A Ferenc pápa felhívására indult 24 órát együtt az Úrral mozgalom az egész világon megmozgatta a katolikus híveket. Március 4-5-re az egész világon közös imádságokat, bűnbánati liturgiát és keresztutat tartottak.

24 ora az Urral Tamasiban bkA Pécsi Egyházmegyében esperesi kerületekre bontva szervezték meg a szentségimádást és a kapcsolódó közösségi programokat.

Akárcsak az egyházmegye többi kerületében, a tamási esperesi kerület központjában, Tamásiban is bárki részt vehetett az egymást követő imaórákon, miközben gyónásra és az egymással való találkozásra is lehetőség nyílt. A péntek déli nyitó szentmisét többek közt szentségimádás, bűnbánati liturgia és énekes áhítat követte. Hegedűs János tamási plébános a közösségben imádkozás fontosságát hangsúlyozta. Mint elmondta: „A közösségi imának különleges ereje van, amikor a hívek együtt, testvéri szeretetben találkozva, közösen emelik a szívüket Istenhez. Ez a 24 óra erre kínál alkalmat: hogy együtt imádkozzunk, közösségben legyünk együtt."

Szabó József esperes kiemelte: ezek az együttlétek különösen fontosak napjainkban, amikor az egyéni szükségletek és vágyak mellett gyakran elveszti jelentőségét a közösségek megtartó ereje. Az órákon át tartó elmélyült, csendes imádkozás a nagyböjti lelki felkészülést is segíti.

Szabó József hozzátette: fontos felülbírálni az imában megfogalmazott kéréseinket, és feltenni a kérdést, vajon megfelel-e Isten akaratának az a vágyunk és elképzelésünk, amit imába foglalunk? Az Úrral együtt töltött 24 óra ebben is segítséget, támpontot kínálhatott az egybegyűlteknek.


 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 június
M T W T F S S
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Közelgő események

Hitoktatói Te Deum:
Magtár Látogatóközpont, Pécs -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.
Ibafai múzeum megnyitója:
Ibafa -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.
Úrnapja:
Székesegyház, Pécs -
2023. 06. 11. - 2023. 06. 11.
Tanévzáró püspöki szentmise:
Park Utcai Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Mohács -
2023. 06. 15. - 2023. 06. 15.
Ronta László aranymiséje:
Harkány -
2023. 06. 17. - 2023. 06. 17.

Szentmise közvetítések banner v2

 

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség