Látszólag ellentmondás van a címben megjelölt fogalmak között: munka és ünnep hogyan fér meg egymás mellett? A Szabadegyetem konferenciasorozat záróelőadásának vendégei, Udvardy György pécsi megyéspüspök, Versegi Beáta, a Nyolc Boldogság Közösség tagja, keresztény antropológus és Németh Zsolt, szociológus, jogász ezt az ellentmondást igyekeztek feloldani.

A mindennapok rendszeres tevékenységeiben üdítő színfoltok a jeles alkalmak. A munka és az ünnep fogalma látszólag ellentmond egymásnak, ám Udvardy György pécsi megyéspüspök szerint az ünnepek szükségesek ahhoz, hogy a munkával töltött időben hatékonyak lehessünk. „Akkor tudom értelmezni a munkát, ha az ünnepben időt hagyok magamnak erre. Ám ha a munkát mint egy nagy terhet tekintem csak, akkor a pihenésem egy féktelen időtöltés lesz. Ha a munka az életem szerves része, ami gazdagít, ami növel, ami erőt ad, ami emberségemben fejleszt, akkor a pihenés is gazdag lesz." – mondta a főpásztor.

szabadegyetem munka web 20170510 16

A társadalmilag kötött tevékenységeink mellett a pihenőidő felhasználásának módja az egyén döntésének eredménye. Németh Zsolt szociológus szerint meg kell találni a pihenésre szánt időben a lehetőséget, amikor ünnepelhetünk. A személyes és állami ünnepeken túl a lelki, egyházi ünnepek tudnak tartalmat adni a szabadidőnknek.

Versegi Beáta keresztény antropológus a két tevékenység sorrendjét fordította meg: Nem a munka után kell ünnepelnünk, hanem az ünnep az, ami megalapozza a munkáink, feladataink minőségét. Tehát az ünnep előrébb van, mint a munka. Ezzel a munkánk minősége is más lesz.

A munka és ünnep témakörét középpontba állító előadásokkal véget ért a szabadegyetem tavaszi szemesztere, a következő alkalom szeptemberben lesz.

HANGANYAGOK


A hanganyagokat készítette: Visontai László

További képek az eseményről itt.
Fotó: Loósz Róbert


 

 

 

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról
2017 augusztus
M T W T F S S
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Szent István király ünnepe – ünnepi szentmise; egyéb programok:
Pécsi Székesegyház
2017. 08. 20. -
Hitoktatói lelkigyakorlat és szakmai nap:
Pécs, Magtár Látogatóközpont; Zarándokház
2017. 08. 21. - 2017. 08. 23.
Találkozó a PEM közoktatási intézményeinek nevelőivel (óvodák):
Pécs
2017. 08. 22. - 2017. 08. 22.
A Pécsi Egyházmegye alapításának évfordulója – ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház
2017. 08. 23. -
Találkozó a PEM közoktatási intézményeinek nevelőivel (iskolák):
Pécs
2017. 08. 24. - 2017. 08. 25.

pe katolikusok

pe ministransok

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi