A zarándoklat és turizmus összefüggéseiről, különválasztásáról tartottak előadást április 19-én a Szabadegyetem vendégei, Udvardy György pécsi megyéspüspök, Bozóky Anita, a Pécsi Egyházmegye turisztikai főmunkatársa és Ullrich Balázs, a Pannon Pilgrim Kft. ügyvezetője.

Az áprilisi Szabadegyetem előadói a zarándoklat és a turizmus különbségének illetve összefüggéseinek kérdését vizsgálták.
Udvardy György pécsi megyéspüspök szerint alapvető egyetemes vallási élményként éljük meg a zarándoklást, így a saját életutunkat is. Mint mondta, az egyértelmű, hogy valahonnan valahova halad az utunk. Ám ha nincs cél, akkor nehéz megtenni a következő lépést, de ha világos a cél, akkor nem számoljuk a lépéseket.

Napjainkban népszerűek a zarándoklatok, a régi formák új lendületet kapnak, és új utak is keletkeznek. A zarándoklás ugyanis nem kívánja meg a tételes hitet. A zarándok, ha nyitott a körülötte lévőkre, könnyen kapcsolatba léphet másokkal, mert az út élményeit és a megérkezés tapasztalatát közösen élték át. Mindemellett az egyéni sajátosságok végig megmaradnak, hiszen különböző motivációval indulnak neki ugyanannak az útnak a résztvevők.

Bozóky Anita, a Pécsi Egyházmegye turisztikai főmunkatársa a kulturális turizmushoz kapcsolódó vallási turizmusról beszélt, amely napjainkban egyre népszerűbb. Előadásában elhangzott, hogy az utazás során minden korosztály fogékonyabb a kultúrafogyasztásra, mint a hétköznapokban. Ma már az is célja az utaknak, hogy ne csak külső, felszínes szemlélők legyünk turistaként, hanem valódi élményeket élhessünk át. Ezáltal a vallási turizmus, azaz a zarándoklat a személyes hit megerősítésére szolgál.

Ullrich Balázs, a Pannon Pilgrim Kft. ügyvezetője a korábbi történeti korokban népszerű zarándoklatokat elemezve elmondta, mely okok miatt indultak útnak a zarándokok a középkori Európában. Ugyanakkor különösnek tartja, hogy korunkban a hagyományos vallási formák visszaszorulásával egy időben egyre népszerűbbek a zarándoklatok, amelyek mélyen a tradicionális vallásosságban gyökereznek. Ezt mutatja a spanyolországi El Camino sikere, de a magyarországi Szent Jakab útra hirdetett csoportos, szervezett zarándoklatokra is percek alatt betelnek a szabad helyek.

A Szabadegyetem előadássorozat következő, egyben utolsó idei rendezvénye 2017. május 10-én 18.00 órakor lesz. A munka és ünnep témájáról Udvardy György megyéspüspök, Versegi Beáta Mária CB, teológus, szupervizor és Németh Zsolt jogász, szociológus előadását hallhatják a résztvevők.

Hanganyagok

A hanganyagokat készítette: Visontai László

További képek az eseményről itt.
Fotó: Loósz Róbert

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról
2017 augusztus
M T W T F S S
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Szent István király ünnepe – ünnepi szentmise; egyéb programok:
Pécsi Székesegyház
2017. 08. 20. -
Hitoktatói lelkigyakorlat és szakmai nap:
Pécs, Magtár Látogatóközpont; Zarándokház
2017. 08. 21. - 2017. 08. 23.
Találkozó a PEM közoktatási intézményeinek nevelőivel (óvodák):
Pécs
2017. 08. 22. - 2017. 08. 22.
A Pécsi Egyházmegye alapításának évfordulója – ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház
2017. 08. 23. -
Találkozó a PEM közoktatási intézményeinek nevelőivel (iskolák):
Pécs
2017. 08. 24. - 2017. 08. 25.

pe katolikusok

pe ministransok

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi