Az egyház a korai időktől kezdve különleges figyelmet szentel a nagyhét utolsó három napjának zsolozsmájából az olvasmányos imaórának (officium lectionum vagy matutinum) és a reggeli dicséretnek (laudes). A pécsi székesegyházban várják azokat a kórusokat, akik április 12-én 20.00 órakor az elővételezett nagycsütörtöki olvasmányos imaórán a zsoltárok éneklésével csatlakoznának a pécsi papnövendékekhez, valamint a Pécsi Székesegyház Palestrina Kórusához.

A régi hagyomány szerint ebben az időszakban hangzottak el Jeremiás próféta siralmai (lamentációk). A szertartást sötétzsolozsmának (latinul: officium tenebrarum) nevezték, ami onnan ered, hogy a X. századig éjszaka végezték, illetve, hogy mire a zsolozsmát befejezik, a templomban egy kivételével minden gyertyát eloltanak. Ilyenkor a szentélyben egy háromszögletű gyertyatartó áll, rajta 14 sárga és egy fehér gyertya ég. A zsolozsma minden egyes zsoltára és éneke után eloltanak egy-egy gyertyát, így csak a háromszög csúcsán álló fehér gyertya marad égve. Az utolsó zsoltár végeztével ezt az égő gyertyát az oltár mögé viszik, és elrejtik. Ezt követően a Miserere (50.) zsoltár eléneklése után előhozzák az égő gyertyát, a gyertyatartóra helyezik, és a diakónus látványosan félbetör egy barkaágat.

Az egész szertartás szimbolikus jelentéssel bír. A kioltott gyertyák jelképezik Krisztus tanítványait, akik szenvedésekor elhagyták őt. A barkaág megtörése Krisztus szenvedéseinek megkezdésére utal. Az égve maradt gyertya Krisztus jelképe, aki meghalt a kereszten, sírba tétetett, de a halál nem uralkodott rajta, hiszen ragyogó fényben feltámadt.

A Pécsi Székesegyházban a sötétzsolozsmát nagypénteken és nagyszombaton 8.30-kor végezik a Szt. Mór-kápolnában. A nagycsütörtök délelőtti olajszentelési szentmise miatt a nagycsütörtöki olvasmányos imaórát pedig elővételezve nagyszerda este tartják meg ünnepi asszisztenciával a székesegyház szentélyében.
Különösen erre az utóbbi alkalomra, 2017. április 12. 20.00 órára hívja és várja nagy szeretettel Udvardy György megyéspüspök a város és a környék kórusait, akik szívesen vennének részt és énekelnék a zsoltárokat a pécsi papnövendékek, valamint a Pécsi Székesegyház Palestrina Kórusa szolgálatával zajló sötétzsolozsmán.

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szabadegyetem

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség