ünnep

Lápossy Péter iskolalelkész által celebrált szentmisével ünnepelték a nagyböjt kezdetét a Szent Mór Iskolaközpontban, ezúttal az 1. 7. és 8. évfolyam tanulói vettek részt a szertartáson.

Hamvazószerda a bűnbánat nyilvános ünnepeként született. Ez a rítus indította el a bűnbánat útján azokat a híveket, akiket nagycsütörtök reggel feloldoztak bűneiktől. Ezen a napon az Egyház előírja a böjtöt és a hústól való tartózkodást, ami korábban minden péntekre vonatkozott, de utóbb nagyböjt péntekjeire korlátozódott, mint előírás.

Február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, a megszentelt élet napján megújították szerzetesi fogadalmaikat az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Rend szerzetesnővérei. A megerősítő szertartással egybekötött szentmisét Cziglányi Zsolt plébános celebrálta.

Urunk megkeresztelkedése ünnepén Felföldi László megyéspüspök a pécsi Szent Erzsébet templomban mutatott be szentmisét. A főpásztor látogatásával örömteli meglepetést okozott a hívek számára.

Felföldi László pécsi megyéspüspök beiktatásának napján, Vízkereszt ünnepén első alkalommal celebrált püspöki szentmisét az egyházmegye hívei előtt.

Őszentsége Ferenc pápa 2020. november 18-án Mons. Felföldi Lászlót pécsi megyéspüspökké nevezte ki. Az új főpásztor püspökké szentelésére és beiktatására 2021. január 6-án, Urunk megjelenése (Vízkereszt) ünnepén 10.30 órakor kezdődő szentmisén került sor a Pécsi Székesegyházban.

Szűz Mária istenanyaságának ünnepén, az új esztendő első egyházi ünnepén Dr. Kajtár Edvárd, a Székesegyház plébánosa celebrált szentmisét a Pécsi Bazilikában.

December 27-én, a Szent Család vasárnapján Dr. Kajtár Edvárd, a Székesegyház plébánosa celebrált ünnepi szentmisét a Pécsi Bazilikában.

Az „Örömhírre hangolva” videósorozat kapcsolódva a Szent Család és Szűz Mária, Isten édesanyjának ünnepéhez az adott bibliai szakaszokon való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

Az „Örömhírre hangolva” videósorozat kapcsolódva a karácsonyi szentmise és a pásztorok szentmiséjének evangéliumához az adott bibliai szakaszokon való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

Az „Örömhírre hangolva” videósorozat kapcsolódva karácsony vigíliájához és karácsony éjféli szentmiséjének evangéliumához az adott bibliai szakaszokon való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

Közös ünneplésre hívta a Pécsi Egyházmegye Horvát Referatúrája, a Pécsi Horvát Klub, illetve a Baranya Megyei Horvát Önkormányzat a nemzetiségi híveket.

Advent harmadik hetének hétfőjén Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent második hetének keddjén Nyúl Viktor pasztorális helynök mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Szent Miklós napját 2020. december 4-én ünnepelték a Tolnai Szent István Katolikus Gimnázium 7. osztályos tanulói a járványügyi helyzetnek megfelelő óvintézkedések teljes betartásával.

Advent első vasárnapjával elkezdődött az új egyházi év és elindult az előkészület Jézus születésének ünnepére. A várakozás alatt nemcsak a gyertyákat gyújtjuk meg a koszorúnkon, lélekben is készülhetünk az Úr eljövetelére, példaként böjttel, imádsággal, jócselekedettel és részt vehetünk a hajnali szentmiséken, amelyek Szűz Mária tiszteletére és Jézus eljövetele utáni vágy kifejezésére kerülnek bemutatásra.

Advent első vasárnapján 10.00 órakor Keresztes Andor plébános a Máriagyűdi Bazilika felszentelésének 73. évfordulóján ünnepi szentmisét mutatott be a Mária-kegyhelynél.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) körlevelet intéz a hívek felé Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódva, amelyet november 15-én, az évközi 33. vasárnap minden szentmisén felolvastak a katolikus templomokban.

A Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola és Óvodában az idei esztendőben rendhagyó módon ünnepelte Szent Márton napját.

Az óvoda hagyományai, ünnepei színesítik a gyerekek óvodai mindennapjait. Ilyenkor minden egy kicsit más, mint a hétköznapokon. Ezért az intézmény számára fontos, hogy az ünnep és az ünnepre való készülődés folyamata jó hangulatú együtt töltött idő legyen vonzó tevékenységekkel és programokkal.

Halottak napján a német referatúra és a pécsi Református Gyülekezet hívei közös megemlékezés során imádkoztak a pécsi köztemető német-magyar katonatemetőjében nyugvó testvéreink lelki üdvéért.

Mindenszentek estéjén a Szent Péter és Szent Pál Székesegyházban Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be ünnepi szentmisét.

November 2-án tartjuk a halottak napját. Ezen a napon a katolikus egyház ünnepélyesen minden elhunytról, de különösen is a tisztulás állapotában levő szenvedő lelkekről emlékezik meg.

A felújított máriakéméndi Szent Márton templom megáldására 2020. november 8-án, vasárnap 9.00 órakor várják a híveket ünnepi szentmise keretében.

Szent Mór ünnepén, október 25-én Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó diakónussá szentelte Dr. Kovács Tibor, László Péter és Priskin Zsolt akolitusokat, valamit ez alkalommal adta át az egyházmegyei kitüntetéseket, amelyeket hűen szolgáló öt hívő vehetett át.

A Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola és Óvoda történetében először rendezte meg az Öltözz Szentnek - A Szentek győznek nevezetű programot!

2020. október 25-én ünnepi szentmise keretében diakónusszentelés lesz a pécsi Székesegyházban.

A VII. Egyházmegyei bátai zarándoknapon Michael August Blume, Magyarország apostoli nunciusa mutatott be szentmisét, melynek keretei között kihirdette, hogy a Bátai Szent Vér Kegytemplomot basilica minor rangra emelte Ferenc pápa.

Augusztus 23-án, vasárnap alapításának 1011. évfordulóját ünnepelte a Pécsi Egyházmegye. Az egyháztörténeti alkalom lelkületét a szentmise alatt az olajszentelés emelte, akárcsak a jubiláló atyák fogadalommegújítása.

Augusztus 20-án Dr. Kajtár Edvárd atya celebrált szentmisét a Székesegyházban. Az államalapítás ünnepén népünk gazdagságára hívta fel a figyelmet, a hitre, melynek gyakorlására Szent István hívott minket, magyarokat.

Az idei Havas Boldogasszony-búcsú alkalmával hagyományosan Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó mutatott be ünnepi szentmisét Pécs legszebb fekvésű és igen közkedvelt templomában.

129 éve ezen a napon (1891. június 22-én) szentelte fel Dulánszky Nándor püspök a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és Ferenc József magyar király jelentétében a Székesegyházat.

Ünnepi szertartás keretei között felajánlották a Pécsi Egyházmegyét Jézus Szent Szívének. Az szentségimádással kezdődő és szentmisével folytatódó eseményt a Jézus Szíve templomban tartották az esti órákban.

Húsvét ajándékaként ünnepeljük Pünkösd ünnepét, a Lélek kiáradására emlékezünk, aki – ahogy a ének szólt – betölti a földkerekséget. Nála van a szó értelme, s mindeneket átjár és mindeneket megújít – mondta el a Pünkösdvasárnapi ünnepi szentmise kezdetén dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó a Szent Mihály bazilikában.

Május 24-én, Urunk mennybemenetelének vasárnapján Dr. Kajtár Edvárd plébános a Székesegyház előtti Dóm téren mutatott be szentmisét. A hívőközösség a szabadban ünnepelte a legszentebb áldozat bemutatását, míg az otthonaikban maradtak online csatlakoztak.

Május 9-én a Pécsi Egyházmegye XII. Máriagyűdi Gyalogos Zarándoklata ugyan nem került megrendezésre a szokásos módon, viszont helyette ezen a napon lelki zarándoklaton vettek részt a Krisztushívők az egész napos élő közvetítés jóvoltából.

A Eucharisztika ünnepléséről, a járványhelyzetben igen fontos reményteli üzenetről és arról, hogy mire érdemes most leginkább figyelnünk Prof. Dr. Molnár F. Tamás adott interjút.

Húsvéthét második vasárnapján, az isteni irgalmasság vasárnapjának ünnepén 10.00 órakor Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban. A szertartáshoz ezennel is online csatlakozhattak a hívek.

Idén április 19-én ünnepeljük az Isteni Irgalmasság vasárnapját, amelyhez kapcsolódóan Szent II. János Pál pápára emlékezve, Szent Fausztina nővér (teljes nevén Maria Faustyna Helena Kowalska) életútja és naplója segítségével idézzük fel az ünnep történetét.

Húsvéthétfőn 10.00 órakor Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be ünnepi szentmisét a Pécsi Székesegyházban, amelyhez az élő közvetítés révén otthonaikból több százan csatlakoztak.

Urunk feltámadásának ünnepén, húsvét vigíliáján, a veszprémi Szent Mihály Bazilika Főszékesegyházban Dr. Udvardy György érsek vezette – a Boldog Gizella Szeminárium papnövendékeinek asszisztenciájával – a zártkörű szertartást, melyből a rendhagyó körülmények miatt több lényeges rész is kimaradt.

Szent János evangélistát úgy tartjuk számon, mint aki Jézus bizalmas tanítványaként mélyebben látta át és juttatta kifejezésre Jézus életének, tetteinek, szavainak értelmét. János úgy kommentálja Jézusnak földi élete utolsó pillanataiban kimondott szavait, mint a beteljesedés tovább nem fokozható csúcspontját.

Nagyszerdán, reggel 7.00 órakor Máger Róbert irodaigazgató-helyettes atya mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban. A szertartás visszanézhető az alábbi cikkben.

Virágvasárnap a bűnbánatot jelentő nagyböjti időszak utolsó vasárnapja és egyben a Nagyhét kezdete. Ezen a vasárnapon Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház.

Nagyhétre a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az alábbi személyes és családi imádságokat ajánlja.

Ferenc pápa március 27-én, pénteken imát vezetett és rendkívüli, teljes búcsúval járó Urbi et Orbi áldást adott a Szent Péter-bazilika előtti üres téren, a világméretű koronavírus-járvány idején Isten irgalmába ajánlva Róma városát és az egész emberiséget.

A magyar nép azóta, hogy Szent István Szűz Máriának ajánlotta országát, megannyi kedves, az eredeti szöveg egyszerű fordításán túlmenő névvel, jelzővel illeti Magyarok Nagyasszonyát és az ő ünnepeit.

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, nagyböjt negyedik hetének szerdáján Lápossy Péter iskolalelkész, kisegítő lelkész mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban. Az ünnepi szertartás visszanézhető az alábbi cikkben.

Gondolva a hölgyekre idén ismét egy nyereményjátékra invitáljuk az érdeklődőket.

Hamvazószerdán - mely idén február 26-ra esett - Berecz Tibor ifjúsági referens tartott szentmisét a Belvárosi templomban. Ezen a napon vette kezdetét a húsvétot megelőző 40 napig tartó nagyböjti időszak, amikor a lemondás által gyakorolunk bűnbánatot.  

LD honlap logó