Március 25-e Urunk születése hírüladásának főünnepe. Eleinte a Jézus életének titkairól megemlékező ünnepek között tartották számon, aztán a kilencedik századtól kezdve inkább Szűz Mária ünnepei közé sorolták.
Erről az átmenetről tanúskodik egy kéziratos misekönyv, amely I. Lothár császár (822-855) udvarában készült a Rajna-vidéken. A nap miseszövegének címfelirata így hangzik: „Március 25: a Szent Istenszülő hírüladása és ugyanezen Úr szenvedése”. De ki ez az „ugyanezen Úr”? Valószínűleg az, aki eredetileg a hírüladással kapcsolatosan is említtetett, de akit aztán kicseréltek az édesanyjára, az „ugyanezen” pedig a második tagban ott maradt.
A hírüladás napjának egyik sajátossága, hogy fényét elhomályosítani látszik a nagyhét és húsvét ünnepének közelsége. Hiszen rendszerint vagy éppen csak megelőzi ezeket, vagy ha egybeesnék velük, akkor elhalasztásra kerül, és csak utánuk következik az első köznapon, húsvét második hetének hétfőjén. Azonban úgy tűnik, a korábbi évszázadokban ez egyáltalán nem jelentett akadályt, sőt éppen ez a szoros közelség volt hivatott kiemelni az ünnep hitbéli jelentőségét. Lássunk ezzel kapcsolatosan két példát a korai középkorból: egy szöveges és egy tárgyi emléket.
Az ünnep Rómából, a hetedik századból származó mise szövegének ékköve, a mise kollektája vagyis a fő könyörgése. E retorikai remekmű értékét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy mind a mai napig olyan imádság, amelyet számtalan katolikus hívő betéve tud, és nap mint nap imádkozik.
„Kérünk téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk.”
A II. Vatikáni Zsinat után megújított liturgiában ez a könyörgés advent IV. vasárnapjára került át, azt megelőzően pedig március 25-e áldozás utáni könyörgéseként szerepelt.
A könyörgés a megtestesülés, a keresztre feszítés és a feltámadás misztériumát összekapcsolva foglalja össze Krisztus üdvösséget hozó művét, amelyben – Isten kegyelméből – a keresztény ember is részesedhet. Az a teológiai gondolkodás, amelyben ez a könyörgés megszületett, e három misztérium egységében ismerte fel a keresztény megváltás lényegét, amelyet megerősített az az ősi hagyomány, amely szerint Jézus március 25-én halt kereszthalált. E könyörgés annak a liturgikus elvnek a remek példája, hogy mivel Krisztus életének egyetlen mozzanata sem érthető önmagában, ezért az egyház egyiket sem pusztán önmagában, összefüggéséből kiszakítva ünnepli.
A születés hírüladása és a passió párhuzamba állításának egy másik példája ebből az időszakból az ún. Ruthwell-kereszt. Ez a több, mint öt méter magas kőkereszt a mai Skócia területéről származik a nyolcadik század elejéről. Az oldalakon található faragványok bibliai történeteket ábrázolnak egymás alatti mezőkben. A kereszt eredetileg a szabadban állt, a földbe alaposan beásva, hogy ellenálljon a zord északi időjárás viszontagságainak. Később, amikor fedett templomban helyezték el, immár a kereszt talapzata is láthatóvá vált, ezért azon az oldalán, amelyen addig az angyali üdvözlet volt a legalsó kép, a keresztre feszítés ábrázolásával egészítették ki a kőfaragványok sorát. Ez utóbbi panel ma már csak nagyon nehezen vehető ki, mivel a legalsó rész volt a hódoló hívők számára legkönnyebben elérhető.
A megtestesülés hírüladását és Jézus kínszenvedését ezen a kereszten is szoros összefüggésben ábrázolták. Ahogy a két esemény, úgy a két kép egymásra utal, együttesen alkotják az üdvösségtörténet két sarokkövét. Mindezt a szóban és képben megfogalmazott imádság egyaránt tanúsítja.
Csigi Péter
