A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülésünket kívánja elmélyíteni ebben a hónapban az „Örömhírre hangolva” című sorozatunk, ami eucharisztikus gondolatokat tartalmaz a vasárnapi evangélium tükrében.
„Örömhírre hangolva”
Eucharisztikus gondolatok a vasárnapi evangélium tükrében
Évközi 29. vasárnap: Lukács 18,1-8
Jézus az özvegyasszonyról és a bíróról szóló példabeszédben a kitartó és folyamatos imádságra bátorít (Lk 18,1-8). Erre ő maga ad példát, hiszen földi élete is szüntelen imádság volt, vagyis a mennyei Atya imádása (Lk 6,12; Lk 10,21; Lk 11,1-2; Lk 22,42; Lk 23,34.46). Az Úr Jézus, aki valóságosan jelen van az Eucharisztiában, továbbra is folyamatosan dicsőíti az Atyát, illetve állandóan imádkozik értünk is (Lk 23,34; Jn 17,20-24; 2Jn 2,1-2). Amikor a szentmisében ünnepeljük, vagy amikor a szentségimádáson szemléljük őt, akkor örömteli dolog azt tudnunk, hogy a Fiú imádságába mi is bekapcsolódhatunk. Ő az, aki erősíti Szentlelke által imádságunkat (Róm 8,26-27). A Fiú imájával, az imádságába beletagozódva a Szentlélek által imádhatjuk velük együtt az Atyát (Róm 8,14-16; Gal 4,6).
Örömhír továbbá az is, hogy Jézus szeretete folyamatosan árad felénk is az Oltáriszentségben. Tehát ő nem csak valamikor, bizonyos esetekben szeret bennünket, hanem mindig. Az Eucharisztiából szüntelenül, feltétel nélkül „áramlik” felénk az Úr gyengéd és irgalmas szeretete, aki tudja, hogy mire van szükségünk. Csak az a kérdés, hogy az Emberfiának, vagyis Jézus Krisztusnak ez a szeretete találkozik –e a mi hitünkkel, a mi nyitottságunkkal (Lk 18,8)? Minden szentmise-ünneplésnek, szentségimádásnak ez az egyik legfontosabb mozzanata, hogy „fürödjünk meg” Jézusnak a szeretetében, s befogadva és elfogadva őt, mi magunk is rábízva magunkat, szeretettel feleljünk neki.
Nyúl Viktor, pasztorális helynök
