Jusztinosz, akit valószínűleg Kr. u. 165-ben hat társával együtt lefejeztek, halála előtt mintegy tíz évvel szerkesztett egy apológiát, a keresztények védelmére benyújtott iratot, amelyet a császárnak Antoninus Piusnak (138-161) címzett.

Cross

Az írásműben, amely messze túlnő egy egyszerű jogi beadvány keretein, igyekszik eloszlatni számos félreértést és rosszindulatú pletykát a keresztények titkos szeánszairól és felforgató tevékenységéről, miközben filozófiaként mutatja be tanításukat. Alapelve, hogy mindaz, ami a görög és római mitológiákban és vallásokban a keresztények misztériumaihoz hasonlít, és ami a filozófiai iskolák tanításaiban igaznak bizonyul, valamiképpen Krisztus tanításából ered, és abban mutatkozik meg a maga teljességében.

0914 elevation crossAmikor a keresztről beszél, amely Pál apostol megfogalmazása szerint a pogányoknak balgaság, Platón Timaiosz című dialógusára hivatkozik, ahol azt olvassuk, hogy a kozmoszt az Alkotó khi alakúra formálta meg, és azért a lehető legszebb és legjobb élőlény, mert nem csupán test, hanem e kozmikus testben lélek, a lélekben pedig értelem lakik. Jusztinosz a görög khi betű formájában az erre valóban hasonlító kereszt jelét fedezi fel, a kozmoszt megformáló értelmet pedig Isten Fiával, a lelket Isten Lelkével azonosítja, amely a Teremtés könyve szerint kezdetben a vizek, vagyis az anyag fölött lebegett. A kereszt tehát igazán kozmikus jelkép, mégpedig a szépség, az erő és a dicsőség látható jele. Ezért van az, érvel a keresztény filozófus, hogy a kereszt jele mindenütt feltűnik a világban: hajók árbocain, a szerszámokon, az ember testfelépítésében, az emberi arcon és a győzelmi jelvényeken.

A négy világtájat, magát a teret, vagyis a kozmosz egészét átfogó kereszt az őskeresztények számára nem kivégző eszköz, hanem olyan titokzatos jelkép, amelynek a megértéséhez, mint Pál apostol mondja, az Atya ajándéka, a Lélek, és a hit szükséges, és amelynek hódolat jár. A kereszt ugyanis Krisztus mindent felülmúló szeretetének kozmikus jelképe:

Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy megerősödjetek benső emberré az ő Lelke által, hogy Krisztus a hit által a szívetekben lakjék, s a szeretetben meggyökerezve és megalapozva fel tudjátok fogni az összes szentekkel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, és megismerhessétek Krisztus szeretetét is, amely minden ismeretet meghalad, s beteljetek Isten egész teljességével" (Ef 3,16-19).

Heidl György

2022 szeptember
M T W T F S S
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Közelgő események

Koordinátori találkozó:
Pécs, Magtár Látogatóközpont -
2022. 09. 30. -
Katolikus Kulturális Hetek:
-
2022. 10. 01. - 2022. 10. 31.
Boldogasszony Imaszövetség találkozója:
Pécs -
2022. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 10. 25. -

Forráspont 2022

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség