Pécsi Advent

 

pecsi advent alap k

 

Advent első vasárnapjával elkezdődött az új egyházi év és elindult az előkészület Jézus születésének ünnepére. A várakozás alatt nemcsak a gyertyákat gyújtjuk meg a koszorúnkon, lélekben is készülhetünk az Úr eljövetelére, példaként böjttel, imádsággal, jócselekedettel és részt vehetünk a hajnali szentmiséken, amelyek Szűz Mária tiszteletére és Jézus eljövetele utáni vágy kifejezésére kerülnek bemutatásra.

 

A Pécsi Advent programsorozata is – ebben az esztendőben 18. alkalommal – évről-évre ahhoz próbál segítséget nyújtani, hogy a karácsony ünnepére való készülettel, békével a szívünkben lehessünk együtt szeretteinkkel. Adventben megtett „útjaink” térben, időben, gondolatban, szavakban és cselekedetben a személyes megújulásunk lehetőségét is magában rejtik. Az idei évben a járványhelyzet következtében számtalan alkalommal vált szükségessé, hogy a korábban jól működő gyakorlatot felülbírálva változtassunk terveinken.

 

A körülmények kompromisszumos döntés meghozatalára kényszerítenek minket is, így a karácsonyra való közösségi felkészülésben is korlátozásokkal kell, hogy számoljunk. Az idei adventi időszakunkban a kulturális programjainkat nem tudjuk megvalósítani, de az elmúlt évek zenei csemegeiből nyújtunk ízelítőt Szűz Mária Szeplőtelen fogantatása ünnepétől, azaz december 8-ától kezdődően december 20-áig minden nap este 19.30 órától a Pécsi Egyházmegye Facebook oldalán.


A Pécsi advent közös éneke: Kiáltsunk Krisztus hívei - (letölthető PDF)

 

Tájékoztatjuk a kedves érdeklődőket, hogy a 2015. december 7-én 19:30-kor kezdődő PTE-MK hallgatóinak adventi hangversenye megváltozott időpontban kerül megrendezésre. 2015. december 10-én a 19:30-kor kezdődő Dergez Zoltán orgonakoncertje helyett lesz megtekinthető a Székesegyházban. A hangversenyen közreműködnek: Radnai Tamás, Balatoni Sándor, Schultz Jennyfer.

Közös énekléssel kezdődött a 13. Pécsi Advent november 29-én, advent első vasárnapján. A Pécsi Székesegyházban Stauróczky Balázs, az adventi programok kurátora és Udvardy György pécsi megyéspüspök köszöntötte az egybegyűlteket. A közös éneklést püspöki szentmise követte.

Úgy gondoljuk sokszor, hogy mindazt, ami fontos az életben, azt magunknak kell megtalálnunk, és megszereznünk, saját erőfeszítéseink és teljesítményeink révén; így az üdvösséget is. Akkor viszont felmerül a kérdés: mi értelme van így a várásnak, hogy várakozzunk valakire, aki valahonnan jön hozzánk?

A 13. Pécsi Advent idején a Pécsi Egyházmegye újra lehetőséget biztosít ingyenes idegenvezetésekre.

Advent idején találkozásra készülünk. Életünk, amely úgy a miénk, hogy egyben másoktól kapott ajándéknak tekintjük, a találkozásokban nyer valódi értelmet. Egy-egy ünnepi találkozás ragyogó ajándékká nemesül, annak felismerésévé, hogy a lét megajándékozottjai vagyunk.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról
LD honlap logó Telefon
2021 április
M T W T F S S
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Közelgő események

ELMARAD - Igazgatói továbbképzés:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 04. 19. -
ELMARAD - Szabadegyetem:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 04. 21. -
Lectio Divina Eucharistica:
ONLINE -
2021. 04. 22. - 2021. 04. 22.
ELMARAD - Bérmálkozók lelki napja:
Pécs, Dombóvár -
2021. 04. 24. - 2021. 04. 24.
ELMARAD - Egyházmegyei sportnap:
Paks -
2021. 04. 24. - 2021. 04. 24.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség