Összehangoló, kapcsolatot elmélyítő és erősítő, vidám délutánon vettek részt kisgyermekes házastársak a házasság hetében.

Bizse Roberta pszichológus az Anyabárka csoportvezetője az esemény családbarát jellegéről beszélt. „Mi kifejezetten a kisgyermekes családokra gondoltunk, ugyanis azt tapasztaltuk, hogy általában ők azok, akik legkevésbé jutnak el ilyen rendezvényekre. Pont olyan élethelyzetben vannak ezek a házaspárok, hogy nekik van leginkább szükségük arra, hogy egymással is tudjanak foglalkozni, és igazán minőségi időt töltsenek együtt. Hogy ne mindig csak a gyerekekről legyen szó, meg a napi dolgokról, hanem a kapcsolatukra tudjanak fókuszálni.”

hazassag pecs hazas tarsas web 20190216 7

A párok feladatokat hajtottak végre 7 állomáson keresztül. Útmutatóként egy szépen feldíszített mappa szolgált, amelyben hazavihették jegyzeteiket további beszélgetésre, elmélkedésre. Bizse Roberta szerint a szervezők nem beszámolót várnak, csupán a program tervezőiként és biztosítóiként vannak jelen.

Sterner Petra férjével, Dániellel és kisbabájukkal, Barnabással érkezett az alkalomra. Az egymásra figyelés fontosságát emelte ki, amire jó alkalom lehet ez a rendezvény. „Fontos, hogy egymásra tudjuk időt szakítani. Most van egy hét hónapos kisbabánk, akit nagyon nehéz úgy letenni, hogy egymásra is legyen időnk. Így, hogy mindegyik program családbarát, ez így megoldható. Azért jöttünk el, hogy a házasságunk épüljön, és szépen tudjuk kondiban tartani.”

Kovácsné Csíki Annamária szintén férjével érkezett a házas-társas délutánra. „Fontos a házasságunk, fontos a kapcsolatunk és úgy gondoltuk, hogy ez is egy lehetőség arra, hogy egymásra figyelhessünk a rohanó hétköznapokban. Legalább két óra, amikor egymással tudunk foglalkozni és egymásra figyelünk.” – fejtette ki. Férje, Norbert hozzátette, hogy egy barátjuk meghívására érkeztek. „Ebben a rohanó világban sokat számít nekünk ez a két óra.” –mondta.

A Házas-társas esemény a Pécsi Egyházmegye társszervezésével valósult meg.

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

LD honlap logó