család

Családi napra hívta a szülőket az idén 25 éves paksi Balogh Antal Katolikus Általános Iskola. A vetélkedők, bemutatók és közös főzés mellett átadták az iskola központi terében elhelyezett Mária-szobrot, amelyet Udvardy György megyéspüspök áldott meg.

Pécs sikerrel pályázott az UNESCO által 2017. évre kiírt Global Learning City Award díjra, így elnyerte a „Tanuló Város" címet. Ennek keretében szeptember 15-én a megyeszékhelyen megrendezik az I. Tanuló Fesztivált, amelynek gazdag programkínálatában az érdeklődők több helyszínen bepillantást nyerhetnek a Pécsi Egyházmegye által kínált oktatási és nevelési lehetőségekbe is.

Szuromi Szabolcs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora búcsúzik Lábady Tamástól (1944. július 6. – 2017. augusztus 11.).

Évek óta hagyomány, hogy augusztus utolsó napjaiban a teljes Mária-utat, Czestochowa és Medugorje között, szakaszokra bontva zarándokolják végig a hívek, minden alkalommal más-más célért. Idén a zarándokok a gyermeket várókért ajánlották imával, énekkel, csendes elmélyüléssel kísért útjukat.

Az Egyház Jézus nyomában – komoly ellenszélben – korunk kihívásaira válaszolva, az emberi élet szentségét védelmezi, amikor kénytelen egyértelmű nemet mondani a mesterséges megtermékenyítésre. Nem kell csüggedniük azonban a gyermekre eddig hiába vágyó házaspároknak sem.

Húsz házaspár, hatvan gyermek – ők a Pécsi Egyházmegye családtáborának résztvevői. A tábor célja, hogy a pihenés mellett a szülők lelkiekben gazdagodjanak, és segítséget kapjanak ahhoz, hogy a mindennapok során a körülöttük élő családokat keresztény szellemben támogatni tudják.

A „Szép otthon" a Katolikus Karitász felzárkóztató célú új segélyprogramja, amelynek célja, hogy a résztvevők saját otthonukat, életterüket szebbé, ápoltabbá tegyék.

Idén negyedik alkalommal tartottak közös lelkinapot a Pécsi Egyházmegye papjainak, szerzeteseinek szülei. Az évente megrendezett találkozóra idén negyvenen jöttek el.

Június 5-én, pünkösdhétfőn tartotta a Közösségek ünnepét a Pécsi Egyházmegye. Az ünnepi szentmisét követően a résztvevő közösségek mutatták be tevékenységüket. A rendezvény célja az volt, hogy az egyházmegye területén működő csoportok bepillantást nyerjenek egymás mindennapjaiba.

Játék - Hit - Házasság. A három fogalmat Dombóváron, a helyi plébános által szervezett esten elemezték ki az előadók. Gundel Takács Gábor, az ismert műsorvezető, Kutas Attila dombóvári plébános és Simon István református lelkész más-más nézőpontból vizsgálta, hogyan kapcsolódik elsősorban a házassághoz a hit és a játék.

Püspöki szentmisével kezdődött a házasság hete Pécsett. Február 11-én, a házasság világnapján több százan ünnepeltek együtt Pécsett és az egyházmegye több településén.

A Pécsi Egyházmegye Családreferatúrája Dunaföldváron, Szekszárdon, Szigetváron, Dombóváron, Máriagyűdön és Mohácson szervez programokat a házasság hetében. A családreferatúra munkatársai fontosnak tartják, hogy a házaspárok megértsék: a házasság az ember természetén nyugvó szentség, amely Isten szívének legmélyébe vezet bennünket.

Hazánkban idén 10. alkalommal rendezik meg a házasság hetét és ez lesz a 14. házasság világnapja a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. A Pécsi Egyházmegyében Pécsett, Szekszárdon és Dombóváron lesznek programok.

A Szent Család ünnepe a karácsony egyik kiemelt eseménye. December 30-án ez alkalomból püspöki szentmisét mutatott be Udvardy György főpásztor a székesegyházban. A szertartás végén a megyéspüspök megáldotta a családokat, és kiemelte, hogy idén karácsonykor a székesegyház új betleheme az egyik legnagyobb ajándék, amit az egyházmegye családjai kaptak.

A katolikus liturgiában a szent család ünneplésére már a XVII. századtól látunk példákat. Ebben az időben azonban még csak lokális ünnepnek számított, XV. Benedek pápa 1921-ben írta elő az egész világegyház számára. Napjainkban a karácsonyt követő első vasárnap ünnepeljük, vagy – ahogyan az idei évben is – ha a karácsony éppen vasárnapra esik, akkor december 30-án.

A családreferatúra házaspárjai és a plébánosok osztották meg gondolataikat egymással munkájuk örömeiről, nehézségeiről december 12-én a püspöki palotában. A családpasztoráció mindenkit érint. A munkatársak célja, hogy a gyerekektől a nagyszülőkig a család minden tagját megszólítsák.

Az őszi rekollekció második mohácsi találkozójának a házasság és a családpasztoráció volt a témája, amelyet Bíró László családreferens püspök fejtett ki. A lelkipásztori munkában fontos a felismerés, hogy elengedhetetlen a házasok, családok valóságos támogatása.

A Pécsi Egyházmegye Családreferatúrája idén 4. alkalommal szervezett családos tábort, ahová Tolna és Baranya megyéből kaptak meghívást missziót végző, közösségeket vezető családok.

Augusztus 1. és 5. között Sikondán rendezték a Házas Hétvége lelkiségi mozgalom nyári táborát. A nyitónapon Udvardy György pécsi megyéspüspök tartott szentmisét a résztvevőknek. A tábor délelőtti lelki programjain három témakört érintettek: hűség, újrakezdés és emlékek.

A hivatás fogalma zárta a szabadegyetemi konferenciasorozat második szemeszterét május 25-én. Udvardy György megyéspüspök gondolatait követően dr. Varga Éva bőrgyógyász a szülői hivatásról, dr. Molnár F. Tamás mellkassebész pedig az orvosi hivatásról és annak történeti vonatkozásáról tartott előadást.

„Légy azzá, ami vagy!" – korunk az apákért kiált címmel tartották a Keresztény Civil Szervezetek 13. Országos Fórumát. A konferencián előadást tartott Pécsi Rita, a Pécsi Bazilika Bárdos Lajos Kórusának karnagya és a Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház vezetője is.

Júniusban is várja a híveket és a látogatókat a máriagyűdi plébánia. Az alábbiakban a részletes programokat közöljük.

Több egyházmegye családi napot tartott pünkösdhétfőn, Pécsett is színes programokkal várták az érdeklődőket. A Közösségek Ünnepén a plébániák és a katolikus intézmények mutatkoztak be. Az egyházmegye területén működő közösségek, csoportok a Dóm téren gyűltek össze.

A megkezdett hagyományt folytatva Udvardy György pécsi megyéspüspök szeretettel hív és vár mindenkit 2016. május 16-án, pünkösdhétfőn a Közösségek Ünnepére.

Idén harmadik alkalommal került sor a Pécsi Egyházmegye Papszülői Találkozójára, amelyre negyvenhatan érkeztek az ország különböző részeiből.

Imádkozzunk együtt családjainkért, az új Magyarországért, egy új, máriás nemzedékért!

Az Egyház a hivatások édesanyja

Lezárult a Házasság hete programsorozat. A szervezők szerint a siker idén sem maradt el. Pécsett a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesületének nyitó rendezvényén több mint 230-an vettek részt.

A Házasság világnapjával kezdődött a házasság hete programsorozat, amelyet keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával, ezúttal A szeretet: szenvedély és döntés mottóval szerveztek. Pécsett szombaton püspöki szentmisével és előadással ünnepelték a családot, a házasságot.

Erős család, erős nemzet – Ez volt az egyik mottója az országos családreferens találkozónak, amelyet a hétvégén rendeztek Mohácson. A találkozóra szinte minden egyházmegyéből érkeztek házaspárok, lelki vezetők, a cél a tapasztalatszerzés és eszmecsere mellett a feltöltődés volt.

A Házasság hetének alkalmából Pécsett, Szekszárdon és Dombóváron is szerveznek programokat. Pécsett február 6-án a Házasság Világnapját ünneplik, majd a Házasság hetének programjai február 7. és 14. között lesznek. Szekszárdon a Házasság hetén belül három rendezvény kapott helyet.

A február 6-án kezdődő Házasság hete idei mottója, A szeretet: szenvedély és döntés. Pécsett múzeumlátogatás, istentiszteletek és érdekes előadások várják az érdeklődőket többek között a párkapcsolatról, házasságról, családalapításról, de beszélgetést szerveznek a papi nőtlenség kérdéskörében is.

Országszerte összesen 20 millió forint értékben több mint félmillió darab pelenkával tudja segíteni a családokat a Magyar Katolikus Karitász és a Drogerie Markt áruházlánc közös, Együtt a babákért programjával. A Pécsi Egyházmegyében 64 rászoruló kisgyermekes család kap fél évre elegendő pelenkát.

A Pécsi Egyházmegye Családreferatúrája és a Tolna megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház a Házasság Hete kampány keretében HÁZAS7PRÓBA címmel vetélkedőt hirdet házaspárok számára. A szervezők célja, hogy ráirányítsák a közvélemény figyelmét a házasságban való elköteleződés értékeire és szépségére.

Felhívást tett közzé a Pécsi Gyermekotthon Nevelőszülői Hálózata. A cél, hogy az állami otthonokban élő gyermekek közül minél többen, minél előbb szerető szülőkhöz kerüljön. Városunkban 20 nevelőszülői család él, akiknél összesen 37 gyermek van.

A Szent Család ünnepe a karácsonyi időszak egyik kiemelt eseménye. December 27-én ez alkalomból püspöki szentmisét mutatott be Udvardy György főpásztor a székesegyházban.

Az egyház a családok egyháza, a család az evangelizáció sajátos helye. Az irgalmasság szent évében kitüntetett figyelem irányul a családra mint a jövő biztosítékára. A Pécsi Egyházmegye ennek jegyében pályázatot hirdetet „A CSALÁD – életet hordozó közösség" címmel.

Vasárnap családi játszódélutánra várta a pécsieket a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete. Az egyesület 25 év után költözhetett olyan épületbe, ahol nemcsak a többgyermekesek fordulnak meg, hanem programokat és előadásokat is szerveznek.

Szeptember 12-én, szombaton a TÁMOP Innovatív Iskolák programsorozat jóvoltából rendezte meg első Családi napját a tolnai Szent Mór Katolikus Általános Iskola. A hagyományteremtő céllal meghirdetett rendezvényt nagy érdeklődés fogadta.

A Pécsi Egyházmegye egyik munkatársa és családja nehéz helyzetbe került. A négygyermekes család otthonába 2015. július 8-án este villám csapott, s ennek következtében kigyulladt tetőtér-beépítéses családi házuk.

A Biblia nem általában beszél a szeretetről, és nem a szeretetet nevezi istennek, hanem Istent szeretetnek (1Jn 4,16). Akik a házasság újradefiniálását a bibliai szeretetparancsokra és Jézus tanítására hivatkozva igyekeznek igazolni, úgy tűnik, istenítenek valamit, amit szeretetnek neveznek.

A Családok Háza program az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatásával valósult meg. A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete két éven keresztül csaknem 50 millió forintból tartott továbbképzéseket, tanácsadásokat, és a most átadott családi házat újította fel.

A családban tanítják és tanuljuk meg a kommunikációt. Ez Ferenc pápa üzenetének magva, amelyet január 23-án, pénteken tettek közzé és mutatták be a szentszéki sajtóteremben.

Az alábbiakban Udvardy György pécsi megyéspüspök a Szent Család vasárnapi homíliájában elhangzott gondolatait tolmácsoljuk.

Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottságának elnöke nyitotta meg Pécsett a Házasság Hete rendezvénysorozatot február 7-én, a Házasság világnapján. Az ünnepi szentmisén Udvardy György pécsi megyéspüspök koncelebrált.

A Tolna megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház, valamint a Pécsi Egyházmegye család referatúrája január 16-án házaspárok részére indított párkapcsolat-építő játékot. A Szerelmes Kalandtúra célja, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a házasság értékeire és fontosságára.

A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete és a Szövetség a Pécsi Családokért csoport február 7. és 13. között idén is megrendezi a Házasság hete programsorozatot. Február 7-én, a házasság világnapján az egyhetes programsorozat nyitórendezvénye Pécsett lesz.

LD honlap logó

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség