Ma ünnepli az Egyház Polikárpnak, Szmirna egykori vértanú püspökének emléknapját. Az apostolok közvetlen tanítványainak nemzedékéhez tartozott, kortársai és az utódok szemében is nagy tekintélynek örvendett.

Burghers Michael: Saint Polycarp155-ben szenvedett vértanúhalált, amikor Szmirna cirkuszában máglyán elégették. Ismerjük egy levelét, és a korabeli aktákból vértanúságának történetét. Amikor felszólították, hogy átkozza meg Krisztust, ezt válaszolta: „Nyolcvanhat esztendeje szolgálok Krisztusnak, sohasem bántott engem; hogyan is átkozhatnám Királyomat, aki üdvözít engem?"

„A pénzsóvárgásban van minden rossz eredete (vö. 1Tim 6,10). Hiszen tudjátok, nem hoztunk magunkkal semmit erre a világra, nem is fogunk elvinni innen magunkkal semmit (vö.: 1Tim 6,7; Jób 1,21). Fegyverkezzünk fel az igazságosság fegyvereivel, először magunk tanuljuk meg az Úr parancsainak követését; azután asszonyaitokat tanítsátok, hogy a nekik adott hitben, szeretetben és szentségben mindenkor őszintén és egyformán szeressék férjüket, minden megtartóztatásban, és gyermekeiket az Úr félelme fegyelmére neveljék. Az okos özvegyeket is tanítsátok az Úr hitére, hogy mindenkiért szüntelen imádkozzanak, tartózkodjanak minden rágalomtól, megszólástól, hamis tanúskodástól, kapzsiságtól és minden rossztól. Tudják meg, hogy Isten oltára ők, hogy Isten mindent világosan és élesen átlát, semmi sincs rejtve előtte, sem gondolat, sem elképzelés, de még a szív rejtett dolgai sem (vö.: 1Kor 14,25)."

(Szent Polikárpnak Szmirna püspökének levele a filippiekhez, részlet. Vanyó László fordítása)

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség