Budapesti, váci és pécsi kórházának felújításához, valamint egy hajósi szociális intézmény létesítéséhez a Betegápoló Irgalmasrendnek idén 780 millió, 2017-2018-ban pedig további kilencmilliárd forintot biztosít a kormány.

A Betegápoló Irgalmasrend pécsi kórházában jelenleg 117 ágyon tudják biztosítani a régió lakosságának hospice és krónikus ellátását, a rend küldetésével összhangban.

A kormányhatározat szerint a többi mellett a rend pécsi, Irgalmasok utcájában található épületének energiahatékonysági felújítását is támogatják, „elismerve a Betegápoló Irgalmasrend közfeladat átvállalásával kapcsolatos munkáját".

betegekvnapja pecs irgalmasok banner 0

A miniszterelnökséget vezető miniszter (az emberi erőforrások minisztere, a nemzetgazdasági miniszter, valamint a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával) megvizsgálja a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus forrásainak lehetséges felhasználását a felújításokhoz.

A négy projekt előkészítésére idén legfeljebb 780 millió forint többletforrást biztosít a kormány. Az uniós források felhasználási lehetőségeivel összhangban emellett 2017-ben legfeljebb 8,12 milliárd forint, 2018-ban legfeljebb 1,1 milliárd forint juthat a határozat alapján a beruházásokra.

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség