gyerekek

Az egyik drogérialánc öt éve rendszeresen kampányol az elszegényedett kisgyermekes családok megsegítéséért. Az Együtt a babákért elnevezésű program keretein belül a Katolikus Karitász közreműködésével fél évre elegendő pelenkával támogatnak 800 rászoruló családot. A Pécsi Egyházmegyében idén 65 családnak jut az adományból.

A két mohácsi katolikus iskola és a Veled Tartok egyesület közös szervezésében került sor a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskolában április 16-án az első Szülők Szombatjára.

Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg az egyházmegyei sportnapot, ezúttal Siklóson. Húsz helyről csaknem 340 gyerek vett részt az eseményen.

Százéves a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának cserkészcsapata. A centenáriumon felelevenítették az ifjúsági mozgalom múltját, és kiemelték szerepét az ifjúság keresztény értékrend szerinti nevelésében.

Szerdán különleges futóversenyt rendezett a pécsi ciszterci közösség. Óvodások, általános iskolások és gimnazisták együtt futottak a belvárosban. A Ciszterci futónap meglepetésvendége Tóth Lili Anna válogatott atléta volt.

A pécsi Szent Mór Katolikus Óvoda szeretettel várja leendő óvodásait: a beiratkozás április 18-én és 19-én lesz.

Mohácson a Szent Ferenc Katolikus Óvodába és a Park Utcai Katolikus Óvodába várják azokat a szülőket, akik már előzetesen jelezték felvételi szándékukat, valamint azokat a kisgyermekeket, akik 2016 decemberéig betöltik harmadik életévüket.

16 órás labdarúgó tornát szervez a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont április 8-9-én a Gandhi Gimnázium Sportcsarnokában.

A szekszárdi Szent József Iskolaközpont március 18-án ünnepelte névadóját és védőszentjét. A közös imából, izgalmas vetélkedőkből és sportversenyekből álló nap zárásaként az óvodások és az iskola tanulói együtt köszöntötték az édesapákat, nevelőapákat és nagyapákat, mint a családok támaszait, védelmezőit.

Az internetes böngészős hittanverseny utolsó, 4. fordulójában a feladatok a Nagyhét és a Húsvét ünnepköréhez kapcsolódnak. Beküldési határidő: április 15. A feladatlapok korosztályok szerint innen elérhetőek.

Március 18-án újra keresztúti ájtatosságot tartott a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont tantestülete és a diákság a Szent Kereszt Kápolnában. Ezúttal Miletics Katalin Janka szobrászművész munkáját, a Kezek keresztútja állt a középpontban.

2016. március 8-án tartotta utolsó iskolába hívogató foglalkozását a Boldog Gizella Katolikus Iskola, amelynek témája a sport volt. A játékos testmozgás azt a célt szolgálta, hogy bemutassa a leendő első osztályosok számára az intézményben választható sporttevékenységeket.

A Belvárosi plébánia szervezésében nagyböjt minden péntekjén keresztutat járnak a Kálvárián. A március 4-ei alkalom házigazdája, szervezője a Pécsi Egyházmegye Ifjúsági Referatúrája volt. Ehhez a keresztúthoz kapcsolódott a Szent Mór Óvoda nevelői és családi közössége.

Március 5-én, szombaton tartotta a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont hagyományos nagyböjti lelki napját a diákok számára. A programokat a korábbi gyakorlatnak megfelelően állították össze, de az események között mindig akadnak új elemek is.

Egy újabb pécsi iskola és egy komlói óvoda kerül a Pécsi Egyházmegye fenntartásába. Pécsett a gyárvárosi Szieberth Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény működtetését is átveszi az egyházmegye jelenlegi fenntartótól, az államtól. 

A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő óvodák beiratkozási időpontjai.

2016. február 19-én német nemzetiségi projektnapot szervezett tanulóinak a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola német munkaközössége.

Évtizedekre visszanyúló hagyomány a mohácsi Szent Ferenc Katolikus Óvodában a Német Nemzetiségi hét. A kulturális programsorozatot háromévente rendezi meg az intézmény.

A Szent Mór Katolikus Óvoda március 9-én, 10-én és 17-én tartja nyílt napjait. A programokra szeretettel várják az érdeklődőket.

Az idei tanévben Dombóváron a Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskolában rendezték meg a bérmálkozásra készülő fiatalok lelki napját február 13-án, szombaton. A találkozásra Dombóvár mellett Mágocsról és Bonyhádról is érkeztek diákok hitoktatóik kíséretében.

Az egyházmegye fenntartásában működő mohácsi Park Utcai Katolikus Általános Iskola egyik fő profilja a német nemzetiségi oktatás. A német kultúrával való ismerkedésre németországi cserediák-kapcsolat révén is van lehetőség.

Február 10-én, hamvazószerdán megkezdődött a nagyböjti időszak. A farsangi mulatságok után csendesebb, lelkiekben elmélyültebb várakozási időszak kezdődik, amelyben Jézus életének pusztában töltött 40 napjára, kínszenvedésére és kereszthalálára emlékezünk.

Február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén a Szent Mór Iskolaközpont Óvodájának közössége az iskola Szent Kereszt Kápolnájában gyertyaszentelésen vett részt, valamint Szent Balázs püspök és vértanú emlékére Balázs-áldásban is részesült.

Az internetes böngészős hittanverseny 3. fordulójában a versenyzőknek a 2016-os év nagyobb (világi és hazai) egyházi eseményeivel kapcsolatban kell feladatokat megoldaniuk. A feladatsorok korosztályokra bontva innen elérhetők.

A mohácsi Park Utcai Katolikus Óvoda múlt héten nemzetiségi projekthetet szervezett: a farsangi időszakot megelőzően ez már hagyomány az intézményben.

A katolikus egyház január 18-án ünnepli Árpád-házi Szent Margit napját. A Ciszterci Nevelési Központ védőszentjének tiszteletére Udvardy György megyéspüspök tartott szentmisét délelőtt 11 órakor az intézmény diákjai és tanárai számára.

Január 16-án tartotta farsangi összejövetelét a Pécs-Kertvárosi Szent Erzsébet Plébánia. A fiataloknak szervezett jelmezes mulatságra több mint száz gyerek volt kíváncsi, az eseményt Pavlekovics Ferenc Pécs-kertvárosi plébános vezetésével a hitoktatók és szülők szervezték.

Felhívást tett közzé a Pécsi Gyermekotthon Nevelőszülői Hálózata. A cél, hogy az állami otthonokban élő gyermekek közül minél többen, minél előbb szerető szülőkhöz kerüljön. Városunkban 20 nevelőszülői család él, akiknél összesen 37 gyermek van.

A Szent Mór Katolikus Iskolaközpont püspöki szentmisével ünnepelte vízkereszt napját. A szertartáson az iskola egész közössége jelen volt, a kisdiákoktól kezdve a gimnazistákig, nevelőkig és szülőkig. A szentmise végén kis üvegekben szentelt vizet vihettek haza, amellyel mindenki saját otthonát szentelhette meg.

Egészségügyi és lakossági szolgáltatások, fogyatékkal élő emberek, gyermekek és családok, hajléktalanok, szenvedélybetegek és idős emberek ellátása, módszertani és oktatási intézmények, valamint vegyes profilú intézmények fenntartása és működtetése a feladata a Magyar Málta Szeretetszolgálatnak.

Több mint tíz éve hívja közös karácsonyi vacsorára a gyermekotthon lakóit az egyik pécsi étterem. A gyerekek nemcsak kapnak, hanem adnak is: betlehemessel vagy regöléssel köszönik meg az ajándékot. Idén egy csángó betlehemest játszottak el.

Zsúfolásig megtelt az alsószentmártoni templom december 18-án. Udvardy György pécsi megyéspüspök tartott szentmisét a faluban és áldotta meg a részben önerőből, részben egyházmegyei forrásból megújult plébániaépületet. Lankó József alsószentmártoni plébános hosszú évek óta folytat elhivatott missziót a nehézsorsú gyerekekért.

Adománygyűjtést tartottak a Collegium Seraphicumban az Autista Segítő Központban lakó és tanuló gyermekek részére. Az adományok célba juttatását Szabó Ferenc József atya koordinálta.

A siklósi katolikus iskola diákjai zenés áhítatot tartottak december 12-én szombaton a máriagyűdi bazilikában és december 13-án vasárnap a siklósi katolikus templomban.

Adventről, a várakozásról, a szentév jelentőségéről, a szent kapuról és az irgalmasság cselekedeteiről beszélt Udvardy György pécsi megyéspüspök homíliájában a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont lelki napján tartott szentmisén.

Udvardy György pécsi megyéspüspök gondolatai a megújuló katolikus nevelésről a Pécsi Egyházmegyében.

Nagy örömmel fogadták idén is a gyerekek Szent Miklós püspök látogatását a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskolában és Óvodában. A püspök szokásához híven minden osztályba ellátogatott és minden gyereket megajándékozott.

Közös gyertyagyújtással kezdődött az advent a szekszárdi Szent Rita Katolikus Óvodában november 27-én. Az első gyertya meggyújtása előtt Bacsmai László szekszárdi esperes, az óvoda püspöki biztosa megáldotta a koszorúkat. A gyerekek rövid adventi műsorral várták a szülőket, majd minden család hazavihette az ünnepi asztalra a maga koszorúját.

Az Új Irányzat természettudományos szakkör évadzáró rendezvényére került sor 2015. november 25-én a szekszárdi Szent József Iskolaközpontban.

A tolnai Szent Mór Katolikus Általános Iskola 2015. november 30-án, hétfőn tartja nyílt napját.

A tolnai Szent Mór Katolikus Általános Iskola idén csatlakozott az Európai Mézes Reggeli programsorozathoz, amely az alsó tagozatos gyermekeknek nyújt ismerkedési lehetőséget a különböző mézfajtákkal.

A Szent Mór Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium novemberben is hirdet nyílt napokat és egyéb programokat leendő diákjai számára.

Október 22-24-én 22 fő részvételével szervezték meg a vezetőképző lelkigyakorlatot a szekszárdi Belvárosi plébánián. A találkozó mottója a következő volt: „Te jó vagy és jót osztogatsz. Taníts meg az általad szabott rendre!" (Zsolt 119,68)

A liturgikus év ünnepeihez kapcsoltan őszi hálaadó nyílt napra hívták a mohácsi Szent Ferenc Katolikus Óvoda munkatársai a gyermekeket, szüleiket és nagyszüleiket az óvodába.

A Pécsi és a Székesfehérvári Egyházmegye TÁMOP pályázatának keretében országos szakmai napot tartottak a mohácsi Szent Ferenc Katolikus Óvodában.

A Katolikus Karitász idén nyáron is országosan több mint tízezer gyermek táborozási költségét támogatta vagy szervezett számukra nyári tábort. Ebből a feladatból a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász is kivette a részét. Összesen huszonkét nyári napközit illetve gyerektábort támogattak, hozzájárulva az étkezés, a szállás, a játékok és az utaztatás költségeihez. Önkéntesekkel és kísérő felnőttekkel is tudtak segíteni.

Húszéves a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont. A jubileumi bálon Udvardy György pécsi megyéspüspök köszöntötte a megjelenteket. 

LD honlap logó

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség