kultúra

A pécsi székesegyház legkorábbi apostolszobrai a pécsi püspökség udvarán

Az apostolfejedelmek emléknapja a Pécsi Egyházmegye főünnepe. A középkori alapokon álló pécsi székesegyházat 1882 után átépítették, és 1891. június 22-én az újraszenteléskor Szent Péter és Pál apostoloknak dedikálták. A Szent István által alapított püspökség első középkori székesegyházát védőszentje, Péter apostol tiszteletére építtette Orseolo Péter.

A pécsi székesegyház legkorábbi apostolszobrai a pécsi püspökség udvarán

Június 8-án évzáró koncertre hívta a közönséget a Szent Mór Iskolaközpont ének- és vonószenekara a pécsi Magtár Látogatóközpontba. A klasszikus zenei tételek mellett a Karib tenger kalózai című film zenéje is felcsendült az egyórás hangversenyen.

A Pécsi Püspökség idén is csatlakozik a Múzeumok éjszakája kulturális programhoz. Az év legrövidebb éjszakáján, június 24-én láthatók lesznek a Püspöki Kincstár értékes műalkotásai, a Székesegyházban több rövid orgonakoncert, a Püspöki Pincében pedig borkóstoló lesz.

Pünkösd ünnepe húsvét után a legrégibb ünnepünk, amelyet idén június 4-én ünneplünk. Története visszanyúlik az Ószövetség világába. Mózes korától kezdve húsvét után hét héttel tartották a „hetek ünnepét", amelyet hellenista hatásra ógörögül pentékoszté-nak (ötvenedik) neveztek. Nyelvünk – számos más nyelv között – ebből származtatja az ünnep ma használatos nevét.

Pályázati lehetőségnek köszönhetően ismerkedhettek meg a Pécsi Püspökség épületeivel és kincseivel a Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola harmadik és ötödik évfolyamos tanulói.

A Pécsi Tudományegyetem 650. évfordulója alkalmából a történészek összegyűjtötték az alapítástól napjainkig tartó időszak egyetemtörténeti dokumentumait.

A Pécsi Egyházmegye Magtár Látogatóközpontja adott helyet a Régészet Napja előadásainak május 26-án. A Janus Pannonius Múzeum idén a szerzetesség témáját választotta, így az egyházmegye társszervezőként csatlakozott az országos programhoz.

Urunk mennybemenetelének ünnepén tartotta az évad utolsó püspöki katekézisét Udvardy György pécsi megyéspüspök a Dóm Kőtárban, ahol a keresztény identitásról beszélt a résztvevőknek.

A Határtalanul program Együttműködés gimnáziumok között című alprogramja keretében a Szent Mór Iskolaközpont május 17 és 21 között vendégül látta a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola 38 diákját és 4 tanárát.

Nemzetközi kongresszusnak adott otthont a pécsi püspökség május 18. és 22. között. Európa tizennégy különböző országából érkeztek a felnőtt megtérők egyházba történő beavatásával foglalkozó szakemberek, hogy az ötnapos rendezvény keretében megfogalmazzák tapasztalataikat és a katekumenátus új lehetőségeit.

A hatodik szám több írása kapcsolódik a Pécsi Egyházmegye egy-egy intézményének névadó szentjéhez, Boldog Gizellához, aki olyan isteni terv végrehajtásában segédkezett, melyet azóta sem tudott az idő vasfoga felőrölni.

„Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda... Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők" (Ján 15,1)

Az 1891. május 15-én kiadott pápai dokumentum a munkások helyzetét, az egyház felelősségének kérdését veti fel, a történelemben elsőként. A forradalmi újításokat tartalmazó Rerum novarum kezdetű enciklika kiadásának évfordulóján a Mecseki Munkástanácsok Szövetsége és a Barankovics Alapítvány megemlékezést tartott a pécsi Dóm Kőtárban.

A kisfilmen a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola oktatói és hallgatói válaszolják meg a kérdést.

A Pécsi Egyházmegye márciusban új sorozatot indított, amelynek célja, hogy a keresztény bioetika alapvető kérdéseibe nyújtson bevezetést. A második írás a béranyaság kapcsán felmerülő kérdésekre világít rá.

A dél-dunántúli régióban május 13-án rendezik az Uniós Fejlesztések Nyílt Napját. Ezen a napon ingyenesen látogatható a pécsi Püspöki KincsTár.

Uhl Antal, a Pécsi Egyházmegye papja mintegy 1200 zsidó család életét mentette meg a második világháborúban a biztos haláltól. A mohácsi származású katolikus pap emlékére szülőházán táblát helyeztek el, amelyet május 5-én Udvardy György pécsi megyéspüspök áldott meg.

A 2016-2017-es tanévben is elindult a Pécsi Egyházmegye internetes hittanversenye, amelynek célja, hogy a diákok amellett, hogy gyarapítják a hittan foglalkozásokon szerzett tudásukat, megismerkedhessenek a különböző keresztény alapdokumentumokkal, legfontosabb internetes oldalakkal, valamint szélesítsék egy-egy tantárgyhoz, területhez kapcsolódóan kulturális, művészeti, történelmi, földrajzi ismereteiket. A megoldáshoz éppen ezért bármilyen segédeszközt igénybe vehettek.

1777. május 2-án, 240 éve hunyt el a nagy könyvtáralapító pécsi püspök

Szent József alakja könnyen tűnhet számunkra csak egy csendes szemlélőnek Jézus életében. Pedig ha jobban szemügyre vesszük József nemcsak szemlélő, hanem aktív részese a Szent Család életének, olyan ember, aki teszi, amit kell, és akkor, amikor kell. Nem hivalkodik tetteivel, erényeivel.

Idén április 24-én rendezte meg a pécsi Szent Mór Iskolaközpont Művészetek Napja nevet viselő rendezvényét. Az iskola 15 éve rendezett először hasonló eseményt, 5 éve pedig a Pécsi Nemzeti Színház biztosítja a helyszínt.

A húsvét ünneplése nem zárul le a szent három nap elmúltával, hanem a következő vasárnapig, húsvét nyolcadáig tart, nem beszélve arról, hogy az egyház minden szentmisében a húsvétot ünnepli. A korai egyházban az ünnep folytatása sokkal látványosabb volt, mint ma. A vasárnap hajnalban megkeresztelteket, akiket ekkor már neofitáknak hívtak, a püspök tovább tanította.

A Pécsi Székesegyház zenei igazgatójának, Kovács Szilárd orgonaművésznek zenei elmélkedését adjuk közre a húsvéti szent három napról.

A Pécsi Egyházmegye minden évben április 12-én emlékezik elhunyt püspökeire. Idén ezen a napon 18.00 órakor szentmisét mutat be Udvardy György megyéspüspök a székesegyház altemplomában, a Pécsi Püspökség turisztikai munkatársai pedig különleges idegenvezetéssel készülnek: az év többi napján nem látogatható püspöki kriptába is lemehetnek az érdeklődők.

Április első hétvégéjén Pécsett, a Lyceum templomban és a máriagyűdi kegytemplomban hallhatta először a közönség Metastasio Passióját magyar nyelven, újonnan megzenésített formában. A bemutatókon mintegy hetvenen vettek részt.

Húsvéti múzeumpedagógiai foglalkozás lesz április 8-án délelőtt 10 órától a Püspöki KincsTárban 7-11 éves gyerekeknek. A foglalkozáson a résztvevők játékos feladatlap segítségével kereshetik meg a húsvéti ünnepkör jellemző tárgyait, képzőművészeti alkotások kapcsán beszélgetnek a nagyhét eseményeiről, és lesz kézműveskedés is.

Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen. (Jn 10,10) Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepével új sorozatot indítunk, amely ismeretterjesztő jelleggel nyújt bevezetést a keresztény bioetika néhány alapvető kérdésébe. Az időpont választása nem véletlen, hiszen március 25-én ünnepeljük Isten Fiának Mária szűzi méhében történt fogantatását, tehát azt a pillanatot, amikor Isten Fia tulajdonképpen emberré lett.

2017. március 14-én Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést kapott dr. Heidl György, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Filozófia és Művészetelméleti Intézet Esztétika és Kulturális Tanulmányok Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, a Pécsi Egyházmegye Kulturális, Tudományos és Kommunikációs Iroda igazgatója.

Múzeumpedagógusok segítenek egyszerűbben befogadhatóvá tenni a püspökséghez tartozó tárlatokat. Elsősorban gyermekeknek állítottak össze programot, korosztályonként eltérő feladattípussal és módszerrel, de hamarosan a felnőtteknek is lehetőségük lesz a kiállítások élményszerű megismerésére.

Új, hiánypótló könyv jelent meg a középkori pécsi székesegyházról a Pécsi Egyházmegye és a Kronosz Kiadó gondozásában Echo simul una et quina: Tanulmányok a pécsi székesegyházról címmel. A kötet tárgya a román kori szobrászat kiemelkedő emléke, a pécsi Szent Péter székesegyház.

Összefoglalónkban a pécsi egyházmegye főbb februári eseményeiről tudósítunk.

Élőben ritkán hallható zenei különlegességnek adott otthont február 25-én Pécsett a Dóm Kőtár. Az Elocuencia Barocca nevű, hangszeresekből és énekes szólistákból álló argentin formáció a dél-amerikai katedrálisok barokk zenéjét hozta el Magyarországra.

252-ben a szicíliai Catania városát az Etna kitörése fenyegette. A város riadt lakói akkor az egy évvel korábban elhunyt Ágota vértanú közbenjárását kérték, akinek fátyla csodálatos módon megállította a lávafolyamot. A vértanúnő tisztelete Cataniaban és az egész szigeten azóta is töretlen, ezekben a napokban pedig újra szükség van közbenjárására.

Az 5. szám több írásában megjelenik a stressz, annak kezelési lehetőségeivel. A közelgő nagyböjt jegyében önismeretet segítő írással, lelki útmutatásokkal is jelentkeztünk. Az olvasók ötleteteket találnak a március 15-i ünnepi műsor, illetve az osztályfőnöki óra vagy nyári hittantábor megszervezéséhez is.

Páva Zsolt Pécs polgármestere és Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora adta át, Udvardy György pécsi megyéspüspök pedig megáldotta kedden délelőtt a Széchenyi téri PTE InfoPontot. Az eseményen arról is tájékoztattak, hogy a város, az egyetem és az egyházmegye is színes programokkal készül a pécsi egyetemalapítás 650. jubileumi évében.

Idén a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola adott otthont február 10. és 12. között a Doktoranduszok Országos Szövetsége Hittudományi Osztálya éves rendes nemzetközi konferenciájának. A három napos program során közel 60 előadás hangzott el.

A Közel-Keleten és a világ más tájain élő keresztényeket sújtó üldözésről tart könyvbemutatóval egybekötött előadást Marc Fromager március 2-án Pécsett 18.00 órakor a Magtár Látogatóközpontban.

Élőben ritkán hallható zenei különlegességnek ad otthont február 25-én 18.00 órától Pécsett a Dóm Kőtár. Az Elocuencia Barocca nevű, hangszeresekből és énekes szólistákból álló argentin formáció a dél-amerikai katedrálisok barokk zenéjét hozza Magyarországra.

Kolossze keresztény egyházát Szent Pál apostol egyik tanítványa alapította. A közösségnek címzett levél, amely része az újszövetségi könyvgyűjteménynek, viharos időszakban született, amikor különféle, egymásnak ellentmondó tanítások megosztották a közösség tagjait. 

Kovács Szilárd, a pécsi székesegyház zeneigazgatója izgalmas egyházzenei kísérletben vett részt a közelmúltban. Az orgonaművészt tavasszal kereste meg Maróti Gábor atya tervével, hogy még az idén szeretné megjelentetni Szigeti Kilián Missa Hungaricájának új harmonizációit. Ő ekkorra már a saját verzióját el is készítette, és kérte, hogy a pécsi orgonista is írjon egy változatot.

A katolikus liturgiában a szent család ünneplésére már a XVII. századtól látunk példákat. Ebben az időben azonban még csak lokális ünnepnek számított, XV. Benedek pápa 1921-ben írta elő az egész világegyház számára. Napjainkban a karácsonyt követő első vasárnap ünnepeljük, vagy – ahogyan az idei évben is – ha a karácsony éppen vasárnapra esik, akkor december 30-án.

A Pécsi Egyházmegye terei az idei advent alatt valódi közösségi térré változtak, a pécsi székesegyház és a Dóm Kőtár kapuja nyitva állt mindenki előtt, hogy közösségben élhessük meg a várakozás örömét.

A korai keresztény szerzők szerint Ádám prófétai erőt is kapott teremtésekor, Isten ereje és lehelete által mondott próféciákat feleségéről, akit az élők anyjának nevezett (vö. Ter 3,20). Megjövendölte, hogy „a férfi elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy test lesz" (Ter 2,24). Ádám próféciái egyrészt beteljesültek Krisztusban és az egyházban, másrészt nap mint nap beteljesednek az egyes házasságokban.

A Pécsi Egyházmegye a karácsonyi időszakban az evangéliumi tanításban megjelenő gazda példáját követi, aki „raktárából régit és újat hoz elő" (Mt. 13,52). A példázatban szereplő gazdának van mit továbbadni, mert befogadta szívébe az evangélium üzenetét és elmondja másoknak is.

Több szempontból is különleges betlehemi szoborcsoport érkezett a pécsi székesegyházba. A betlehemi jászol körül álló, kerámiából készült alakok között az apostolok, Jézus tanítványai is megjelennek, ami egyedülálló nemcsak hazánkban, hanem az egész világon. A december 18-i, nyilvános bemutató után a pécsi székesegyház új, betlehemi szoborcsoportját letakarták. A kompozíció a liturgikus szokásoknak megfelelően, december 24-től lesz látható.

Az ünnepekhez kapcsolódó sokrétű szimbólumrendszer fontos részét képezi a színek használata. Az adventi időszakhoz a lilát és a rózsaszínt kapcsoljuk, ezek a színek köszönnek vissza a liturgiában, az adventi koszorúkon, és – idén először – a székesegyház tornyainak kivilágításában is.

Az elmúlt hetekben új tartalommal bővült a Pécsi Egyházmegye weboldala. A Lectio Divina sorozat hétről hétre segíti az evangéliumi szövegek alaposabb megismerését, mélyebb megértését, szolgálja a gondolatébresztést.

LD honlap logó

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség