Konferenciával, hálaadó szentmisével és képzőművészeti kiállítás ünnepélyes megnyitójával emlékeztek április 29-én Szászváron a település száz éve elhunyt híres szülöttére, Kiss György szobrászművészre.

szaszvar kiss gyorgy web 20190429 29

Kiss György 1852. augusztus 17-én született Szászváron. Tanulmányait Grazban és Münchenben végezte. Olyan alkotások fűződnek a nevéhez, mint az Országház nyugati homlokzatán látható Salamon és Orseolo Péter, valamint a Hősök terén, a Millenniumi Emlékművön Károly Róbert magyar királyok szobrai, továbbá Esztergomban a Szentháromság-szobor és a Bazilika előtt a Magyarok Nagyasszonya szobra. Jelentős alkotásai tekinthetők meg ma a Felvidéken, Erdélyben, Ausztriában, Horvátországban, Olaszországban és Szerbiában is. Szülőfalujában, Szászváron az idei évet az ő emlékének szentelik, április 29-én, halála napjának 100. évfordulóján pedig alkotásaiból nyílt kiállítás és tudományos szimpóziumot is szerveztek. A programsorozatot lezáró hálaadó szentmisét Michael August Blume, Magyarország apostoli nunciusa, valamint Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatta be.

szaszvar kiss gyorgy web 20190429 42

Udvardy György a szentmise homíliájában arra emlékeztetett, hogy a húsvéti időben a szentek példáján keresztül is vezet bennünket az egyház, de példaként állnak előttünk azok az elődeink is, akik a mi közösségünkből kerültek ki és lettek tanúivá keresztény hitüknek. „Így emlékezünk a mai napon Kiss György szobrászművészre, a falu szülöttjére. Amikor a liturgikus ünneplésben hálát adunk személyéért, akkor azt szeretnénk megköszönni, hogy az ő képességein keresztül oly sok embernek nyílt ki a szeme Isten ajándékára.” – fejtette ki a főpásztor, majd elmondta, az egyház egyik alapvető tevékenysége, hogy elemi erővel emlékezik. Ahogyan az ősegyház tagjai emlékezni akartak a Mesterre, értelmezni tanítását, úgy mi is ezt tesszük ma, amikor közösen ünnepelünk, emlékezünk Jézus hatalmas tetteire, hallgatjuk a tanítást. Sienai Szent Katalin liturgikus emléknapján arra is felhívta a figyelmet, hogy ugyanezt az emlékezést folytatja az egyház a szentek életének felidézésében is. Amikor egy-egy szent a maga adottságait odaadja Krisztusnak, engedi, hogy átalakítsa a föltámadott Krisztus ereje, akkor az ő cselekedetein keresztül jelenik meg Krisztus cselekvése. „Azok a művészek, alkotók, akik a szép mellett tudják elkötelezni magukat, éppen a szépségen keresztül vezetnek el minket Isten megismerésére.” – állította párhuzamba Udvardy György az életszentséget a szent művészettel, majd hozzátette: XVI. Benedek pápa, amikor a Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiumát átadta, ragaszkodott hozzá, hogy minden fejezetben, minden hittételnél helyezzék el egy festmény másolatát is. Mindezt azért, mert hitünket nem csak érteni akarjuk, hanem szemlélni is. „A művészek pedig éppen ebben segítenek nekünk: Isten szépségét tudjuk szemlélni, amikor megállunk egy szobor, egy festmény, egy zenemű előtt, mert ez rányitja a lelkünket Isten valóságára. A szép kitágítja a lelkünket. Ezért köszönjük meg Kiss György művészetét, tehetségét a szentmisében.”

A délutáni konferenciát Nagy Ildikó pedagógus Nem csak szászváriaknak lehet példaképe Kiss György című előadása nyitotta, majd Aknai Tamás művészettörténész, egyetemi tanár értekezett Kiss György művészetéről az európai szobrászat tükrében. Schmelczer-Pohánka Éva, a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár vezetője az egykor a pécsi székesegyház homlokzatán álló, Kiss György készítette apostolszobrok történetét mutatta be, Vargha Dezső nyugalmazott főlevéltáros pedig a szobrászművész életéről és koráról beszélt.

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

LD honlap logó