Pécsi Egyházmegye

Szent Mór püspök, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjének ünnepén, október 25-én Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban tartották a Boldogasszony Imaszövetség hagyományos találkozóját.

Különleges szépségű és értékű szőnyegeket ajándékozott a Pécsi Egyházmegye az Iparművészeti Múzeumnak, melyeket október 25-én szállítottak Pécsről Budapestre.

A Pécsi Egyházmegye társvédőszentjére, Szent Mór püspökre emlékezünk liturgikus emléknapján, október 25-én.

Forbát Alfréd Építészeti Díjat és Építészetért Elismerő Oklevelet adományozott a Dél-dunántúli Építész Kamara Elnöksége Viczencz Ottó építésznek a Rózsakert rekonstrukciója, az Egyházmegyei Turisztikai Információs Pont és a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár tervezéséért.

A munkatársi közösségi napot október 20-án tartották a Pécshez közeli Mánfán, a Szent Szív Társaság - Sacré Coeur nővérek MaranaTha Lelkigyakorlatos Házában. A programon - a világi munkatársak mellett - Felföldi László megyéspüspök, Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök, Máger Róbert püspöki irodaigazgató és Kovács József püspöki titkár is részt vett.

Az október 6-9. között immár 15. alkalommal megrendezett „72 óra kompromisszum nélkül” akcióra a Pécsi Egyházmegye területéről 86 katolikus fiatal regisztrált önkéntes szolgálatra.

A Pécsi Egyházmegye közoktatási intézményeinek közös tanévnyitóját tartották augusztus 31-én Tolnán, a Nagyboldogasszony-templomban, ahol Veni Sancte szentmisét celebrált Felföldi László megyéspüspök. A liturgián koncelebrált Ravasz Csaba plébános, iskolalelkész, Rostás Jenő István plébános, iskolalelkész, Dallos Tamás plébános, iskolalelkész és Kovács József káplán, iskolalelkész.

A pécsi székesegyház közelségében, a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár szomszédságában található, a közelmúltban teljesen megújult és megszépült Rózsakertet augusztus 20-án nyitotta meg a nagyközönég számára Felföldi László pécsi megyéspüspök. Azóta számtalan kérdés érkezett a Rózsakertet működtető Magtár Látogatóközpont munkatársaihoz a kert látogathatósági rendjével kapcsolatban, mert napjainkban a pécsi lakosok számára a Rózsakert még mindig egyet jelent a belvárosban 1954 és 2010 között működött népszerű, zenés-táncos nyári vendéglátó egységgel, a Rózsakert Vendéglővel, amit a helyszínen ma már hiába keresnek.

2022. szeptember 1-jén elindította önálló honlapját a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár, ahol a bibliotéka története mellett annak szolgáltatásairól, állományáról, gyűjteményeiről is találhatók hasznos információk, illetve a könyvtár online katalógusához is hozzáférnek a kutatómunkát végző érdeklődők.

A jeles évforduló alkalmából 2022. augusztus 23-án ünnepi szentmisét mutatott be Felföldi László, az egyházmegye főpásztora Mayer Mihály nyugalmazott püspök és Máger Róbert püspöki irodaigazgató, valamint az egyházmegyei papjainak koncelebrálásával a Pécsi Egyházmegye székesegyházában. Hosszú évekre visszatekintő hagyomány, hogy ezen az ünnepen köszöntik a pappá szentelésük 25., 50. és 60. évfordulóját ünneplő lelkipásztorokat is.

2022. augusztus 23-án, kedden ünnepeljük a Pécsi Egyházmegye alapításának 1013. évfordulóját. Az ünnepi szentmise 18.00 órakor kezdődik a pécsi Szent Péter- és Szent Pál Székesegyházban Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrálásával.

Szent István királyunk ünnepe, nemzeti ünnepünk alkalmából állami kitüntetéseket adott át Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter augusztus 19-én Budapesten, a Pesti Vigadóban. Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozatát vehette át.

A Pécsi Egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítására Felföldi László megyéspüspök úr 2022. szeptember 21-ével - az érintett személyekkel való előzetes egyeztetést követően - az alábbi személyi változásokat rendelte el:

Az időjárás előrejelzések szerint az augusztus 20-i KOVÁSZ Pécsi Egyházmegyei Családi Fesztivál idején Pécs térségében a napsütés mellett záporok kialakulása várható. A Fesztivál rendezvényei azonban esős időjárás esetén sem maradnak el, esőhelyszíneken megtartásra kerülnek.

A Pécsi Egyházmegye családi fesztivált szervez Kovász címmel 2022. augusztus 20-án a püspökség területén A Rózsakerttől a Püspöki Palotáig alcímmel. A fesztivál keretében Felföldi László pécsi megyéspüspök 10.30 órai kezdettel megáldja és a nagyközönség számára is megnyitja a közelmúltban teljesen megújult és megszépült Rózsakertet.

A Pécsi Egyházmegye immár kilencedik alkalommal szervez zarándoklatot a Szent Vér kegyhelyre, Bátára. A szeptember 17-én induló zarándoklatot ebben az éveben - Felföldi László megyéspüspök szándéka szerint - hazánkért és családjainkért ajánljuk fel. Az ünnepi szentmisét Mayer Mihály nyugalmazott püspök celebrálja a Szent Vér bazilika szabadtéri oltáránál. Eső esetén a gyalogos zarándoklat elmarad, de a szentségimádásra, a szentmisére, valamint az Ars Sacra Fesztivál ünnepélyes megnyitójára nagy szeretettel hívjuk és várjuk a híveket, érdeklődőket a kegyhelyen.

A Pécsi Egyházmegye hagyományteremtő szándékkal 2022. augusztus 20-án egész napos egyházmegyei családi fesztivált szervez Kovász címmel a püspökség területén a Rózsakerttől a Püspöki Palotáig alcímmel. Az első alkalommal megrendezésre kerülő rendezvényre a szervezők az egyházmegye minden egyházközségéből hívják és várják a híveket, kicsiket és nagyokat, fiatalokat és időseket, családosokat és egyedülállókat egyaránt.

Hitoktatóknak szervez lelkigyakorlattal egybekötött továbbképzést augusztus 22-24. között a Pécsi Egyházmegye Hitoktatási Irodája. A lelkigyakorlatot vezeti Kató Csaba diakónus és felesége, Kató-Bellavics Ágota mentálhigiénés szakember és katekéta. A továbbképzés előadásait Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató tartja.

Új funkcióval gazdagodott a Pécsi Egyházmegye honlapja. Egy csokorba gyűjtve megtalálható rajta valamennyi pécsi római katolikus templom, szám szerint tizennyolc, éves liturgikus rendje.

A Pécsi Egyházmegye hagyományteremtő szándékkal 2022. augusztus 20-án egész napos egyházmegyei családi fesztivált szervez Kovász címmel a püspökség területén a Rózsakerttől a Püspöki Palotáig alcímmel. Az első alkalommal megrendezésre kerülő rendezvényre a szervezők az egyházmegye minden egyházközségéből hívják és várják a híveket, kicsiket és nagyokat, fiatalokat és időseket, családosokat és egyedülállókat egyaránt.

A Mária Út teljes útvonalán, minden szakaszon egy közös célért, a békéért szerveznek zarándoklatokat Nagyboldogasszony ünnepéhez kapcsolódva 2022. augusztus 13-án. A Pécsi Egyházmegye területén a Mária Út Cikó, Püspökszentlászló, Szekszárd, Pécs és Máriagyűd környéki szakaszain várják a zarándokokat.

Az én templomom, a mi templomunk címmel fotó- és esszépályázatot hirdet a Magyar Kurír és az Új Ember, melyet jó szívvel ajánlunk egyházmegyénk plébániai közösségeinek figyelmébe. A Magyar Kurír szerkesztőségi közleményét adjuk közre.

A modern gospel ünnepeként is számon tartott, július 23-án, a Puskás Arénában megrendezett kortárs könnyűzenei koncertre idén több mint negyvenzer látogató érkezett. A keresztény könnyűzene világsztárjait és a műfaj hazai képviselőit felvonultató, immár 20. alkalommal megtartott rendezvényen a Pécsi Egyházmegyéből mintegy 775-en dicsőítették Istent. A csoportok egyik kísérője, Csonka Laura hitoktató beszámolóját adjuk közre.

A Pécsi Egyházmegye kántorképzője négyévente indít elsős évfolyamot, az új diákok toborzása pedig 2022 tavaszára esett. A nyaranta megtartott tanfolyamon átlagosan 15-20 fős diákcsapat folyamatos jelenléte jellemző, mely országos viszonylatban is erősnek mondható. Az idei kántorvizsgára Felföldi László pécsi megyéspüspök is ellátogatott. A kántorképzőn szerzett tapasztalatokról, élményekről Kovács Szilárd Ferenc, a bazilika zenei igazgatója, a tanfolyam vezetője adott tájékoztatást.

Több év szünet után 2022 májusában újra hitéleti magazinműsort indított a Pécsi Egyházmegye. A HIT-VALLÁS címmel havonta egy alkalommal jelentkező magazinműsor helyszíni riportokban számol be az egyházmegye életének legfontosabb, legérdekesebb vagy épp legkülönlegesebb pillanatairól – katolikus keresztény hitünk értékei mentén.

Több év szünet után 2022 májusában újraindult a Pécsi Egyházmegye hitéleti magazinműsora. A HIT-VALLÁS címmel havonta egy alkalommal jelentkező magazinműsor helyszíni riportokban számol be az egyházmegye életének legfontosabb, legérdekesebb vagy épp legkülönlegesebb pillanatairól – katolikus keresztény hitünk értékei mentén.

A Pécsi Egyházmegye hitéleti magazinműsora, a HIT-VALLÁS, havonta egy alkalommal helyszíni riportokban számol be az egyházmegye életének legfontosabb, legérdekesebb vagy épp legkülönlegesebb pillanatairól – katolikus keresztény hitünk értékei mentén.

A Pécsi Egyházmegye hitéleti magazinműsora, a HIT-VALLÁS, havonta egy alkalommal helyszíni riportokban számol be az egyházmegye életének legfontosabb, legérdekesebb vagy épp legkülönlegesebb pillanatairól – katolikus keresztény hitünk értékei mentén.

A Pécsi Egyházmegye hitéleti magazinműsora, a HIT-VALLÁS, havonta egy alkalommal helyszíni riportokban számol be az egyházmegye életének legfontosabb, legérdekesebb vagy épp legkülönlegesebb pillanatairól – katolikus keresztény hitünk értékei mentén.

A Pécsi Egyházmegye hitéleti magazinműsora, a HIT-VALLÁS, havonta egy alkalommal helyszíni riportokban számol be az egyházmegye életének legfontosabb, legérdekesebb vagy épp legkülönlegesebb pillanatairól – katolikus keresztény hitünk értékei mentén.

A Pécsi Egyházmegye hitéleti magazinműsora, a HIT-VALLÁS, havonta egy alkalommal helyszíni riportokban számol be az egyházmegye életének legfontosabb, legérdekesebb vagy épp legkülönlegesebb pillanatairól – katolikus keresztény hitünk értékei mentén.

A Pécsi Egyházmegye hitéleti magazinműsora, a HIT-VALLÁS, havonta egy alkalommal helyszíni riportokban számol be az egyházmegye életének legfontosabb, legérdekesebb vagy épp legkülönlegesebb pillanatairól – katolikus keresztény hitünk értékei mentén.

A Pécsi Egyházmegye hitéleti magazinműsora, a HIT-VALLÁS, havonta egy alkalommal helyszíni riportokban számol be az egyházmegye életének legfontosabb, legérdekesebb vagy épp legkülönlegesebb pillanatairól – katolikus keresztény hitünk értékei mentén.

Június 29-én, Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepén közösen adunk hálát és imádságban kérjük a székesegyház védőszentjeinek közbenjárását családjainkért, közösségeinkért, egyházmegyénkért a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. A 18.00 órakor kezdődő püspöki szentmisét követően kerül sor az egyházmegyei kitüntetésben részesülők elismeréseinek átadására.

Június 29-én, csütörtökön lesz Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepe, mely alkalomból közösen adunk hálát és imádságban kérjük a székesegyház védőszentjeinek közbenjárását családjainkért, közösségeinkért, egyházmegyénkért a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. A 18.00 órakor kezdődő püspöki szentmise zárásaként adják át az egyházmegye plébániáin dolgozó munktársak, önkéntesek szolgálatát elismerő okleveleket.

Keresztény hitünk és történelmünk legrégebbi írásos emlékeit mutatja be a nagyközönség számára az a kiállítási tér, amelynek ünnepélyes megnyitóját június 21-én tartották a Pécsi Egyházmegyei Levéltár Székeskáptalani Levéltárában. A rendezvényen jelen volt Felföldi László pécsi megyéspüspök, Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök, Dr. Gőzsy Zoltán, a Magyar Nemzeti Levéltár Baranyai Megyei Levéltárának igazgatója, Damásdi Zoltán egyházmegyei levéltáros, valamint a püspökség munkatársai és meghívott vendégei.

A Pécsi Egyházmegyei Könyvtár állományrendezési munkálati során újabb aprónyomtatvány-csoport és egyéb dokumentum került elő: ezek a különböző korszakból származó, részben a Pécsi Egyházmegyéhez köthető bérmálási emlékek. Kiemelt hála könyvtáros elődeinknek, akik külön figyelmet szentelve gyűjtögették a különböző típusú és tematikájú egyházi aprónyomtatványokat. Noha feldolgozásukra már nem maradt idejük, de gyönyörű, évszázadokat átívelő (19–20. század) kollekciót hagyományoztak az utókorra. Jelen írásunkkal Pünkösd szent ünnepére reflektálva egy kis ízelítőt adunk gyűjteményünk bérmálással kapcsolatos anyagából.

Május 26-án, este 18:30-kor jelentkezik a Pécsi Egyházmegye magazinműsora, a HIT-VALLÁS első adása. Az egyházmegye életének történéseiből merítő műsor minden hónap utolsó csütörtökén jelentkezik új tartalommal a Pannon TV műsorán és a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján.

Június 30-án új tartalommal jelentkezik a Pécsi Egyházmegye magazinműsora, a HIT-VALLÁS júniusi adása. Az egyházmegye életéből merítő műsor minden hónap utolsó csütörtökén jelentkezik a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján és a Pannon TV műsorkínálatában is megtekinthető.

Július 28-án új tartalommal jelentkezett a Pécsi Egyházmegye magazinja. A HIT-VALLÁS című, az egyházmegye színes hitéleti eseményeiből merítő műsor minden hónap utolsó csütörtökétől látható a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján, valamint a Pannon TV műsorkínálatában is megtekinthető.

Augusztus 25-én új tartalommal jelentkezett a Pécsi Egyházmegye magazinja. A HIT-VALLÁS, az egyházmegye színes hitéleti eseményeiből merítő műsor minden hónap utolsó csütörtökétől látható a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján, valamint a Pannon TV műsorkínálatában is megtekinthető.

Szeptember 29-én új tartalommal jelentkezett a Pécsi Egyházmegye magazinja. A HIT-VALLÁS, az egyházmegye hitéleti eseményeiből merítő műsor minden hónap utolsó csütörtökétől látható a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján, valamint a Pannon TV műsorkínálatában.

Február 2-án új tartalommal jelentkezett a Pécsi Egyházmegye magazinja. A HIT-VALLÁS, az egyházmegye hitéleti eseményeiből merítő műsor minden hónap első csütörtökétől látható a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján.

Március 2-án új tartalommal jelentkezett a Pécsi Egyházmegye magazinja. A HIT-VALLÁS, az egyházmegye hitéleti eseményeiből merítő műsor minden hónap első csütörtökétől látható a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján.

Papokkal telt meg 2022. május 24-én a Sarlós Boldogasszony-kegytemplom Máriagyűdön. A Pécsi Egyházmegye papsága tartotta hagyományos papi zarándoknapját a kegyhelyen, ahol immár 40 éve minden év májusában összegyűlnek, hogy együtt, közösen adjanak hálát papi hivatásuk kegyelmeiért. A zarándoknap egy időre esett a fiatal papok találkozójával, ahol a néhány éve pappá szentelt lelkipásztorok találkoztak egymással és beszélgethettek főpásztorukkal.

Korábbi hagyományokat elevenít fel és éleszt újjá, amikor több év szünet után 2022 májusában Felföldi László megyéspüspök szándéka szerint ismét hitéleti műsort indít a Pécsi Egyházmegye. A HIT-VALLÁS címmel havonta egy alkalommal jelentkező magazinműsor helyszíni riportokban számol be az egyházmegye életének legfontosabb, legérdekesebb vagy épp legkülönlegesebb pillanatairól – katolikus keresztény hitünk értékei mentén.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola a 2022/23-as akadémiai évben is ösztöndíjas helyekkel és gazdag tanulmányi kínálattal hívja az egyházi, oktatási és szociális tanulmányok iránt érdeklődőket. Jelentkezési határidő: június 10.

2022. május 5-én rendezték meg a Pécsi Egyházmegye hittanos vetélkedőjét Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban. A játékos versengésen pécsi, komlói és villányi általános iskolákból érkezett 55 gyermek 14 csapatban mérte össze ügyességét és tudását.

Új szerzetesi közösség alapít rendházat és kezdi meg szolgálatát 2022-ben Pécsen - erről írt alá együttműködési megállapodást Felföldi László megyéspüspök és Bajnóczi Szilvia Sára CB szerzetesnővér a Nyolc Boldogság Közösség képviseletében május 3-án a Pécsi Egyházmegye püspöki hivatalában.

Míg tavaly a koronavírus-járvány csak az őszi időszakban tette lehetővé, addig idén már április végén megkezdődik a bérmálás a Pécsi Egyházmegyében. Felföldi László megyéspüspök 2022 tavaszán mintegy húsz helyszínen szolgáltatja ki a szentséget, első alkalommal április 30-án, Nagydorogon.

LD honlap logó