Beszélgetés Udvardy György megyéspüspökkel
A karácsonyt körülveszi egyfajta negédes szentimentalizmus. Miképpen tudunk ebből kilépni, hogy megértsük az ünnep valódi jelentőségét?
Ha összekapcsoljuk a húsvéttal. Meghatározó számomra Szent Ágoston egyik karácsonyi beszédének logikája. Arra int, hogy amikor az újszülött gyermekre gondolunk, jusson eszünkbe a keresztre feszített férfi; amikor a népet jelképező pásztorok hódolatát látjuk, lássuk magunk előtt ugyanezt a népet, amint a keresztfeszítést követeli Pilátustól; és amikor a napkeleti bölcsek ajándékaira emlékezünk, emlékezzünk Krisztus szögeire és a kalapácsra, amellyel a keresztfára szögezték. A karácsonyt, Jézus Krisztus születését nem tudom másként érteni, mint a húsvét: nagypéntek, nagyszombat és a feltámadás felől.
Sokszor elmondjuk, hogy az Ige testté lett, megszületett Jézus Krisztus, de mit jelent ez valójában? Mit jelent ez a mi számunkra ma? Változott-e a világ Jézus Krisztus eljövetelével?
Nem szeretnék kibújni a kérdés elől azzal, hogy a megváltás misztérium, és mint ilyen, csak közelíteni tudunk hozzá, de nem érthető meg a maga teljességében. Egyszer, az egyik bíboros prédikációjában hallottam a kérdést: Vajon mikor látunk tisztábban? Amikor a nappali világosság mindent beragyog, és élesen kirajzolódnak a tárgyak körvonalai, vagy amikor körülölel minket az éjszaka sötétsége, és a távolban megpillantunk egy fénysugarat? Mit jelent egyáltalán a tisztánlátás? Úgy tűnik, a sötétség Krisztus eljövetele után sem szűnt meg a világban, a bűn sötétsége továbbra is elhomályosítja a látásunkat. Jézus Krisztus megszületésével azonban ebbe a sötétségbe beragyogott a fénysugár. Ismerjük már az irányt, az utat, követni tudjuk a világosságot. A fényt a sötétség nem csak akkor nem fogadta be. Ma se. Amint azonban megjelent a világosság, azt is tudjuk, hogy a sötétség: sötétség, a bűn: bűn. Ugyanakkor mindig emlékezetben tartom az evangéliumi példázatot a búzáról és a konkolyról. A jó és a rossz szétválasztása nem a történelemben valósul meg, hanem az emberi történelem legvégén. Az alapkérdésre visszatérve: a megváltás nem azt jelenti, hogy minden fénybe borult, hanem azt, hogy megjelent a világosság. A valódi látástól elszokott emberek Krisztus megváltó tette következtében, az egyházban újjászületve, a keresztségben és a szentségekben részesedve megújult látásmódot, érzékszerveket kapnak, és képesek meglátni ezt az igazi világosságot. Az emberiség és az egyes ember életében is van előtt és után. Egészen más a helyzet Krisztus eljövetele előtt, mint után.
Úgy tűnik, különleges a kor, amiben élünk. Nemcsak a világ, hanem az egyház szempontjából is, hiszen például jelenleg két pápánk van. Tapasztalható a bizonytalanság, a nyugtalanság. Sokan például egyre élesebben bírálják Ferenc pápát, mások rajongva igyekeznek szembeállítani őt elődeivel. Viták övezik az októberben tartott rendkívüli szinódust, a házassággal kapcsolatos kérdéseket, álláspontokat is. Mintha minden mozgásban lenne.
Nem tartom ezt a helyzetet szokatlannak vagy elbizonytalanítónak, mégpedig azért nem, mert az egyházat a Szentlélek vezeti. A Lélek alakít, tanít, nevel. Ha egy szülő azt látja, hogy a gyermeke kinőtte a cipőjét, s bár szorítja, de még mindig hordja, akkor leveszi a lábáról, és másikat ad helyette. A Lélek is megszabadít régi, megszokott, elavult formáktól, és új utakat nyit az egyházban és az egyháznak. Ez nem mindig fájdalommentes, nem mindig észlelhető azonnal a Lélek munkálkodásának gyümölcse. Más kérdés, hogy mi az, ami valóban változás; hol, mikor, milyen döntések és állásfoglalások születnek az egyházban, és mi az, ami ezekből a médiumokon keresztül eljut a hívekhez és az érdeklődőkhöz. Az egyházban a változás természetes, és sokszor nem azonos azzal, amit a sajtó sugall.
Milyen irányú változást érzékelhetünk most az egyházban?
Azt látjuk, hogy ismét vissza kell térnünk az alapokhoz. Amíg korábban jellemző volt a lelkipásztori szolgálatban egyfajta állapotfenntartás, az események követése megfelelő, világosnak tűnő keretek között, ma már a legalapvetőbb hitigazságok kimondására és megértésére van szükség, így például a Hitvallás egyes tételeinek újbóli megértésére is. Az a kulturális környezet, amelyhez az egyház bizonyos időn keresztül hozzászokott, mára már darabjaira hullt, és az egyes darabok felől az egyház üzenetének egysége sem látható. Úgy gondolom, ma nem egy állapot fenntartása a feladatunk, hanem a létrehozás. Ez szerintem izgalmasabb, talán emberpróbálóbb, és mindenképpen nagyobb kihívást jelent. Mivel tömegek nem ismerik a Bibliát, nem értik az egyházi nyelvet, és nem rendelkeznek semmilyen tapasztalattal a liturgiáról és a szentségekről, immár egészen odáig vissza kell mennünk, hogy kimondjuk, mások és a magunk számára is újból érthetővé tegyük hitünk legalapvetőbb igazságait.
Az egyik ilyen alapigazság, hogy Isten emberré lett. Mit jelent ez az ember számára?
Azt, hogy Isten nem mond le az emberről. Miért? Mert az ember benne van Isten jövőjében. Isten emberként való születése sokszorosan hangsúlyozza az ember méltóságát, az emberi lét szépségét. Jézus Krisztus megtestesülése nem pusztán egy, a bűn által elrontott és az emberiség egészére átöröklött létmód helyrehozatalát jelenti, hanem az isteni szeretet kinyilatkoztatását. Isten nem csupán világfölötti Úr, nem pusztán Alkotó, hanem Atya, maga a Szeretet. Azzal, hogy a Fiú emberré lett, az emberi lét új távlata nyílik meg, s ez visszahat jelenlegi létmódunkra, jelen állapotomra is. Visszahat a döntéseimre, a kapcsolataimra, sőt, ebben ismerem föl igazi valómat. A Fiú visszavonhatatlanul emberré lett, emiatt lehetnek egyáltalán visszavonhatatlan döntéseink, életre szóló elköteleződéseink. Isten ígérete az örök életre minden ilyen életre, örök életre szóló döntés alapja és mintája. Ez a szövetség Isten és ember között, amelyet Isten kezdeményezett, és így a szövetségben kimondott szavak távlata is az örök élet. Az embernek szüksége van erre a távlatra, erre irányul legmélyebb vágyakozásunk. Reményünk az üdvösségre szól, a hitben hozom meg a döntést, amely megvalósul a szeretet cselekedeteiben. A megtestesülés Isten szeretet-cselekedete Isten részéről Jézus Krisztusban az ember iránt. Ebben van a jövőnk, ez a mi reményünk.
H. Gy.
