Aki valaha tanult biológiát, bizonyára emlékszik a színes krétával felrajzolt borsóvirágokra és azokra a számításokra, amelyek azt adták ki, hogy a keresztezés után a különböző színű virágú utódból hány lesz majd. Az öröklésnek ezeket a szabályait Gregor Mendelnek köszönhetjük, aki 1865-ben, 150 évvel ezelőtt adta elő eredményeit a brnói természettudományi társaság ülésén.
(Az évfordulóról külön honlap (http://www.mendelgenius.com/) emlékezik meg.) Mendel arra lett figyelmes, hogy amikor a különféle tulajdonságú borsókat keresztezte, az utódok eltérő tulajdonságokat mutattak, méghozzá mindig meghatározott szabály szerinti azonos eloszlásban. Ez a megfigyelés alapozta meg a tudományos örökléstant, vagyis a gének átörökítésének törvényszerűségeit.
Johann Mendel 1822-ben született Osztrák-Sziléziában egyszerű, német anyanyelvű, földműves családba. Gyerekkorától kezdve érdeklődött a kertészkedés és a méhészet iránt, ami egész élete folyamán végigkísérte. Huszonegy évesen, ahelyett hogy beállt volna az otthoni gazdaságba, belépett az Ágoston-rendiek brnói apátságába, ahol a Gregor nevet kapta. (Ezt az ágostonos közösséget, amely egy megszűnt ciszterci apátság helyét vette át, kivételes módon nem perjel, hanem apát vezeti.) Mendel választásában nagy szerepet játszott az, hogy a Szent Tamás-kolostor, amely saját könyvtárral, óratoronnyal, üvegházzal és növénygyűjteménnyel is rendelkezett, ismert volt tudományos irányultságáról. Itt az ifjú Mendel számára megnyílt a továbbtanulás lehetősége. Pappá szentelése után előbb matematikát és görög nyelvet tanított, majd a bécsi egyetem hallgatója lett, ahol azonban diplomát nem kapott, mivel megbukott a növénytan vizsgán. Visszatérve Morvaországba fizikát és természetrajzot oktatott, és átvette a brnói kolostor kertjének igazgatását.
Gregor Mendel ebben a kolostorkertben végezte el azokat a kutatásokat, amelyek eredményei világhíresek lettek. Sokan úgy képzelik, hogy a jó szerzetes csendben végezte a maga dolgát az apátság kertészetében, és közben a magányos és el nem ismert zseni véletlenül hatalmas felfedezésre bukkant. Ennek azonban valójában az ellenkezője igaz. Mendel rendszerezett kutatást végzett, éspedig az apát tudtával és jelentős támogatásával.
A brnói Szent Tamás-kolostor
Cyril Napp apát ugyanis már Mendel érkezése előtt is a tudományok lelkes támogatója volt. Amikor Mendel 1846-ban átvette a kolostor kertjét, az elődje, František Matouš Klácel már vizsgálta a növények öröklődését, mégpedig a borsón. Mendel az ő hatására folytatta tovább a különféle borsófajták keresztezését, és szívesen vitatta meg kutatása eredményeit tudományos érdeklődésű rendtársaival. Mendel feljegyzései azt mutatják, hogy nagyjából 29 ezer keresztezést végzett el nyolc év alatt, amiből legalább két évig két főállású segítője is volt. A kutatás céljaira használták az apátság üvegházát és egy nagyjából kéthektáros területet a földeken.
Ezek alapján nem állja meg a helyét az a kép, hogy Mendel a mindennapi kertész munkája mellett csak úgy, véletlenül jutott volna el az öröklés szabályainak megállapításához. Thomas Edison, a feltaláló mondta, hogy a lángész egy százalék ihlet, 99 százalék verejték. Mendelre ez teljességgel igaz. Tudományos nagysága ugyanis abban áll, hogy hosszú évek kitartó munkájával olyan mennyiségű megfigyelést gyűjtött össze, amely alapján észre tudott venni addig fel nem fedezett összefüggéseket, és mindezt az ő sajátos, új nézőpontjából szemlélve rendszerbe foglalta.
Az a másik mítosz, hogy Mendelnek az egyház ellenében, annak rosszallása dacára kellett volna tevékenykednie, szintén megalapozatlannak bizonyul. A középkortól kezdve hosszú hagyománya van annak, hogy Európában a kolostorok a mezőgazdasági termelés és innováció előmozdítói, valamint a tudomány és műveltség központjai voltak. A szakavatott földműves szerzetesek hamar felismerték a mezőgazdaságban az adatgyűjtés és -értékelés, a mérés és a kiszámított tervezés jelentőségét. Mendel a teremtett világ iránt érzett keresztény felelősséget és a szerzetesi hivatásából fakadó gondos művelést vitte tökélyre. Számára az ágostonos rend szellemi és anyagi lehetőséget biztosított a tanulásra és a kutatásra. A személye megbecsülését pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a közösség 1868-ban az apátjává választotta.
Ma sokan feloldhatatlan ellentétet látnak tudomány és vallás között. Ennek a küzdelemnek az egyik legfontosabb csatamezője a darwini evolúció elfogadása vagy elutasítása. Jó tudni, hogy a Darwin kortársaként dolgozó Mendel örökléstanban elért eredményeire nagyban támaszkodik a tudomány az evolúció magyarázata során. Gregor Mendel 150 évvel ezelőtt katolikus papként, Ágoston-rendi szerzetesként, a közössége támogatásával mutatta be a kutatása eredményeit, és aligha látott konfliktust a tudománya és a hite között.
Csigi Péter
