hagyományok szerint szentmisével kezdődött a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont 2015/16-os tanéve. Udvardy György pécsi megyéspüspök vezette be a közel 60 új első évfolyamos gyereket a székesegyházba. Az iskola létszáma idén meghaladja a 640 főt.

A tanévkezdés nemcsak komoly munka, hanem egyfajta szövetség kezdete és megerősítése is – mondta Udvardy György megyéspüspök Pakson. A szentmise a Pécsi Egyházmegye hivatalos, központi tanévnyitója is volt egyben.

Rövidesen újra megkezdődik a tanítás a pécsi egyházmegye közoktatási intézményeiben: augusztus utolsó és szeptember első napjai a tanévnyitó ünnepségek időszaka.

Csaknem 150 fiatal vett részt július 3. és 5. között a 33. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozón. A találkozó mottója Fábry Kornél atya előadásának címe volt: „Az vagy, amit hallgatsz?!"

Július 3-án a PTE Általános Orvostudományi Karának végzős, avatás előtt álló orvostanhallgatóiért tartottak szentmisét a Pius templomban délután 5 órakor. A szentmisét Udvardy György megyéspüspök celebrálta.

Kimagasló eredményt értek el a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola sportolói az idei diákolimpiai bajnokságban. A kis létszámú intézmény tanulói futsalban, labdarúgásban, kézilabdában és atlétikában tarolnak.

A 30 millió forintos pályázati forrásból megvalósított Város peremén is van esélyed felzárkóztatási konstrukció alapvető célja, hogy a közoktatási intézmények alkalmassá váljanak a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók, köztük roma diákok, eredményes nevelésére-oktatására, támogassák iskolai sikerességüket.

Felnőtt Floorball Magyar Kupadöntőt és amatőr I. Csele Kupát rendeztek a Mohácsi Katolikus Nevelési Központban. Udvardy György pécsi megyéspüspök a díjak átadásakor méltatta a sportolók teljesítményét és örömét fejezte ki, hogy a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő nevelési központ egy jelentős esemény nívós megszervezésére vállalkozott.

A pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont nyolc gimnazista diákja pályázott a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet idei tanulmányi versenyére. A beérkezett pályázatok közül a bírálók véleménye szerint négy dolgozat volt kiemelkedő.

Az ország legjobb életmentői idén Somogy, Baranya és Pest megyéből kerültek ki. Ezúttal Pécsett gyűltek össze az elsősegélynyújtók, hogy összemérjék tudásukat. A középiskolások kategóriájában a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont csapata nyert.

2015. június 20-án ministránstalálkozó lesz Pécsett. A találkozó egyik célja a papszentelésen való részvétel; a papszentelést a 10 órakor kezdődő szentmise keretén belül tartják.

A Családok Háza program az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatásával valósult meg. A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete két éven keresztül csaknem 50 millió forintból tartott továbbképzéseket, tanácsadásokat, és a most átadott családi házat újította fel.

Marton Bernát dallasi ciszterci szerzetes, paptanár a vendége a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának a héten. Bernát atya eddig összesen 32 maratont és 7 ultramaratont futott le. A pécsi intézmény belvárosi futóversenyt rendezett a tiszteletére.

 

Jézus szeretetüzenete lesz a központi gondolata az idei Ifjúsági Passiónak. A misztériumjátékot idén - amely 2015. március 29-én lesz 15.00 órakor a Tettyén - a Kaméleon Csoport szervezi. Az előadásra szereplők jelentkezését várják.

A keresztényüldözés lesz a témája annak a szerdai előadásnak a Dóm-kőtárban, amit a Pécsi Katifi és a Katolikus Egyetemi Lelkészség szervez.

Napokon belül elkészül a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont udvarán a gumiborítású sportpálya, amelyre a téli időszakban sátortető kerül. A beruházást az iskola fenntartója, a Pécsi Egyházmegye finanszírozza.

Február 3-án és 4-én két párhuzamosan futó múzeumpedagógiai programot szerveznek iskolai csoportok részére a pálosokról szóló kiállításon.

A Szent Mór Katolikus Iskolaközpont februártól áprilisig tartó előadássorozatának keretében Fekete Rita alezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának főelőadója és Nagy Péter, a Pécsi Egyházmegye közoktatási munkatársa tart összesen öt előadást.

Pápa-mobil néven a Magyar Kurír október 13-án útjára indítja az első magyar nyelvű, okostelefonokra és táblagépekre letölthető alkalmazását. Az alábbiakban a Magyar Kurír levelét közöljük teljes terjedelemben.

Idén ötödik alkalommal, országosan másodszor rendezi meg a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont a Vadak Ura Bajnokságot.

A tolnai Szent Mór Katolikus Általános Iskolát 1997-ben alapították. Az intézmény 1999 óta a templommal szemben lévő emeletes épületben működik.

A paksi Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumra nem vonatkoznak körzethatárok: lakóhelytől függetlenül bármely szülő beírathatja gyermekét, aki elfogadja az intézmény keresztény értékrendjét, nevelési programját.

Véget ért a farsang. A Húshagyó kedd a húsvét előtti 41. napra eső kedd, a nagyböjt előestéje. A Kovács Béla Általános Iskola tanulói különleges formában ünnepeltek: angol hagyományt felelevenítve Palacsinta-napot tartottak.

A szentek közöttünk élnek, szokták mondani. Úgy tűnik, ez a vértanúkra ugyanúgy igaz. A kegyetlen terrorcselekmények sora, amely az idei év elején kezdődött, egyelőre nem ért véget. A keresztény áldozatokról szóló hírek talán még inkább fájnak.

 A Pécsi Egyházmegyei Ministránsbizottság minden év tavaszán – ezen belül is általában nagyböjtben – és őszén megszervezi ministránsvezető-képző összejöveteleit, amely során egyaránt helyet kap a ministráláshoz és a vezetéshez kapcsolódó gyakorlati és elméleti képzés, valamint a lelki megerősödés, közös imádság, elmélkedés, liturgia.

Országos gyűjtést szervezett oktatási intézményei javára a katolikus egyház. A hívők az összes katolikus templomban adakozhattak, segítve ezzel az egyház kezelésében lévő általános- és középiskolákat.

A beiskolázási időszakban a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont alsós munkaközössége nagy gondot fordít arra, hogy az iskola leendő elsősei és szülei bepillantást nyerhessenek az intézmény életébe.

A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működik Mohácson a Szent Ferenc Katolikus Óvoda, ahol néhány éve egyedülálló módon kimondottan óvodásoknak tartanak szentmiséket. Az „ovis misékről” Báráczné Szántó Mariann, az intézmény vezetője beszélt.

Az egész egyház megkezdte negyvennapos készülődését húsvétra, miközben a hamvazkodás szertartását Krisztus buzdító szavai kísérik: „Térjetek meg és higgyetek az üdvösség jó hírében.” (Mk 1,15)

Április közepén Törökországban rendezi a Nemzetközi Iskolai Sportszövetség a tájfutó világbajnokságot, ahol a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont két csapata képviseli hazánkat.

Egykori tanítványai, ismerői és tisztelő emlékeznek a legendás cserkészvezető papra, Csonka Ferencre Kővágószőlősön 2015. március 20-án 18 órától a Búzás Andor Művelődési Házban.

„Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.” (Mt 5,8)

Kedves fiatalok!

Folytatjuk lelki zarándoklatunkat Krakkó felé, ahol 2016 júliusában a következő Ifjúsági Világtalálkozót fogjuk tartani.

A PécsiKatifi és az Egyetemi Lelkészség szervezésében minden hónap első szerdáján kerekasztal beszélgetést tartanak a Dóm-kőtárban.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Hivatásgondozó Bizottságának konferenciáját tartották március 9. és 11. között Leányfalun. A konferencián szó esett többek között az egyházmegyei intézmények helyzetéről, a hitoktatásról és az ifjúságpasztorációról is.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola hivatásgondozó programot rendez 2015. március 19-én 15.00-18.00 között. 

December 29. és január 2. között rendezték meg a 37. év végi Taizéi Ifjúsági Találkozót. Ezúttal Prágában gyűlt össze csaknem 30 ezer javarészt európai, de a világ számos országából is érkező fiatal. 

LD honlap logó