„Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt.87/7) mottóval tartották idén a harkányi Jézus Szíve templom búcsúja. A három napos eseménysorozat különlegessége, hogy a Harkányban élő nemzetiségek, horvátok és németek együtt ünnepelnek.

harkany megaldas web 20190630 19

„Ez a mai ünnep nekünk, Harkányiaknak azt hiszem, hogy nagyon-nagyon nagy ünnep, mert Jézus Szívét ünnepeljük. Évek óta már több napos rendezvény ez a búcsú. Jézus Szíve napján kezdődik, és péntektől vasárnapig ünnepelünk, dicsérjük Jézus szívét és természetesen az ünnepen keresztül Jézustól várjuk az áldást, a segítséget mindannyiunkra, a családunkra, városunkra, az egyházközségünkre. Azt hiszem, hogy ez a mai nap különösen nagy ünnep volt, mivel az excellenciás és főtisztelendő püspök úr jelenlétével megtisztelte Harkány városát. Nekünk, horvát nemzetiségieknek én azt hiszem, hogy külön nagy ünnep ez, hiszen mi már gyerekkorunk óta ünnepeljük a búcsút. Különösen nagy öröm, hogy több éve a horvát nemzetiség és a német nemzetiség részt vehet a szentmisén, úgy, hogy a szentleckét, a könyörgést, az énekeket is énekeljük. Ezért külön köszönet. Ez azt mutatja, hogy igazából itt Harkányban a nemzetiségieket megbecsülik.” – mondta Radosnainé Geosics Györgyi a Harkányi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat alelnöke, aki a kórus oszlopos tagja.

harkany megaldas web 20190630 2

Hazenauerné Staub Erika a Harkányi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke a német közösség életéről számolt be: „Harkány nem egy tipikusan németek lakta település. Az itt lakó németek az ország más területeiről érkeztek ide. Még csak nem is Baranyából, hanem tényleg elmondhatjuk azt, hogy különböző megyékből jöttünk ide. Leginkább az 1960-as, 70-es években települtek át, bár pontos információim nincsenek erről. Itt a nyelvismeret volt az, ami idevonzotta az embereket, tudniillik Harkány egy turisták által látogatott település. A nyelvtudást az idegenforgalomban jól tudták kamatoztatni.”

harkany megaldas web 20190630 35

A búcsú kapcsán gyermekkori tapasztalatairól, a német nemzetiség szokásairól beszélt. „Gyerekként a szülőhelyünkön ebbe nőttünk fel. Minden településnek megvolt a temploma. A templom védőszentje, a búcsú egy nagy ünnepe volt a településnek. Itt is ugyanez van, bár itt régebben nem ünnepeltek ilyen nagyszabásúan, mint ahogy otthon annakidején gyerekként ünnepeltük. Nemcsak a családon belül ünnepeltük a búcsút, mert vasárnap mindenki elment az ünnepi szentmisére, hanem meghívtuk a rokonságot, vendégeket a környező településekről. Igazából délután a család volt az, aki tovább ünnepelt. Tehát délelőtt az egyházi ünnep volt a misével, utána pedig a család tovább ünnepelt otthon. Remélem, hogy ma sok család a szentmise után otthon ugyanúgy folytatja ezt a szép ünnepet.”

A vasárnapi búcsús szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatta be Ronta László Harkány plébánosának koncelebrálásával. „Jézus Szíve ünnepének ez az üzenete: az Isten szeret, az Isten gondoskodik rólunk. De van egy nagyon markáns, ehhez az ünnephez kötődő tanításrészlet is, amikor azt fedezzük fel, hogy az Isten nemcsak szeretni tanít bennünket, nemcsak példát ad Jézus által, hanem ő veszi a bátorságot és engedi, hogy sebzett szívűvé legyen. Mit jelent ez? Éppen Jézus életében, tanításában látjuk, hogy Ő szenvedélyesen szereti az embert, sőt szenvedéssel szereti az embert.” – mondta homíliájában a főpásztor.

harkany megaldas web 20190630 47

A szentmisét körmenet követte, amely idén felújítási munkálatok miatt csak a plébánia újonnan létesített parkolójáig tartott, amelyet ez alkalommal a püspök atya áldásával avattak fel.

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

LD honlap logó