Pécsi Székesegyház

Évközi idő tizenkettedik vasárnapján, reggel 8.00 órakor Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész, a Pécsi Bazilika zeneigazgatója az Ároni áldás kórusfeldolgozásával emlékezik arra, hogy 2019. július 12-én Őszentsége Ferenc pápa Udvardy György pécsi megyéspüspököt a veszprémi Főegyházmegye érsekévé nevezte ki.

A Pécsi Bazilika restaurálása, felújítása az ütemterv szerint jól halad, a modernizálás folyamatosan zajlik.

Május 24-én, Urunk mennybemenetelének vasárnapján Dr. Kajtár Edvárd plébános a Székesegyház előtti Dóm téren mutatott be szentmisét. A hívőközösség a szabadban ünnepelte a legszentebb áldozat bemutatását, míg az otthonaikban maradtak online csatlakoztak.

Húsvéthét ötödik vasárnapján Dr. Kajtár Edvárd plébános a Dóm téren celebrált szentmisét, így a hívőközösség a szabadban ünnepelhette az Eucharisztiát, míg az otthonaikban maradt hívek online követhették a szertartást.

Nagyszerdán a reggel 7.00 órakor bemutatott szentmise keretében Máger Róbert irodaigazgató-helyettes a Pécsi Egyházmegye elhunyt püspökeiért ajánlotta fel a szentmisét. Arról emlékezünk, adunk hálát, mondunk köszönetet, hogy egy egyházmegye életében milyen jelentősége van annak a vezetőnek, aki a meghívást elfogadva, pásztorként vezeti a rá bízott nyájat.

A most induló zenei cikksorozat címe kettős tartalommal bír, elsőként, nagyszerdán, nagyhét derekán induló sorozatunk kapcsán nem is tudunk másra gondolni, mint Krisztus keresztjére, amely által mindannyiunk élete megváltódott, amelyben megtestesül az önmagát feláldozó és mégis élő Szeretet, így felemelve mindannyiunk életét napról napra, újra és újra.

Nagyhétfőn, reggel 7.00 órakor Molnár Erik káplán mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban, amely visszanézhető az alábbi cikkben.

Feketevasárnaphoz kapcsolódóan Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész, a Pécsi Bazilika zeneigazgatója kórus és karnagy nélkül játszotta el Bach egyik gyönyörű énekét. A zeneművész egyszerre játszik a Székesegyház orgonáján és trombitán, amit természetesen a felvétel tett lehetővé. 

Nagyböjt negyedik hetének szombati napján Nagy Norbert pécs-gyárvárosi plébános mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

Nagyböjt negyedik hetének csütörtökén Berecz Tibor atya, ifjúsági referens mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

Nagyböjt negyedik hetének hétfőjén, reggel 7.00 órakor Máger Róbert irodaigazgató-helyettes atya mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban. A szertartás visszanézhető az alábbi cikkben.

Nagyböjt negyedik vasárnapján Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be szentmisét a Székesegyházban, melyet a hívek otthonaikból követhettek.

A Pécsi Egyházmegyénél végzett munkájáról, meghatározó pillanatokról egy orgonával, és a megkérdőjelezhetetlen gondviselésről is beszélgettünk Szamosi Szabolccsal, a Filharmónia Magyarország igazgatójával, akinek pályáját nemrég Liszt Ferenc-díjjal jutalmazták.

Gondolva a hölgyekre idén ismét egy nyereményjátékra invitáljuk az érdeklődőket.

Március 1-től nyitva tart a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-Székesegyház. Tavasztól mind liturgikus, mind turisztikai céllal várja látogatóit a Pécsi Egyházmegye megújult katedrálisa. Március 21-től a vasárnapi és ünnepi szentmisék a főtemplomban lesznek megtartva.

A közelmúltban restaurálási munkák kezdődtek a Pécsi Székesegyházban, Magyarország egyik legdíszítettebb bazilikájában. A felújítás meghatározó szakaszáról forgatott videót a Pécsi Egyházmegye stábja.

Krisztus születésének ünnepén Lápossy Péter iskolalelkész, a Székesegyház kisegítő lelkésze mutatott be ünnepi szentmisét a Pécsi Bazilikában.

Idén, a decemberi koncert alatt többek között Bach, Mozart és Liszt darabjai töltik be a Pécsi Székesegyházat.

Januártól folytatódnak a felújítási munkálatok, amelyek a templom főhajóját is érintik, ezért meghatározott ideig változik a Székesegyház látogatási rendje.

December 3-án Berecz Tibor ifjúsági referens, egyetemi lelkész, iskolalelkész tartott hajnali szentmisét a Székesegyházban. Prédikációjának középpontjában János evangéliumának egyik szakasza állt.

Adventi időben, Krisztus születésére készülve pirkadat előtt, hagyományosan 6.00 órakor szentmisét mutatnak be a katolikus templomokban. A roráté-szentmise a Megváltó várásának és a Mária-tiszteletnek a megnyilvánulása.

Folyamatosan zajlik a Pécsi Székesegyház felújítása, az adventi időszakban azonban lesznek ünnepi- és hajnali szentmisék a Pécsi Bazilikában.

Számos érdekesség hangzott el Kiss György munkásságáról, a 12 apostolt ábrázoló szobrokról és a bejárat(ok)ról. A KATTÁRS egyik utolsó programja több meglepetést is tartogatott.

A Székesegyház régóta tartó felújítási munkálatai olyan szakaszhoz érkeztek, amelyben már a templom főhajója is érintett. A kivitelezőkkel történt egyeztetés során az a  döntés született, hogy szeptember 30-tól két hónapnyi időtartamra, november 30-ig a Székesegyházat be kell zárnunk.

2019. augusztus 23-án alapításának 1010 éves évfordulóját ünnepelte a Pécsi Egyházmegye. A történelmi pillanat lelkületét a hazánkban tartandó 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztjének fogadása emelte, amely a szentmise előtt pár órával érkezett a Pécsi Székesegyházba.

Augusztus 23-án, a Pécsi Egyházmegye alapításának 1010. évfordulójának napján érkezik a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós szimbóluma a pécsi Székesegyházba.

Négyéves képzés és a sikeres záróvizsga után a leendő orgonisták a Pécsi Egyházmegye által kiállított kántori oklevelet, segédkántori működési engedélyt vagy hivatalos énekvezetői engedélyt kapnak.

Első alkalommal rendezik meg az Orgonák éjszakáját Magyarországon. Július 20-án egyszerre szólal meg a hangszerek királynője országszerte a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. szervezésében. Az eseményhez a Pécsi Egyházmegye is csatlakozik.

2019. május és június hónapjaiban a Pécsi Székesegyház altemplomában tervásatásra került sor. A kutatást a Pécsi Egyházmegye támogatta és finanszírozta, a Janus Pannonius Múzeum végezte.

Udvardy György pécsi megyéspüspök július 6-án diakónussá szentelte Csullag Gábor és Koósz Roland akolitusokat. A Pécsi Székesegyházba Somberekről, Paksról, Ataláról, Dombóvárról és az egyházmegye más településeiről is érkeztek hívek és papok, hogy együtt ünnepeljenek a Csullag és a Koósz családdal.

Szent Péter és Szent Pál ünnepén, a Pécsi Székesegyház búcsúján Udvardy György pécsi megyéspüspök átadta az egyházmegye kitüntetését, amellyel évről-évre elismerik a plébániákon tevékenykedő és kitartó pasztorális kisegítői munkát végző hívek szolgálatát.

A pécsi Szent Péter és Szent Pál Székesegyház védőszentjeinek ünnepén, június 29-én tartotta búcsúját. Pécs ikonikus épülete egyedi.

Az úrnapja (latinul Festum Eucharistiae, Solemnitas Corpus Domini) katolikus főünnep az eucharisztia tiszteletére, teljes nevén az Úr Szent Testének és Szent Vérének ünnepe.

Június 22-én ünnepelték a Pécsi Székesegyház felszentelésének 128. évfordulóját. Ezen a napon került megrendezésre a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola oklevélátadó és Te Deum ünnepe, valamint a felújított Dóm tér ünnepélyes átadása, megáldása.

2019. június 15-én a 10 órási ünnepi szentmise keretében Udvardy György pécsi megyéspüspök pappá szentelte Kárász Gábor, Kovács József és Molnár Erik diakónusokat.

A katolikus egyházban Szent Péter és Szent Pál apostolokat június 29-én ünneplik: a hagyomány szerint más-más évben, de ugyanezen a napon szenvedtek vértanúhalált.

2019. június 15-én a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében papsszentelés lesz a pécsi Székesegyházban. Kárász Gábor, Kovács József és Molnár Erik diakónusokat pappá szenteli Udvardy György pécsi megyéspüspök.

Pünkösdhétfőn a Pécsi Püspökség délelőtt és délután is rendhagyó idegenvezetéssel várja a látogatókat.

Nagy lázban égnek a keresztény egyházak zarándokai, hiszen már csak napok választják el őket, hogy személyesen is részt vehessenek Ferenc pápa (2013-tól) csíksomlyói szabadtéri szentmiséjén. A csíksomlyói búcsút Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke a pápa látogatásának napjára is kiterjesztette.

„A hivatás kibontakozása Istentől jövő kegyelmi ajándék, amelyhez a család közössége ad biztos és felelősségteljes hátteret, hiszen itt születnek a legfontosabb szeretetkapcsolatok. Ezek a kapcsolatok, ha biztos alapon állnak, akkor szívből jövő őszinteséggel tudjuk az így kapott szeretetet tovább ajándékozni embertársainknak.

2019. június 22. 20:00-24:00 | A Székesegyház felszentelésének 128. évfordulója alkalmából a Pécsi Püspökség különleges programokkal várja a látogatókat.

A pécsi Dóm tér burkolatcseréjét megelőző régészeti kutatások számos új információval szolgáltak a pécsi püspökvár történetével kapcsolatban.

1938. május 15-én, tíz nappal a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ünnepélyes megnyitója előtt a Pécsi Nemzeti Színházban nagyszabású missziós díszünnepélyt szerveztek a Kongresszus szerves részeként.

A Pécsi Egyházmegye huszonötödik püspökéhez, Janus Pannoniushoz és a reneszánszhoz kötődő tematikus idegenvezetésen vehetnek részt az érdeklődők május 11-én, az emlékhelyek napján.

A pécsi Székesegyház elfeledett, Kiss György-féle apostolszobrainak históriája

Húsvétvasárnap reggelén az egyház hitével találkozunk a szentírási szövegekben, hiszen azt látjuk, hogy hogyan értelmezik az első keresztények Jézus személyét, saját életüket. Kiderül, hogy hogyan látnak, gondolkodnak, cselekednek a Jézus Krisztussal való találkozás után. – magyarázta Udvardy György pécsi megyéspüspök a húsvétvasárnapi eseményeket, a 9.30 órakor bemutatott szentmisén.

A húsvéti hit megszületésének a pillanatánál vagyunk nagyszombat éjszaka, amikor elgondolkodunk Jézus Krisztus életén, kereszthalálán és feltámadásán. – mondta Udvardy György pécsi megyéspüspök a nagyszombat éjszaka bemutatott vigílián, a szent három napot lezáró szertartáson, mellyel megérkeztünk húsvét ünnepéhez.

Egy koncentrációs táborban történt esettel kezdte homíliáját Dallos Tamás püspöki szertartó nagypénteken, amely három férfi akasztófán való kivégzését beszéli el. A két idősebb férfi percek alatt meghalt, míg a fiatal fiú közel fél órán át küzdött a halállal.

Nagycsütörtökön este a pécsi székesegyházban is megkezdődött a szent háromnap liturgiája, az utolsó vacsora emlékére bemutatott szertartással. A hívek a püspökkel, valamint az asszisztenciával az utolsó vacsora felidézésével az Eucharisztia alapítására emlékeztek, amikor Jézus maga köré gyűjtötte tanítványait.

LD honlap logó