Events Calendar

Toursi Szent Márton püspök – E

: 2020. november 11. szerda
(Szombathely: TOURSI SZENT MÁRTON PÜSPÖK, AZ EGYHÁZMEGYE VÉDŐSZENTJE. Főünnep MISE: saját, Dicsőség, Hitvallás, pref. mfsz. – Olv.: Iz 61,1-
3a – szentlecke a Szköt.-ből választva – Mt 25,31-40 – Egyet. köny.)

Márton 316 körül Sabáriában (ma Szombathely) született. Apja római tribunus volt. 15 éves korában besorolták a hadsereg lovas gárdájába. Egy idő múlva Nyugatra helyezték át. Mint lovas katona Amiens város kapujánál télvíz idején találkozott egy didergő koldussal. Neki adta oda köpenyének felét és éjjel ezt a fél köpenyt Krisztus vállán látta. 18 éves korában megkeresztelkedett, de 356-ig tovább szolgált még a seregben. Katonaidejének leteltével Szent Hiláriusszal találkozott, ez nagy hatással volt rá. Hiláriusz visszaküldte Pannóniába, de 360-ban ismét találkoztak. Márton 361-ben megalapította a Ligugében levő kolostort, Gallia első kolostorát 371-ben lett Tours püspöke. Az általa 375-ben létrehozott Marmoutier kolostora a monasztikus kultúra központja lett, afféle missziós szeminárium. Fáradhatatlanul hirdette az igét a még eléggé pogánylakta területen. Meghalt 397. november 8-án, és 11-én temették el Tours-ban. A nyugati egyházban ő az első nem vértanú szent.
* Toursi ejtsd: Túri

Életútjáról bővebben a Szentek élete című kötetben: http://www.katolikus.hu/szentek/1111.html

Liturgia: emléknap - fehér
OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből - Iz 61,l-3a
A próféta így beszél:
Az Úr Lelke nyugszik rajtam, mert az Úr kent föl engem. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, és meggyógyítsam a megtört szívűeket; hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét, és Istenünk bosszújának napját; hogy megvigasztaljam mind a gyászolókat, és koszorút adjak Sión gyászolóinak a hamu helyébe, örömnek olaját a gyászruha helyett, a szomorúság lelke helyett meg ünnepi öröméneket.
Ez az Isten igéje.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 88,2-3.4-5.21-22.25 és 276. tónus.
Válasz: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát.
Előénekes: A Úr irgalmáról éneklek örökkön-örökké, * hűségedet nemzedékről nemzedékre hirdeti ajkam.
így szóltál: † „Irgalmam szilárdan áll mindörökké.” * Valóban, a te hűséged erős, miként a mennybolt.
Hívek: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát,
E: Választottammal szövetséget kötöttem, * megesküdtem szolgámnak, Dávidnak.
Megerősítem ivadékodat örökre, * és megszilárdítom trónodat nemzedékről nemzedékre.
H: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát.
E: Kiválasztottam szolgámat, Dávidot, * szent olajommal felkentem,
Biztos támasza kezem lesz, * karom teszi őt erőssé.
H: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát.
E:Vele lesz hűségem és kegyelmem, * magasra emelkedik feje az én nevemben.
így szólít majd engem: † „Atyám vagy nékem, * Istenem és üdvöm sziklája.”
H: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát.

ALLELUJA
Alleluja. 8. szám.
jézus mondja: † Új parancsot adok nektek:* Szeressétek egymást, ahogy én szeretlek titeket, Jn 13,348 G. tónus.
Alleluja.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből - Mt 25,31-40
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében, összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára.
Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottál, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert
éhes voltam és ti ennem adtatok;
szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, s ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!”
Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!”
Ezek az evangélium igéi.

Egyetemes könyörgések:
22. SZENT MÁRTON PÜSPÖKRŐL (November 11.)
Pap: Testvéreim! Hazánk földjén született és töltötte ifjúkorát Szent Márton püspök. A mai napon őróla emlékezünk, és az ő támogatását remélve terjesztjük kéréseinket mennyei Atyánk elé!
Lektor: 1. Add, Urunk, hogy Szentatyánk. N. pápa, N. megyés főpásztorunk és papjai Szent Márton püspök lelkületével végezzék apostoli munkájukat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Add, Urunk, hogy a te szent néped áldozatos lélekkel gyakorolja az irgalmas felebaráti szeretetet!
3. Add, Urunk, hogy híveid anyagi javaikat Szent Márton példája szerint osszák meg rászoruló testvéreikkel!
4. Add, Urunk, hogy a betegek Szent Márton alázatával fogadják kezedből akár az életet, akár a halált!
5. És végül add, hogy elhunyt szeretteink irgalmadból a szentek boldogságában részesüljenek!
Pap: Mindenható Istenünk! Szent Márton püspök példája lelkesítsen minket, hogy papjaid és hívő néped áldozatkész szeretetben összeforrva munkálkodjék a te dicsőségedben és az embertársak javán! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség