Advent idején találkozásra készülünk. Életünk, amely úgy a miénk, hogy egyben másoktól kapott ajándéknak tekintjük, a találkozásokban nyer valódi értelmet. Egy-egy ünnepi találkozás ragyogó ajándékká nemesül, annak felismerésévé, hogy a lét megajándékozottjai vagyunk.

Udvardy György pécsi megyéspüspökA közös készület a létezés szelíd örömét nyújthatja mindnyájunknak, s annak megtapasztalását, hogy életünk éppen akkor teljes, amikor odaajándékozzuk másoknak.

A pécsi egyházmegyében immár hagyományként a művészet, elsősorban a zene segítségével készülünk a karácsonyra, az ünnepi találkozásra Jézussal. Az idén az egyházmegye és Pécs városa adventi készülődésének fontos közös állomásai, közös eseményei is lesznek. Ahogyan nyáron Európa kórusainak hangjai zengtek városunkban, most a mi közösségeink hangjait fogjuk hallani a Székesegyházban és a Dóm-kőtárban. Ünnepi hangokat, „a Lélek hangjait" – „voces Spiritus".

A közös adventi készületben részt vesznek a város orgonaművészei és tanítványaik, szólóénekeseink, kamarazenekarok, általános iskolák és gimnáziumok énekkarai, egyházi és világi közösségek kórusai, zeneiskolák növendékei. Láthatunk karácsonyi ihletésű táncelőadást, pásztorjátékokat, betlehemest fogyatékkal élők előadásában, hallhatunk egyházzenei áhítatokat, vallásos népénekeket és adventi liturgikus énekeket, és részt vehetünk a kórusok közös éneklésein a nyitó és záróeseményeken.

Az ünnep fölemel, hogy felülről láthassuk mindennapjaink értelmét és jelentőségét. Ha ez megtörténik, mintegy dalol a lelkünk, és a másik lelkének dallamával egyesülve valóban megszületnek a Lélek hangjai.

Szép adventet és még szebb karácsonyt!

Dr. Udvardy György
pécsi megyéspüspök

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek MKPK

partnerek MKPK