A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat adott vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

A videót itt lehet elérni.

Az üzenet írott formában itt olvasható:

"Dicsértessék a Jézus Krisztus! Szeretettel köszöntök mindenkit!

Az ember a természetet szemlélve, a teremtett világot csodálva az értelmével felismeri azt a tényt, hogy van Isten, hogy Isten létezik. De, hogy kicsoda Isten, milyen Ő, ezt az ember nem tudja egyedül megfejteni. Szükséges, hogy Isten elinduljon az ember felé, feltárja magát neki. Mózesnek így mutatkozik be Isten: >> én vagyok az Úr, az irgalmas és könyörülő Isten <<. (vö. Kiv 34,6) Jézus Krisztus az, aki megmutatja nekünk, hogy Isten kicsoda.

A Szentháromság vasárnapi evangéliumot János evangéliumának harmadik fejezetéből olvassuk: >> Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. << (Jn 3,16) Milyen szép ez! Jézus Krisztus megmutatja azt, hogy Isten a Szentháromságos Egy Isten, aki szeret. De nem csupán szeret, hanem Ő maga a szeretet, az Atya, a Fiú és a Szentlélek közötti szentszövetség. Az Atya öröktől fogva nemzi az Fiút, öröktől fogva mindnet odaad a Fiúnak. A Fiú öröktől fogva születik az Atyától és mindent visszaad az Atyának, és a Szentlélek – ahogy Szent II. János Pál pápa fogalmaz – az Atya és a Fiú közötti szeretett személy. A Szentháromságos Egy Isten tehát a szeretetszövetség. Ebből a szeretetből fakad minden, ennek a szeretetnek a gyümölcse a teremtett világ, ennek a szeretetnek a gyümölcse az ember maga.

Isten szeretete abban mutatkozott meg, hogy mindent odaadott nekünk egyszülött Fiában. Isten, aki ajándékoz, aki Önmagát adja az embernek. Isten szeretete abban mutatkozott meg, hogy elküldet nekünk Fiát és mindaz, aki hisz Jézus Krisztusban, annak örök van. Az örök élet pedig ez – fogalmaz Jézus János evangéliumának 17. fejezetében – hogy megismerjük az Atyát. Jézus az, aki feltámaszt bennünket, Jézus az, akin keresztül közösségbe kerülhetünk a Szentháromsággal. A Szentháromság így életünk forrása és életünk célja! Isten meghív bennünket a vele való szeretetközösségre, a vele való barátságra.

Továbbá Isten szeretete abban mutatkozik meg, hogy Ő nem elítélni akarja a világot, hanem megmenteni. Jézus Krisztus által üdvözíteni akarta a világot, vagyis szabaddá tenni, Jézus Krisztus a Fiú, a mi szabadítónk, aki felszabadított bennünket a bűn hatalmából és örök életet ajándékozott nekünk. Csodáljuk Isten! Csodáljuk a Szentháromságos Egy Isten szeretetének titkát, aki bennünket is szeret, aki nekünk is elküldte az Ő Fiát, hogy akiben, ha hiszünk, nekünk is örök életünk legyen, aki nekünk is elküldte az Ő Fiát, aki a mi üdvözítőnk is. Erre a szeretetre válaszoljunk szeretettel! Ahogy Ferenc pápa is hív bennünket, mondjunk nemet az önzésre, mondjunk nemet a pesszimizmusra, mondjunk nemet az állandó önsajnálkozásra és siránkozásra, és mondjunk igent az odaajándékozásra, mondjunk igent arra, hogy önmagunkat odaajándékozzuk másoknak, mert akkor tudunk fejlődni – fogalmaz Ferenc pápa –, ha önmagunkat odaajándékozzuk másoknak.

Tartsunk egy kis csendet és határozzuk el, hogy befogadjuk Isten szeretetét és erre a szeretetre úgy válaszolunk, hogy hiszünk a Fiúban és odaajándékozzuk magunkat másoknak és Istennek!"

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

partnerek kórházlelkészség