A katolikus szertartás lényege, hogy a hit elviselhetetlen igazságai általa válnak az ember számára befogadhatóvá.

George Mackay Brown (1921-1996) skót író elsősorban rövid elbeszélései révén vált ismertté. 1974-ben keletkezett A tengerszem és a rózsafüzér című, életrajzi ihletettségű írása. A húsz évvel ezelőtt elhunyt szerző a főszereplő Colm figuráján keresztül önmagáról beszél. Colm a szüleihez írott levelében mondja el, hogy mi vitte rá arra, hogy szakítva a protestáns családi hagyománnyal katolikus hitre térjen. Döntésében a legfontosabb szerepet „a szertartás" játszotta, ami ebben az esetben nem más, mint a szentmise, amely „az ajándékok cseréje ég és föld, por és lélek, ember és Isten között". Ahogyan Colm, úgy Brown megtérése is alapvetően esztétikai jellegű volt. A „bálványimádásnak" és „hókuszpókusznak" titulált „szertartás"-sal szembeni, otthonról hozott előítéletei fokozatosan oszlottak el, ahogyan tudatára ébredt annak, hogy az ősi „szertartás" múlhatatlan szépsége a transzcendens jóra és az igazra mutat rá. Úgy gondolja, hogy az egész keresztény tanítás legmegdöbbentőbb és legcsodálatosabb igazolása az a mód, amelyet Krisztus választott, hogy a kenyér alakjában mennybemenetele után is eledelt ad övéinek. „Ekképpen az állatias emberi életet folyamatosan birtokolja, megtöri és átalakítja Isten dicsősége" – írja. A kenyér közös megtörésének szertartása ennek a metaforájaként értelmezhető.

A szertartas tesz mindent elviselhetove es szeppe

Végül így foglalja össze a lényeget:

„A szertartás az, ami elviselhetővé teszi számunkra a rettegéseket és elragadtatásokat, amelyek ott rejlenek mélyen a földben és a mi földből táplált emberi természetünkben. Csak a szentek képesek szembetalálkozni ezekkel a »valóságokkal«. A szertartás az, ami megóv bennünket. A szertartás révén vetjük meg a lábunkat az embervolt birtokán, és maradunk jó polgárai a búzaszem országának. A szertartás tesz mindent elviselhetővé és széppé számunkra. Az igazságok, amelyeket máskülönben nem lehetne elviselni, a szertartás útján átalakulva érkeznek el hozzánk. Meghívjuk őket, hogy kerüljenek beljebb. Leültetjük őket az asztalunkhoz. Ezek az angyalok hoznak ajándékokat a lélek hajléka számára..."

(George Mackay Brown: A tengerszem és a rózsafüzér – részlet, ford. Csigi Péter)

Csigi Péter

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség