Negyedik alkalommal került megrendezésre az Elsőáldozók találkozója Máriagyűdön, amelyen közel 200 gyermek vett részt papok, hitoktatók és szülők kíséretében.

A csapatok az egyházmegye több pontjáról - Bicsérd, Bóly, Dombóvár, Bikal, Mágocs, Mohács, Sátorhely, Somberek, Szászvár, Györe, Izmény, Magyaregregy településekről és Pécsről - érkeztek.

elsoaldozok mariagyud web 20190525 82

A program ünnepi szentmisével kezdődött, amelyet Udvardy György megyéspüspök mutatott be. Prédikációjában a meghívás, az Istennel való találkozás öröméről beszélt a fiataloknak, és felhívta a felnőttek figyelmét arra, milyen fontos, hogy mindennapi életükben jó példát mutassanak gyermekeik, tanítványaik számára.

elsoaldozok mariagyud web 20190525 122

A szentmisét követően egy tíz feladatból álló akadálypályán mentek végig a csapatok, melynek végén kis rózsafüzért készítettek a jó megoldásokért járó gyöngyökből. Eközben a szülők és kísérő felnőttek számára Nagy Péter, a Pécsi Egyházmegye közoktatási munkatársa tartott előadást Sebeink és sebzettségeink címmel a templomban.

Ezt követően Varga Orsolya bábművész Időfa című előadását tekintették meg a gyerekek, majd püspöki áldással zárult a program.

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

LD honlap logó