Videótár

Vallás és kultúra témában folytatódott a szabadegyetemi konferenciasorozat Pécsett.

Október 18-án, Szent Lukács ünnepén áldotta meg Udvardy György pécsi megyéspüspök a több mint 15 milliárd forintból felújított és átalakított Janus Pannonius Klinikai Tömb új kórházkápolnáját.

Összefoglalónkban az egyházmegye főbb szeptemberi eseményeiről tudósítunk.

85 éve alakult meg és 25 éve alakult újjá a Magyar Katolikus Karitász. A pécsi Irgalmas Szeretet Ünnepén a karitász jövőjéről volt szó, Soltész Miklós államtitkár pedig bejelentett egy több mint 4 milliárdos pályázatot, amellyel a segélyszervezetek munkáját kívánja segíteni a kormány.

Eljátsszák, lerajzolják a bibliai történeteket a Tolnai Szent Mór Katolikus Általános Iskolában, így már a hittanórán megtanulják, és sokszor meg is élik a tananyagot, sőt a korábban tanultakra még évekkel később is emlékeznek a diákok. Nyári továbbképzés keretében tapasztalhatták meg a hitoktatók a drámapedagógiai játékoknak és a bibliodrámának felszabadító hatását.

Pécsett október 6. és 9. között több területen segíthetnek az önkéntesek a 72 óra kompromisszum nélkül akciója során. A több mint háromszáz középiskolás főként egyházmegyei és önkormányzati intézményekben segít majd a PécsiKatifi irányításával. Az idei megnyitó díszvendége Sors Tamás paralimpiai bajnok pécsi úszó volt.

Gazdaság és etika témában folytatódott a szabadegyetemi konferenciasorozat Pécsett. Napjainkban egyre nagyobb szükség van a szavak jelentésének tisztázására, saját hagyományaink és kultúránk megértésére, a hit és a tudás egységének helyreállítására, hogy növekedhessen a hit, erősödjön a remény és tökéletesedjék a szeretet.

Véget ért az idei Ars Sacra Fesztivál. A Pécsi Egyházmegye csaknem húsz rendezvénnyel csatlakozott szeptember 15. és 25. között az országos programsorozathoz. Idén a szent művészetek közül a zene állt a fesztivál középpontjában. A zárónapon Vedres Csaba Miserere című oratóriumának ősbemutatóját hallgathatta meg a közönség a Kodály Központban.

A bátai Szent Vér kegyhely, amely évszázadokon keresztül kiemelt jelentőséggel bírt, tavaly ünnepelte kegyhellyé válásának 600. évfordulóját. A Pécsi Egyházmegye célja, hogy Báta ismét országosan ismert kegyhellyé váljon, és hogy az odalátogatók felismerjék, milyen nagy jelentősége van az áldozatnak.

Az idei Ars Sacra Fesztivál középpontjában a szakralitás és a zene kapcsolata áll. Pécsett két nappal az országos rendezvényt megelőzően, már csütörtökön kezdődnek a programok, mivel szeptember 17-én az egyházmegye kiemelt eseményére, a bátai Szent Vér-zarándoklatra kerül sor.

Udvardy György pécsi megyéspüspök szentmisét mutat be a szigetvári hősök halálának 450. évfordulója alkalmából szeptember 6-án, a Szent Rókus Plébániatemplomban, a Zrínyi Napok keretében. Szeptember 11-én, a zárónapon 10 órakor lesz a Turbéki szentmise. A turbéki kegytemplomban Bábel Balázs kalocsai érsek tartja a szertartást.

Idén 490 éve annak, hogy Mohácsnál az Oszmán Birodalom legyőzte a keresztény magyarokat. Az 1526-os mohácsi csatáról, Magyarország történelmének egyik legmeghatározóbb eseményéről augusztus végén Mohácson háromnapos rendezvényen emlékeztek meg, amelynek keretében augusztus 28-án, vasárnap Mohácsra érkezett a Szent Jobb.

„Reményben örülj, békével tűrj, imádkozz szüntelen!" A Pécsi Egyházmegye harmadik bátai zarándoklatára szeptember 17-én, szombaton kerül sor. A szervezők szeretettel várják a résztvevőket a két útvonalon haladó zarándoklatra; az alábbiakban praktikus információkat közlünk.

Augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén – az evangéliumi szakaszt továbbgondolva – arra emlékezünk, hogy Szent István király sziklára építette az országot.

A kora keresztény zenéről szóló korábbi írásunkban megállapítottuk, hogy a legelső századok keresztény zenei kultúrájáról a források szűkössége miatt kevés információ áll rendelkezésünkre. Mi az, amit azonban mégis tudhatunk a ránk maradt források alapján? Egy harmadik századi görög nyelvű himnusztöredéket mutatunk be.

Véget ért a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó, amelyen több mint másfél millió fiatal, köztük több mint száz pécsi vett részt. A PécsiKatifi szervezésében 65-en utaztak Krakkóba. A találkozón Udvardy György pécsi megyéspüspök Brzeskó-ban tartott katekézist és szentmisét, ahol kiemelte: „Engedjétek magatokhoz közel az irgalmasságot, mert nagy erőt jelent!" 

A krakkói Ifjúsági Világtalálkozóra indultak a Pécsi Egyházmegye fiataljai július 18-án. A katolikus egyház életének kiemelkedő eseményét két-három évente rendezik meg. A találkozón a fiatalok püspöki katekéziseken vesznek részt, hivatásokkal ismerkednek, találkozhatnak a pápával, valamint azzal a több millió másik fiatallal is, akikkel a közös hit köti össze őket.

Kármelhegyi Boldogasszony ünnepére várták a híveket július 16-án a magyarszéki kármelita kolostor nővérei. A csendes imának élő nővérek egész napos szentségimádást és ünnepi szentmisét tartottak kápolnájukban. A szertartás után a kármelita skapuláré jelképes, kicsinyített mását is felvehették mindazok, akik tiszteletüket szerették volna kifejezni Mária iránt és elnyerni a Szűzanya oltalmát.

Összefoglalónkban az egyházmegye főbb júniusi eseményeiről tudósítunk.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról
LD honlap logó Telefon
2021 június
M T W T F S S
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Közelgő események

Katekéták képzése, hitoktatói Te Deum - ONLINE:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 06. 16. -
Konkurzus:
Püspökség -
2021. 06. 17. - 2021. 06. 17.
Lectio Divina Eucharistica:
Pécs -
2021. 06. 17. - 2021. 06. 17.
Egészségügyi dolgozók és segítő foglalkozásúak lelkigyakorlata:
Máriagyűd -
2021. 06. 18. - 2021. 06. 20.
A Székesegyház felszentelésének 130. évfordulója, PPHF Te Deum:
Pécsi Székesegyház -
2021. 06. 22. -

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség