közösség

Június 16-án kerül megrendezésre a máriakéméndi Nagyboldogasszony kegytemplomnál a Szentháromság vasárnapi német búcsú.

Ferenc pápa romániai látogatása – amelynek egyik kiemelkedő állomása Csíksomlyó lesz – azt szolgálja, hogy túl lehessen lépni a „történelmi megosztottságon” – mondta május 29-én, szerdán Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár.

Erdő Péter bíboros május 28-án a Vasúttörténeti Parkban megáldotta a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust hirdető különleges fóliával borított mozdonyt.

Nagy lázban égnek a keresztény egyházak zarándokai, hiszen már csak napok választják el őket, hogy személyesen is részt vehessenek Ferenc pápa (2013-tól) csíksomlyói szabadtéri szentmiséjén. A csíksomlyói búcsút Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke a pápa látogatásának napjára is kiterjesztette.

A Pécsi Egyházmegye által elnyert GINOP pályázati projekt keretében 2018-19-ben felújításra került a bátaszéki Szent Orbán kápolna. A kápolna megáldására a hagyományos keretek között került sor május 24-én este, Szent Orbán ünnepének előestéjén. A szertartást a megyés főpásztor, Dr. Udvardy György végezte.

Mindig jó érzés úgy bemenni egy Szentmisére, hogy a padok tele vannak emberekkel. Még különlegesebb élmény, amikor papokkal telik meg a templom. Idén május 21-én átélhettük ezt a hagyományos papi zarándoklat alkalmával Máriagyűdön.

„A hivatás kibontakozása Istentől jövő kegyelmi ajándék, amelyhez a család közössége ad biztos és felelősségteljes hátteret, hiszen itt születnek a legfontosabb szeretetkapcsolatok. Ezek a kapcsolatok, ha biztos alapon állnak, akkor szívből jövő őszinteséggel tudjuk az így kapott szeretetet tovább ajándékozni embertársainknak.

Liturgikus gyakorlathoz kapcsolódó tárgyakból nyílik kiállítás a Hajdúdorogi Főegyházmegye Görögkatolikus Egyházművészeti Gyűjteményéből, a Pécsi Görögkatolikus Egyházközség kölcsönzött tárgyaiból, illetve egy magánszemély gyűjtéséből. A tárlat a keleti egyházak liturgikus gyakorlatához szervesen kapcsolódó ikonokat és egyéb tárgyakat (öltözetek, oltárkendők, könyvek) mutatja be.

80 éves lett a Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola, annak zenei tagozata pedig idén ünnepli fennállásának 60-adik évfordulóját.

Közel háromszázan vettek részt a sérültek búcsúján Máriagyűdön. Tolna és Baranya megye számos településéről érkeztek a szellemi vagy testi fogyatékkal élők és gondozóik, hozzátartozóik, kísérőik a Szűzanyához a Pécsi Egyházmegye kiemelt kegyhelyére.

Május 9-én immár 14. alkalommal emlékezett meg a Pécsi Zsidó Hitközség és a pécsi San’t Egidio Közösség a holokauszt pécsi és baranyai áldozatairól.

Tanulhatunk a sérültektől, van szívük és nagyon szeretnek.

Az üldözött keresztényekért ajánlják fel máriagyűdi zarándoklatukat a pécsi egyházmegyében élő hívek május 11-én. Bárki csatlakozhat a Pécs és Máriagyűd közötti gyalogos és kerékpáros zarándoklathoz, amelyet a gyűdi szabadtéri oltárnál 15.00 órakor kezdődő szentmise zár le.

2019-ben 21 alkalommal szolgáltatják ki a bérmálás szentségét a pécsi egyházmegyében. A szentség kiszolgáltatásáért a fiatalok felkészítőkön és lelki napon is részt vettek.

Április 13-án tartották idén Pécsen és Dombóváron a Pécsi Egyházmegye bérmálkozásra készülő fiataljainak lelki napját.

A nagyhét a nagyböjt utolsó hete, virágvasárnappal kezdődik és nagyszombattal ér véget. Az egyhetes időszakban számos különleges liturgikus esemény és hagyomány szolgálja a felkészülést a feltámadás misztériumának megünneplésére. A székesegyház eseményeit az alábbiakban közöljük, a többi pécsi templomban zajló eseményeket pedig a táblázat tartalmazza.

Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek az egész világon a keresztények. A pécsi egyházmegyében idén is több helyszínen mutatják be az ilyenkor hagyományos, a nagypénteki eseményeket felidéző misztériumjátékot. Az ünnepi szentmise 9.30 órakor kezdődik a Székesegyházban, a püspökségen pedig családi programok lesznek egész nap.

Elhunyt püspökeire emlékezik április 12-én a Pécsi Egyházmegye. Az emléknapon 18.00 órától ünnepi szentmise lesz a székesegyházban, előtte rendhagyó idegenvezetésen vehetnek részt az érdeklődők.

Március 26-tól húsvét utáni keddig látható a szekszárdi Belvárosi templomban a meg nem született gyermekeknek emléket állító vándorszobor.

Március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján Csullag Gábor és Koósz Roland admissióját ünnepelték Sombereken. Az állandó diakónusi szolgálat felé vezető út egyik utolsó állomása a szertartás, amelynek keretében a diakonátusra készülőket hivatalosan is felveszik a jelöltek közé.

Hatodik alkalommal hirdeti meg 2019-ben a 24 óra az Úrért elnevezésű egész napos szentségimádást az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa. A kezdeményezéshez a Pécsi Egyházmegyében számos plébánia csatlakozik március 29. és 30. között.

Nagyböjtben, péntekenként, a keresztények Jézus szenvedéseit idézik fel a keresztúton. A Pécsi Egyházmegye főpásztora idén Máriagyűdön, Siklóson és két alkalommal Pécsett vezet keresztutat, amelyhez bárki csatlakozhat.

Ökumenikus imádságra hív mindenkit a Szent Egyed közösség április 1-jén 19.00 órára a Lyceum templomba, ahol a XX. században és napjainkban hitükért vértanúságot szenvedettekről emlékeznek meg.

Jelentős felújítás valósult meg a közelmúltban a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskolában. Március 11-én ünnepélyes keretek között adták át a megújult ebédlőt, tálalókonyhát, valamint technika és számítástechnika tantermet.

Február 23-án a Pécsi Püspökség turisztikai csapata Szigetvárra látogatott, hogy csatlakozzon a Nevetnikék Alapítvány kórházi mesefalfestés projektjéhez.

Átadták és megáldották a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola megújult belső tereit. A főiskola hallgatói számára ezentúl a Szent Pál-imaterem biztosít teret az elcsendesedésre és imádságra, míg az Exodus szabadulószoba különleges kikapcsolódási lehetőséget kínál, a Kivonulás könyvének történeteiben barangolva.

Február 17-én véget ért a házasság hete. A rendezvénysorozat célja idén is az volt, hogy a házasság és a család fontosságára irányítsa a társadalom figyelmét. A Pécsi Egyházmegye területén, Baranya és Tolna megye nyolc városában zajló programsorozatot szentmise és a házaspárok megáldása zárta a pécsi székesegyházban.

Gundel Takács Gábor volt a vendége a házasság hete paksi rendezvénysorozatának február 14-én.

Mayer Mihály szekszárdi plébánost és Várszegi Asztrik bencés szerzetest 1989. február 11-én Paskai László bíboros érsek Esztergomban püspökké szentelte. A Pécsi Egyházmegye hívei a Székesegyházban 2019. február 11-én 10.00 órakor kezdődő szentmisén emlékeztek meg a 30 éve történt eseményről.

A házasságot ünnepelték a pécsi családok február 9-én. Délelőtt ünnepi szentmisén vettek részt a Székesegyházban, majd délután 14.00 órától a Magtár Látogatóközpontban a város, az egyház és a civil társadalom képviselőinek köszöntője után Lackfi János költő és felesége előadását hallgathatták meg.

A pálos rend névadójának és védőszentjének, Remete Szent Pálnak ünnepét tartotta január 15-én a pécsi pálos közösség, a pécsi Pálos (Szent Imre) templomban. Az ünnepi szentmisén, rendi hagyomány szerint, a szerzetesek megújították fogadalmukat.

A paksi Jézus Szíve Római Katolikus Plébánia közössége karácsonyváró műsorral ünnepelte a plébánia épületének külső felújítását. Az 1970-ben épült plébánia falai és tetőszerkezete újult meg, az új hőszigetelésnek köszönhetően pedig energiatakarékosabbá vált.

December 19-én tartotta karácsonyi ünnepségét a Máltai Szeretetszolgálat Pécsi Csoportja.

A Tolnai Szent István Katolikus Gimnáziumban december 13-án délelőtt került sor a gimnázium folyosóján felállított máriagyűdi kegyszobor másolatának megáldására. A gimnázium igazgatója, Novothné Bán Erzsébet köszöntötte Dr. Udvardy György megyéspüspök urat és az ünnepi alkalomra összegyűlt vendégeket, diákokat.

Az újonnan alakuló Pécs-kertvárosi Szent II. János Pál pápa plébánia első rendezvényét ünnepelték advent második vasárnapjának előestéjén.

Udvardy György megyéspüspök idén is egyházmegyei hangversennyel ajándékozta meg a Pécsi Egyházmegye partnereit és munkatársait hálából a fáradozásukért és a gyümölcsöző együttműködésükért. A nyolcadik alkalommal megszervezett koncert helyszíne a Kodály Központ volt.

Advent első vasárnapján ünnepi szentmise keretében Udvardy György megyéspüspök lektorrá avatta Csullag Gábor hitoktatót a dombóvári Nagyboldogasszony-templomban.

Ferenc pápa Örüljetek és ujjongjatok kezdetű apostoli buzdítása adja az idei rorate szentmisék tematikáját.

A papi hivatásra készülő növendékek útjának fontos állomása a beöltözés. A szeminaristák tanulmányaik második évében kezdhetik viselni a reverendát, választott hivatásuk egyértelmű jelét adva ezzel környezetük számára. Krisztus Király ünnepén a Pécsi Egyházmegye két papnövendéke, Miklovits Attila és Mihovics Szebasztián öltötte magára a reverendát Esztergomban. Miklovits Attila gondolatait közöljük.

Szent Erzsébet rózsája díjat alapítottak idén Dombóváron. Az elismerést, hagyományteremtő szándékkal, Hegedűs János plébános adta át a helyi Karitász-csoport két önkéntesének november 24-én az újdombóvári templomban.

A Pécsi Egyházmegye területén számos plébánia nyitja meg kapuit advent idején a helyi lakosok előtt. Közös gyertyagyújtásra, adventi hangversenyre hívják a dunakömlődieket, a harkányiakat és az abaligetieket is.

1991 óta működik Pécsen a Szent Egyed Közösség, amelynek jogi hátteret a Zichy Gyula Alapítvány biztosít. A közösség karitatív és missziós céljainak korábban otthont biztosító épületet, az egykori MHSZ-székházat az önkormányzat kisajátította, így több éven keresztül templomok, plébániák tereit használták a tagok.

1978-ban hittanos csoportként alakult, majd az évek során közösséggé formálódott Nagyházas Közösség fennállásának 40. évfordulóját ünnepelte november 17-én.

A Pécsi Megyéspüspök, a Pécsi Egyházmegye és a rokonság az örök élet hitével tudatja, hogy Dr. Gesztesy András tiszteletbeli kanonok, nyugalmazott plébános, nyugalmazott teológiai tanár életének 72., papságának 44. évében 2018. október 22-én elhunyt. 

November 5-én Udvardy György megyéspüspök megáldotta a mohácsi Park Utcai Katolikus Általános Iskolának ajándékozott Mária-szobrot, amely a máriagyűdi kegyszobor másolata.

Szent Mór, az egyházmegye társvédőszentje ünnepén Michael August Blume apostoli nuncius látogatást tett a pécsi egyházmegyében.

Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte az alsószentmártoni Szent Márton Óvoda. A jubileumi ünnepségen Udvardy György megyéspüspök megáldotta az óvodában elhelyezett máriagyűdi kegyszobor-másolatot.

A kozármislenyi ferences nővérek új kápolnáját és a kolostor új épületrészét áldotta meg Udvardy György megyéspüspök október 7-én.

A Pécsi Egyházmegye tizenhatodik alkalommal hívja közös készülődésre, a Pécsi Adventre a területén működő művészeti csoportokat, kórusokat, zenészeket december 2. és 16. között.

LD honlap logó

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség