Ritka eset, hogy egy televíziós sorozat teológiai súllyal bír. 2017 tavaszának legnépszerűbb sorozata, A szolgálólány meséje, egyike ezen kivételeknek. Rengeteg kritika érte, többek között keresztény oldalról is. Vannak, akik egyenesen vallásellenesnek bélyegezték a művet. Pedig a kanadai írónő, Margaret Atwood 1985-ben kiadott regényéből készült széria sok olyan témát hoz elő, amely megfontolandó a teológia számára. A mű kritikai szelleme pedig rengeteg helyen rokon a katolikus teológia szemléletével.
Atwood írása nem bánik kesztyűs kézzel a vallással. Az általa megrajzolt disztópia első látásra akár a kereszténységet kigúnyoló karikatúrának is tűnhet. Pedig nem az, hanem olyan kritika, amelyet minden kereszténynek kötelessége komolyan venni. Már csak azért is, mert az írónő többször kiemelte, hogy csak olyan elemeket használt fel a Gileádban megtestesülő totalitárius diktatúra megfestéséhez, amelyek a történelem során valahol már felbukkantak. A kereszténység ilyen jellegű kritikájától azonban nem félni kell, hanem komolyan venni.
Vallomások
A könyv olvasása során könnyen olyan érzése támadhat az olvasónak, hogy a szöveg Szent Ágoston Vallomásaival rokon. A főszereplő, Offred, egyes szám első személyben meséli el történetét egy jövőbeli totalitárius diktatúrában. Az ő elbeszélésén keresztül tudjuk meg, hogy a nem túl távoli jövőben az Amerikai Egyesült Államok demokratikus rendjét egy szűk fundamentalista csoport dönti meg és az új állam berendezkedését a Szentírásra hivatkozva igazolja. Egy óriási környezeti katasztrófát és a gyermekszám radikális csökkenését követően a „hagyományos értékekhez" való visszatérés jegyében szervezik meg az életet: nemcsak rendek, hanem nemek szerint osztják fel a társadalmat. A férfiak feladata a hatalom gyakorlása, a nőké pedig az engedelmesség. A diktatúra leírása azonban másodlagos ugyanúgy, ahogy Ágoston Vallomásaiban is mellékesnek tűnik a szent biográfiája. Ami lényeges, az a belső élményvilág, amely az elbeszélő tulajdonképpeni élettörténete. Offred, akitől elvették a férjét, a gyermekét, a nevét és a külső szabadságát, lelkében megírja a saját élettörténetét.
A Szentírás és az emlékezet
A gileádi diktatúra jól mutatja, hogy a Bibliára való hivatkozás egyik eszköze a szabadság felszámolásának. A könyvet és a sorozatot egyaránt sajátos bibliai nyelvezet határozza meg. Az emberek megszabott formulák mentén kommunikálhatnak, amelytől ha eltérnek, a rendszerhez való hűtlenség gyanúját vonhatják magukra. A bibliai nyelvezet jelenik meg a boltok és még az autómárkák elnevezésében is. A néző azonban mindvégig érzi, hogy mindez hamis. A hatalom gyakorlói előszeretettel hivatkoznak szentírási szövegekre, amelyeket az alávetettek nem ellenőrizhetnek. A nők és az alsóbb rétegek számára az olvasás tilos, a megmaradt bibliai szövegeket pedig gondosan elzárva tárolják. Számukra lehetetlen, hogy a hivatkozások hitelességét ellenőrizzék. Legfeljebb a diktatúra előtti emlékeik segítségével igazíthatják ki gondolatban elnyomóikat. Offred nemcsak életének korábbi szakaszából származó emlékeit, hanem az emlékezetében megmaradt bibliai szakaszokat is sorra veszi, hogy megőrizze belső szabadságát.
A test feletti uralom
A gileádi diktatúra azonban nemcsak a gondolatokra, hanem az emberi testre is kiterjeszti a hatalmát. Létrejöttének hátterében a gyermekszám csökkenése és a nemzőképesség hanyatlása áll. A történetet elmesélő Offred szolgálólány: a diktatúra pedig nem követel meg mást tőle, mint hogy egészséges gyermekeket hozzon a világra, mégpedig a rezsim vezetői számára. A szolgálólányok időről-időre új családhoz kerülnek, hogy egy havonta megismételt rituálé keretében teherbe essenek és gyermeket hozzanak világra a meddő házaspár számára. A rituálét az ószövetség alapján igazolják, Jákob feleségei, Ráchel és Lea történetével. A szövegben megjelenő archaikus szokást ̶ ha a szolgáló úrnője lábán szüli meg gyermekét, akkor az úrnő gyermekének számít ̶ használják fel a diktatúrában az erkölcsileg elfogadhatatlan gyakorlat igazolásához.
Mit tanulhatunk egy disztópikus írásból?
A könyv és a filmsorozat is rendkívül nyomasztó. Ennek oka, hogy a diktatúra elnyomása az élet minden egyes pillanatában jelen van. Illyés Gyula sorai a
egy az egyben érvényesek Gileádra is. De mit tanulhatunk egy disztopikus írásból?A negatív utópiák elsősorban arra alkalmasak, hogy megismerjük mindazt, ami igazán fontos a számunkra. Huxley Szép új világából megtudjuk, hogy mennyire fontosak számunkra a természetes családi kötelékeink, Orwell 1984-éből pedig azt, hogy a szabad gondolat és cselekvés lehetősége mennyire hozzátartozik az emberhez. De mit tanulunk meg Offred és Gileád példáján?
Nem véletlen, hogy Atwood egyes szám első személyben írta meg a regényt. Hiszen az ember belső szabadsága és a lelkiismeret autonómiája így mutatható meg legvilágosabban. Nem kap elég figyelmet a regény kapcsán, hogy Offred monológja sokszor imádságba fordul át. Éppen azokon a pontokon, amikor elhagyja a diktatúra által megkövetelt formulák monotonitását és spontán módon fordul Istenhez. Offred belül folyton arra törekszik, hogy megőrizze szabadságát, amelynek alapja ez a ki nem fejezett, a monológok során azonban folyton felbukkanó istenkapcsolat.
Gileád külső viszonyait tekintve azonban a szorongás, az undor és a félelem érzései keverednek az olvasóban. Az a mód váltja ki ezeket, ahogy a diktatúra kiterjeszti a hatalmát az élet minden területére és az ember minden külsőleg is megjelenő dimenziójára.
Ezzel olyan mozzanatokra hívja fel Atwood az olvasó figyelmét, amelyek tulajdonképpen az egyházi hagyománynak is jelentős elemei. Az ember istenképiségéből ugyanis a lelkiismeret méltósága és szabadságának tisztelete éppúgy következik, mint testi integritásának tiszteletben tartása. Ezért irtózunk a külsőleg ájtatos, belül azonban hamis szavaktól és ezért taszít a szexualitásnak a gyermeknemzésre való leszűkítése és minden személyes vonatkozástól való megfosztása. A disztópia leírásán keresztül előhívott intuíció ugyanis azt mutatja meg, ami az ember valójában.
Atwood és az egyházi hagyomány tulajdonképpen ugyanattól óv: a Szentírással való visszaéléstől, a szexualitás elszemélytelenítésétől, a lelkiismeret felszámolására tett kísérletektől és a politikai hatalomnak a privát szférára való illetéktelen kiterjesztésétől. A szolgálólány meséje ezért lehet tanulságos olvasmány nemcsak katolikusok, hanem minden keresztény számára.
Dr. Kovács Gusztáv
Fotó: Hulu
