Pécsi Székesegyház

A COVID-19 járványhelyzet alakulása miatt a Pécsi Egyházmegye turisztikai egységei átmenetileg zárva tartanak. Részletek az alábbiakban olvashatók.

A római katolikus szertartáskönyv előírása, hogy minden oltárban valamelyik szent ereklyéjét kell elhelyezni, hogy azon misézni lehessen: a Pécsi Székesegyház különösen gazdag régi csontereklyékben. Sorozatunkban levéltári és könyvtári források alapján az ismertebbek történetét mutatjuk be. 

2020.11.07-én került megrendezésre a Karitász Lelki Nap, amelyet a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász önkéntesei számára rendezett. A covid 19 vírushelyzet miatt a tavaszra szervezett esemény elmaradt, a hétvégi alkalom azonban szigorú előírásokat és higiéniai feltételeket betartva sikeresen megvalósult.

Az októberben megrendezésre kerülő Katolikus Kulturális Hetek keretében a megváltozott körülmények ellenére a Pécsi Egyházmegye idén is törekedett alkalmat teremteni az érdeklődők számára, hogy a művészet eszközein keresztül nyerjenek benyomást Isten jelenvalóságáról és alkotó, valamint teremtő erejéről.

Mindenszentek estéjén a Szent Péter és Szent Pál Székesegyházban Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be ünnepi szentmisét.

A Katolikus Kulturális Hetek keretében a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának hallgatói adtak hangversenyt a Pécsi Bazilikában. A megszokottól eltérően nem az orgona- és nem is a kóruszene állt a fókuszban, hanem ezen az estén különböző kamaraegyüttesek "varázsolták el" a betérő hallgatókat.

A 2020-as Katolikus Kulturális Hetek rendezvénysorozat keretei között október 23-án, 17.00 órakor Kajtár Edvárd, a székesegyház plébánosa tartott liturgikus vezetést a Székesegyházban, amely során számos érdekes információval ajándékozta meg az érdeklődőket.

Szent Mór ünnepén, október 25-én Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó diakónussá szentelte Dr. Kovács Tibor, László Péter és Priskin Zsolt akolitusokat, valamit ez alkalommal adta át az egyházmegyei kitüntetéseket, amelyeket hűen szolgáló öt hívő vehetett át.

Október 21-én, 16.00 órakor Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó köszöntötte a Pécsre érkező Pálosan szép az élet című vándorkiállítást. Az átalakított autóbuszban berendezett tárlat október 28-ig tekinthető meg a Székesegyház előtti téren.

2020. október 25-én ünnepi szentmise keretében diakónusszentelés lesz a pécsi Székesegyházban.

Szeptember 27-én két elsőáldozást tartottak a Székesegyházban. 14.30-kor a Ciszterci Nevelési Központ, majd 16.00 órakor a Szent Mór Iskolaközpont diákjai részesültek az első találkozásban az Eucharisztiában valóságosan jelenlévő Jézus Krisztussal.

Reményt adó találkozásban és szívélyes fogadtatásban volt részük a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola diákjainak a szeptember 9-én tartott ünnepélyes tanévnyitón a Székesegyházban.

A Filharmónia Magyarország a Pécsi Egyházmegye társszervezésében idén is megrendezi hagyományos őszi klasszikus zenei fesztiválját Pécsett.

A járványhelyzet miatt limitált létszámmal tartotta évnyitó „Veni Sancte!” Szentmiséjét a pécsi Szent Mór Iskolaközpont.

Augusztus 23-án, vasárnap alapításának 1011. évfordulóját ünnepelte a Pécsi Egyházmegye. Az egyháztörténeti alkalom lelkületét a szentmise alatt az olajszentelés emelte, akárcsak a jubiláló atyák fogadalommegújítása.

Augusztus 20-án Dr. Kajtár Edvárd atya celebrált szentmisét a Székesegyházban. Az államalapítás ünnepén népünk gazdagságára hívta fel a figyelmet, a hitre, melynek gyakorlására Szent István hívott minket, magyarokat.

Évközi idő tizenharmadik hetének hétfőjén, Szent Péter és Szent Pál főünnepén, reggel 7.00 órakor Dallos Tamás püspöki szertartó atya mutatott be szentmisét a pécsi Székesegyházban, amelyet a Pécsi Egyházmegye területén elő emberekért ajánlotta fel.

Évközi idő tizenharmadik vasárnapján, reggel 8.00 órakor Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

Évközi idő tizenkettedik hetének hétfőjén, a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház újraszentelésének ünnepén, reggel 7.00 órakor Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be szentmisét egyházmegyénk főtemplomában.

129 éve ezen a napon (1891. június 22-én) szentelte fel Dulánszky Nándor püspök a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és Ferenc József magyar király jelentétében a Székesegyházat.

Évközi idő tizenkettedik vasárnapján, reggel 8.00 órakor Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész, a Pécsi Bazilika zeneigazgatója az Ároni áldás kórusfeldolgozásával emlékezik arra, hogy 2019. július 12-én Őszentsége Ferenc pápa Udvardy György pécsi megyéspüspököt a veszprémi Főegyházmegye érsekévé nevezte ki.

A Pécsi Bazilika restaurálása, felújítása az ütemterv szerint jól halad, a modernizálás folyamatosan zajlik.

Május 24-én, Urunk mennybemenetelének vasárnapján Dr. Kajtár Edvárd plébános a Székesegyház előtti Dóm téren mutatott be szentmisét. A hívőközösség a szabadban ünnepelte a legszentebb áldozat bemutatását, míg az otthonaikban maradtak online csatlakoztak.

Húsvéthét ötödik vasárnapján Dr. Kajtár Edvárd plébános a Dóm téren celebrált szentmisét, így a hívőközösség a szabadban ünnepelhette az Eucharisztiát, míg az otthonaikban maradt hívek online követhették a szertartást.

Nagyszerdán a reggel 7.00 órakor bemutatott szentmise keretében Máger Róbert irodaigazgató-helyettes a Pécsi Egyházmegye elhunyt püspökeiért ajánlotta fel a szentmisét. Arról emlékezünk, adunk hálát, mondunk köszönetet, hogy egy egyházmegye életében milyen jelentősége van annak a vezetőnek, aki a meghívást elfogadva, pásztorként vezeti a rá bízott nyájat.

A most induló zenei cikksorozat címe kettős tartalommal bír, elsőként, nagyszerdán, nagyhét derekán induló sorozatunk kapcsán nem is tudunk másra gondolni, mint Krisztus keresztjére, amely által mindannyiunk élete megváltódott, amelyben megtestesül az önmagát feláldozó és mégis élő Szeretet, így felemelve mindannyiunk életét napról napra, újra és újra.

Nagyhétfőn, reggel 7.00 órakor Molnár Erik káplán mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban, amely visszanézhető az alábbi cikkben.

Feketevasárnaphoz kapcsolódóan Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész, a Pécsi Bazilika zeneigazgatója kórus és karnagy nélkül játszotta el Bach egyik gyönyörű énekét. A zeneművész egyszerre játszik a Székesegyház orgonáján és trombitán, amit természetesen a felvétel tett lehetővé. 

Nagyböjt negyedik hetének szombati napján Nagy Norbert pécs-gyárvárosi plébános mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

Nagyböjt negyedik hetének csütörtökén Berecz Tibor atya, ifjúsági referens mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

Nagyböjt negyedik hetének hétfőjén, reggel 7.00 órakor Máger Róbert irodaigazgató-helyettes atya mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban. A szertartás visszanézhető az alábbi cikkben.

Nagyböjt negyedik vasárnapján Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be szentmisét a Székesegyházban, melyet a hívek otthonaikból követhettek.

A Pécsi Egyházmegyénél végzett munkájáról, meghatározó pillanatokról egy orgonával, és a megkérdőjelezhetetlen gondviselésről is beszélgettünk Szamosi Szabolccsal, a Filharmónia Magyarország igazgatójával, akinek pályáját nemrég Liszt Ferenc-díjjal jutalmazták.

Gondolva a hölgyekre idén ismét egy nyereményjátékra invitáljuk az érdeklődőket.

Március 1-től nyitva tart a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-Székesegyház. Tavasztól mind liturgikus, mind turisztikai céllal várja látogatóit a Pécsi Egyházmegye megújult katedrálisa. Március 21-től a vasárnapi és ünnepi szentmisék a főtemplomban lesznek megtartva.

A közelmúltban restaurálási munkák kezdődtek a Pécsi Székesegyházban, Magyarország egyik legdíszítettebb bazilikájában. A felújítás meghatározó szakaszáról forgatott videót a Pécsi Egyházmegye stábja.

Krisztus születésének ünnepén Lápossy Péter iskolalelkész, a Székesegyház kisegítő lelkésze mutatott be ünnepi szentmisét a Pécsi Bazilikában.

Idén, a decemberi koncert alatt többek között Bach, Mozart és Liszt darabjai töltik be a Pécsi Székesegyházat.

Januártól folytatódnak a felújítási munkálatok, amelyek a templom főhajóját is érintik, ezért meghatározott ideig változik a Székesegyház látogatási rendje.

December 3-án Berecz Tibor ifjúsági referens, egyetemi lelkész, iskolalelkész tartott hajnali szentmisét a Székesegyházban. Prédikációjának középpontjában János evangéliumának egyik szakasza állt.

Adventi időben, Krisztus születésére készülve pirkadat előtt, hagyományosan 6.00 órakor szentmisét mutatnak be a katolikus templomokban. A roráté-szentmise a Megváltó várásának és a Mária-tiszteletnek a megnyilvánulása.

Folyamatosan zajlik a Pécsi Székesegyház felújítása, az adventi időszakban azonban lesznek ünnepi- és hajnali szentmisék a Pécsi Bazilikában.

Számos érdekesség hangzott el Kiss György munkásságáról, a 12 apostolt ábrázoló szobrokról és a bejárat(ok)ról. A KATTÁRS egyik utolsó programja több meglepetést is tartogatott.

A Székesegyház régóta tartó felújítási munkálatai olyan szakaszhoz érkeztek, amelyben már a templom főhajója is érintett. A kivitelezőkkel történt egyeztetés során az a  döntés született, hogy szeptember 30-tól két hónapnyi időtartamra, november 30-ig a Székesegyházat be kell zárnunk.

2019. augusztus 23-án alapításának 1010 éves évfordulóját ünnepelte a Pécsi Egyházmegye. A történelmi pillanat lelkületét a hazánkban tartandó 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztjének fogadása emelte, amely a szentmise előtt pár órával érkezett a Pécsi Székesegyházba.

Augusztus 23-án, a Pécsi Egyházmegye alapításának 1010. évfordulójának napján érkezik a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós szimbóluma a pécsi Székesegyházba.

Négyéves képzés és a sikeres záróvizsga után a leendő orgonisták a Pécsi Egyházmegye által kiállított kántori oklevelet, segédkántori működési engedélyt vagy hivatalos énekvezetői engedélyt kapnak.

Első alkalommal rendezik meg az Orgonák éjszakáját Magyarországon. Július 20-án egyszerre szólal meg a hangszerek királynője országszerte a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. szervezésében. Az eseményhez a Pécsi Egyházmegye is csatlakozik.

2019. május és június hónapjaiban a Pécsi Székesegyház altemplomában tervásatásra került sor. A kutatást a Pécsi Egyházmegye támogatta és finanszírozta, a Janus Pannonius Múzeum végezte.

LD honlap logó