PPHF

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola október 2-án szervezte meg a Kutatók Éjszakája programsorozathoz kapcsolódó rendezvényét, amelyre idén is száznál többen voltak kíváncsiak.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola is csatlakozik a tudományt és a kutatói életpályát népszerűsítő Európa-szerte megszervezett programhoz október 2-án.

A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust megelőző években a Pécsi Egyházmegye pasztorális tevékenységében is hangsúlyosabban jelenik meg az Eucharisztia, számos programmal segítik nemcsak a felnőttek, a gyermekek felkészülését is.

Második alkalommal szervez a tanulást középpontba állító fesztivált a baranyai megyeszékhely szeptember 21-én és 22-én. A kétnapos rendezvényhez a Pécsi Egyházmegye több programmal csatlakozik, a tanulási lehetőségekről a Szent István téren felállított információs sátorban adnak tájékoztatást az Egyházmegye munkatársai.

Szeptember 10-én közös Veni Sancte szentmisével indította a 2018/19-es akadémiai évet a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola és a Pécsi Tudományegyetem.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola közel 50 nappali tagozatos hallgatója vett részt az intézmény tanévkezdő lelkigyakorlatán Máriagyűdön.

Idén augusztus 21. és 23. között szervezett a Pécsi Egyházmegye nyári lelkigyakorlatot és továbbképzést hitoktatóinak, amelynek célja hagyományosan a katekéták megerősítése a tanév kezdetén.

Öt földrész 78 országának 421 képviselője gyűlt össze július 26-30 között Szarajevóban a CTEWC (Catholic Theological Ethics in the World Church) harmadik nemzetközi konferenciáján. Magyarországot Kovács Gusztáv, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola rektora és Geiszelhardt Sára, a főiskola hallgatója képviselte.

Idén harminchatodik alkalommal szervezett Ifjúsági Találkozót Máriagyűdön a Pécsi Egyházmegye Ifjúsági Referatúrája, a PécsiKatifi. A szombati főelőadáson mintegy 170-en vettek részt.

1891. június 22-én szentelték fel a pécsi Székesegyházat. Az ünnepen találkozót szerveztek az egyházmegyei kántoroknak, valamint, hagyományteremtő szándékkal a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola évzáró Te Deumát és diplomaosztóját is együtt ünnepelték az évfordulóval.

A katolikus egyház életében meghatározó, sokrétű kérdésről tartottak országos konferenciát a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán 2018. május 24-25-én.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola ad otthont az Egyháztörténészek V. Országos Találkozójának május 24-25-én. A konferencia résztvevői idén a papnevelés történetéről értekeznek.

Konferenciát rendeztek a teológus halálának 30. évfordulója alkalmából a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán április végén.

Harmadszor rendezett nemzetközi nyári egyetemet a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola, amelyen idén az időskor bioetikai kérdéseivel foglalkoztak.

A Brixeni Filozófiai-Teológiai Főiskola és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola közös konferenciát tartott 2018. február 28-án, a dél-tiroli Brixenben. A rendezvény célja az volt, hogy átfogó képet adjon az időskor szociális, etikai és spirituális kihívásairól. A konferencián kilenc pécsi oktató és hallgató vett részt.

A Pécsi Egyházmegye a Baranya megye területén működő plébániai és lelkiségi közösségek vezetőinek szervezett találkozót február 10-én délután a pécsi Dóm Kőtárban.

A Doktoranduszok Országos Szövetségének Hittudományi Osztálya 2018. február 9 és 11 között tartotta éves teológuskonferenciáját, amelynek idén a Pécsi Egyházmegye és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola adott helyet.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola levelező tagozatának hallgatói vehették át oklevelüket február 8-án ünnepélyes keretek között.

Január 25. Pál apostol megtérésének emléknapja. A Pécsi Egyházmegyében különböző korok különböző művészeti ágakban jeleskedő képviselői állítottak emléket a damaszkuszi úton történt csodás eseménynek.

Az eucharisztia keresztény életünk forrása - ennek jegyében telik a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) való készület első éve. A felkészülést a Pécsi Egyházmegyében egy tizenöt fős munkacsoport segíti.

Az idei félévben két témában tartott szabadon látogatható kurzusokat a Pécsi Szenior Akadémia szervezésében és égisze alatt a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola.

November 7-én tudományos konferenciát szerveztek a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán a kereszténység és a világvallások kapcsolatának teológiai kérdéseiről.

Nemzetközi konferenciát tartott október 25-én a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola a Magtár Látogatóközpontban.

Szeptember utolsó péntekén Magyarország ismét csatlakozott az egész Európában ünnepelt Kutatók Éjszakája programsorozathoz, amelyen Európa-szerte több mint egy millióan vesznek részt, közel félezer városban.

Az ország legjelesebb egyháztörténeti kutatói tartanak előadást szeptember 28-29-én a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán. A konferencia minden érdeklődő számára nyitott és ingyenes.

Udvardy György pécsi megyéspüspök 2017. szeptember 9-én évnyitó előadást tartott a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) hallgatóinak, oktatóinak és dolgozóinak Veni Sancteját tartották Pécsett szeptember 11-én este a Székesegyházban. A püspöki szentmisét követően két új oktató tett esküt.

Pécs sikerrel pályázott az UNESCO által 2017. évre kiírt Global Learning City Award díjra, így elnyerte a „Tanuló Város" címet. Ennek keretében szeptember 15-én a megyeszékhelyen megrendezik az I. Tanuló Fesztivált, amelynek gazdag programkínálatában az érdeklődők több helyszínen bepillantást nyerhetnek a Pécsi Egyházmegye által kínált oktatási és nevelési lehetőségekbe is.

2017. szeptember 11-én este 18.00 órakor tanévnyitó szentmisét celebrál Udvardy György pécsi megyéspüpsök a Székesegyházban. A Veni Sanctera nemcsak a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola és a Pécsi Tudományegyetem hallgatóit, oktatóit, dolgozóit és a Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség tagjait hívják, hanem mindazokat, akik a következő tanévre a Szentlélek erejét kérik munkájukhoz.

Egyre többen választják a teológiát - Nyárvégi beszélgetés Kovács Gusztávval, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola új rektorával

Hagyományosan tanévkezdő továbbképzésre érkeztek a Magtár Látogatóközpontba a Pécsi Egyházmegye iskoláiban dolgozó pedagógusok augusztus 24-én és 25-én. A két napon összesen több mint 300 pedagógus vett részt, találkozott egymással, és hallgatta az előadásokat.

2017. augusztus 5-én lelkinapon vettek részt a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola levelező tagozatos hallgatói Püspökszentlászlón. A kastély parkjában tartott közös elmélkedés középpontjában az Istennel való személyes kapcsolattartás, az ima állt.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola pótfelvételt hirdet hittanár-nevelőtanár (osztatlan MA), teológia (osztatlan MA) és katekéta-lelkipásztori munkatárs (BA) szakra. A jelentkezési határidő: 2017. augusztus 21.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola 2017. június 23-án a Pécsi Székesegyházban megtartott hálaadó szentmisével és diplomaosztó ünnepéllyel zárta a tanévet.

Udvardy György pécsi megyéspüspök az egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítása érdekében 2017. augusztus 1-jével az alábbi személyi és területi változásokat rendelte el.

A kisfilmen a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola oktatói és hallgatói válaszolják meg a kérdést.

A Pécsi Egyházmegye márciusban új sorozatot indított, amelynek célja, hogy a keresztény bioetika alapvető kérdéseibe nyújtson bevezetést. A második írás a béranyaság kapcsán felmerülő kérdésekre világít rá.

Május 31-ig várják a jelentkezéseket a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola képzéseire, amelyeket kisfilmekben is népszerűsítenek.

Keresztény szabadság és társadalmi fejlődés címmel konferenciát tart április 25-én a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola. Az előadások a reformáció 21. századi teológiai és társadalmi vetületeit állítják középpontba.

Idén a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola adott otthont február 10. és 12. között a Doktoranduszok Országos Szövetsége Hittudományi Osztálya éves rendes nemzetközi konferenciájának. A három napos program során közel 60 előadás hangzott el.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola együttműködési megállapodást kötött a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karával, így kibővült azon természettudományi szakok köre, amelyekkel párban lehet elvégezni a hittanár-nevelőtanár szakot.

A 2016. november 21-re Liturgia és misztika címmel meghirdetett konferenciát az úgynevezett liturgikus teológia kérdéseinek szenteli a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola.

2016. szeptember 27-én teremtésvédelmi konferenciát rendeznek a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Hunyadi úti épületében „A teremtés értéke, az ember méltósága" címmel. A konferencia előadói a különböző teológiai diszciplínák mentén járják körül a kérdést.

26. tanévét kezdte meg a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola. Az 1991-ben újjáalapított intézmény a Pécsi Tudományegyetemmel közösen tanévnyitó szentmisére hívta jelenlegi és egykori hallgatóit, munkatársait és azok hozzátartozóit. A Veni Sancte-t a pécsi Belvárosi templomban Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatta be.

Udvardy György pécsi megyéspüspök szentmisét mutat be a szigetvári hősök halálának 450. évfordulója alkalmából szeptember 6-án, a Szent Rókus Plébániatemplomban, a Zrínyi Napok keretében. Szeptember 11-én, a zárónapon 10 órakor lesz a Turbéki szentmise. A turbéki kegytemplomban Bábel Balázs kalocsai érsek tartja a szertartást.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola jubileumi tanévének Te Deumát június 25-én tartották. Az intézmény idén ünnepli újraalapításának 25. évfordulóját. Szentmise, kiállításmegnyitó, beszélgetések és előadások szerepeltek az ünnepi programban.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola június 25-én tartja hálaadó szentmisével egybekötött tanévzáró rendezvényét és jubileumi programját. Az alkalom azért különleges, mert a főiskola idén ünnepli újraalapításának 25. évfordulóját.

Április 1-jén, pénteken vette kezdetét az I. PPHF Nyári Egyetem, amelyre hat különböző országból érkeztek hallgatók. A programok során az előadók és a hallgatók a szegénység és az egészség közötti kapcsolatot járják körül előadások, szemináriumok és gyakorlati foglalkozások keretében.

2016. március 31. és április 6. között rendezi meg első nyári egyetemét a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola, amelyre hat különböző országból érkeznek előadók és hallgatók.

LD honlap logó

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség