Augusztus 28-án Szent Ágoston egyházatyáról emlékezik meg az egyház. Ha a misében az évközi köznap olvasmányait választják, akkor idén Máté evangéliumából a tíz szűzről szóló példabeszéd hangzik el.

A mennyek országa hasonlít a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és a vőlegény elé mentek. Öt balga volt közülük, öt pedig okos. A balgák lámpásukat ugyan elvitték, de olajat nem vittek bele. Az okosak lámpásukkal együtt olajat is vittek korsójukban. A vőlegény késett, így valamennyien elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor kiáltás hallatszott: Itt a vőlegény, menjetek ki elébe! – Erre a szüzek mind fölkeltek, és rendbe hozták lámpásukat. A balgák kérték az okosakat: Adjatok egy kis olajat! Lámpásunk kialvóban van. – Nem adunk – felelték az okosak –, mert akkor nem lesz elég se nekünk, se nektek. Menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak. Míg odavoltak vásárolni, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bevonultak vele a menyegzőre. Ezzel az ajtó bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Beszóltak: Uram, Uram, nyiss ki nekünk! De ő így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek benneteket. Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát. (Mt 25,1-13)

A bölcs szüzek feltételezett legkorábbi ábrázolása Dura-Európoszból (Szíria)

A bölcs szüzek feltételezett legkorábbi ábrázolása Dura-Európoszból (Szíria)

Az erről a szakaszról szóló szentbeszédében Ágoston úgy véli, hogy a példabeszéd az egész keresztény egyháznak szól, a papságnak és a laikusoknak egyaránt. Szerinte a kétszer öt szűz az összes keresztény lelket együttvéve jelenti, de nem valamennyi fajtát, csak azokat, amelyek a katolikus hitet bírják, és jócselekedetekkel gazdagítják Isten egyházát (vö. 93. beszéd, 2). Figyelemre méltó az, ahogyan Ágoston a lámpásban égő olajat értelmezi. Azt állítja, hogy akkor van nálunk mindig olaj készenlétben, ha az „belül" van, vagyis ha a szívünkben őrizzük. Nem másokat kell lenyűgözni a különféle erényeinkkel, vagy éppen az önmegtagadásunkkal, ahogy azt az öt balga szűz teszi. Helyette inkább Isten jelenlétét kell felfedezni szívünk rejtekében, s akkor a lámpásunk bizonnyal nem alszik ki (vö. 93. beszéd, 9-10). Végül Ágoston így zárja szónoklatát:

„Az óra ugyanis közeledik, és amikor nem tudjuk, akkor érkezik majd el. Az éjszaka közepén jön majd el, ezért legyetek éberek! Az evangélium így zárul: Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát (Mt 25, 13). Ha tehát aludni fogunk, hogyan legyünk éberek? Virrassz a szíveddel: virrassz hittel, virrassz reménnyel, virrassz szeretettel, virrassz a jócselekedetekkel; és akkor majd, amikor testben alszol, elérkezik az idő, hogy felkelj. Miután pedig majd felkeltél, hozd helyre a lámpásokat. Akkor majd nem alusznak ki többé – a lelkiismeret benső olaja fogja feléleszteni őket. Akkor majd az a Vőlegény karol át testetlen ölelésével, és vezet be téged abba a házba, ahol többé soha nem alszol el, ahol a lámpásod soha nem tud kialudni. Most még azonban fáradozunk, és lámpásaink e világ szelei és kísértései közepette pislákolnak. De lobogjon erősen a mi lángunk, hogy a kísértés szele inkább felszítsa, mintsem kioltsa, a tüzet." (93. beszéd, 17)

John H. DeRosen: Szent Ágoston megkeresztelése (Falfestmény, Szt. János episzkopális templom, Memphis, USA)

 

John H. DeRosen: Szent Ágoston megkeresztelése (Falfestmény, Szt. János episzkopális templom, Memphis, USA)

 

Ágoston és az égő lámpás szimbóluma látható azon a falfestményen is, amely az egyesült államokbeli Memphis episzkopális templomának keresztelőkápolnáját díszíti. A festmény közepén a fiatal Ágoston térdel a neofiták fehér ruhájában. Tőle balra az édesanyja, Szent Mónika áll, aki sokat esedezett fia megtéréséért. Jobbra Szent Ambrus püspök alakja van, aki a keresztség szentségét szolgáltatta ki Ágostonnak. Azt a pillanatot látjuk, amikor Ambrus egy tejjel és mézzel teli edényt nyújt át Ágostonnak. Ez a rítus az ókorban része volt a keresztelés szertartásának, majd az ötödik század után kiveszett. A szimbólum a tejjel-mézzel teli Ígéret Földjére utalt, ahová a megkeresztelt belépett a keresztség szentsége által.

A kép jobb szélén egy római lámpás látható egy állványon. A lámpás fénye egyrészt jelképezi az értelem világosságát, hiszen Ágoston hosszú ideig a filozófia tanulmányozásán keresztül kereste az igazságot, míg rá nem talált Krisztusra, az Igazságra (Jn 14,6), aki egyúttal a világ világossága (Jn 8,12). Másrészt a lámpás utal Jézus fent idézett példabeszédére, amelyben az égő lámpás jelenti a hit állhatatosságát és a szüntelen készenlétet a visszatérő Úrral való nagy találkozásra. Szent Ágoston bizonnyal égő mécsessel mehetett Ura elé, amikor elérkezett számára az idő.

Csigi Péter

vadfuge banner 150202

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról
LD honlap logó Telefon
2021 január
M T W T F S S
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Önkéntes beteglátogatók képzése - ELMARAD:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 01. 23. -
Ökumenikus imahét - ELMARAD:
Pécs -
2021. 01. 23. - 2021. 01. 24.
Szabadegyetem a NEK jegyében - ELMARAD:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 01. 27. -
Igazgatói értekezlet - közoktatás:
Tamási -
2021. 01. 29. - 2021. 01. 29.
Megszentelt élet napja:
gimnáziumokban -
2021. 02. 02. - 2021. 02. 02.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi