Pécsett az evangélikus templomban tartották az ökumenikus imahét helyi nyitó istentiszteletét. Az ökumenikus összejövetel keretében a gyülekezeti kápolnában emlékezet-kiállítás is nyílt.

Az ökumenikus imahét idei központi gondolata az önmagunkra és másokra figyelés, azaz a közösség megélése és annak felelőssége. „Adj innom” – fordul Jézus a szamáriai asszonyhoz.

2015-ben az ökumenikus imahét mottója ez a jézusi ige. Az, ami összeköt, ami nem a megkülönböztetésre, hanem a szeretet megbecsülésére, a megbocsátásra, az újrakezdés lehetőségére épül. A valós közösség egyik jele az, ha mindezt nem csak beszédben, találkozásban, hanem közös kiállásban is meg tudjuk fogalmazni.

„Adj innom!” - Ökumenikus imahét (2015)

Az ökumenikus istentisztelet liturgiáját Ócsai Zoltán evangélikus lelkész vezette, a felolvasásban és imádságokban a római katolikus, református, metodista, pünkösdi és szerb ortodox lelkészek vettek részt. Kvanduk Frigyes, a Pécsi Egyházmegye általános helynöke homíliájában a huszadik század ideológiai megosztottságán keresztül szemléltette az emberek egymás ellen való támadásának értelmetlenségét. „Az ember megmérettetése nem az egyéni érdekek mentén élhető meg, hanem Jézus életén keresztül, hiszen ez az egy és igaz mérce, mely maga az igazság” – fogalmazott a helynök.

Az emlékezet-kiállítást Stark András, a Pécsi Izraelita Hitközség világi elöljárója nyitotta meg.

„Ha mi, keresztények Krisztus személyében összetalálkozunk, akkor lehetünk igazán hatékony jellé az egész világ előtt” – mondta Erdő Péter bíboros az ökumenikus imahét megnyitó istentiszteletén a Szent István-bazilikában. 

A Budapest-Deák téri evangélikus gyülekezetben szép hagyomány, hogy az ökumenikus imahét nyitónapján, a 11-kor kezdődő istentiszteleten a testvéregyházakból hívnak vendég igehirdetőt. Január 18-án, vasárnap Gáncs Péter evangélikus püspök felkérésére Udvardy György pécsi megyéspüspök végezte a szolgálatot.

Fotó: evangelikus.hu

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szabadegyetem

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség