Június 18-án diakónus- és papszentelésre kerül sor a Pécsi Székesegyházban. Kérjük Isten kegyelmét rájuk, akik az egyházi rend szentségének első és második fokozatában részesednek!

A hagyományoknak megfelelően június 17-én 17.00 órakor zarándoklat indul a szentelendőkért Mecseknádasdról az Árpád-kori kápolnától Püspökszentlászlóra. Püspökszentlászlón 20.00 órakor püspöki szentmise lesz, amelyet Udvardy György megyéspüspök celebrál. A szentmise után agapé következik, majd azoknak, akik vállalják, éjszaka is folytatódik a zarándoklat, Püspökszentlászlóról Pécsre.

Szentelés helye, ideje: Pécsi Székesegyház, 2016. június 18. 10.00 óra

19960 Sas NorbertSas Norbert

1992. október 11-én született Mohácson. Szülei negyedik gyermekeként látta meg a napvilágot, katolikus családban nevelkedett.
Általános iskolai tanulmányait a Lánycsóki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában végezte, ahol hitoktatásban is részesült. Érettségijét a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnáziumban szerezte.
Már kisgyermek korától kezdve rendszeresen ministrált a lánycsóki templomban, ami meghatározta az életét és gondolkodását. A papi hivatás gondolata a lánycsóki plébánián szolgáló papok hatására fogalmazódott meg benne.
Gimnáziumi tanulmányai alatt megerősödött benne a hivatás melletti elköteleződés. Különösen nagy hatást gyakorolt rá ebben az időben Bognár Attila atya, személyes papi jelenlétével, segítségével, támogatásával és példájával.
Tizennyolc évesen, az érettségi után felvételét kérte a Pécsi Egyházmegye papnövendékei közé, a sikeres felvételi után dr. Udvardy György megyéspüspök teológiai tanulmányainak elvégzésére Esztergomba, az Érseki Papnevelő Intézetbe küldte.

Szentelési jelmondata:
„Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével." (Gal 6,14)

 

pap087Berecz Tibor

1990-ben született Szekszárdon, születésétől fogva Szakadáton, egy kis Tolna megyei faluban élt, nevelkedett. Akkoriban Hopp Ferenc volt a plébános a szomszéd településen, így első osztálytól kezdve hozzá járt hittanra. Szülei és nővére, bár nem hívők, nem is akadályozták, hogy hetente hittanra és szentmisére járjon, így iskolásként a keresztséggel kezdve a szokásos lépésekben részesült a szentségekben. A hittanórákon és a szentmisén hallottak érdekelték, komolyan vette őket; de a papság gondolata még nem merült fel benne. 7. osztály végén bérmálkozott: ezt követően körülbelül két hét múlva érezte meg, hogy pap szeretne lenni.
Egy évvel később Pécsre került a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumába, ahol kollégista lett. A 2005 és 2009 között itt töltött négy év életre szóló volt számára. A kollégium, az iskola légköre és a ciszterciek jelenléte mellett még az iskolai kórus, az akkoriban Pécsett megalakult Antiochia közösség és a Pécshez közeli görcsönyi plébánián tett látogatások voltak nagyon meghatározóak számára. Közben nem titkolta, hogy papságra készül.
Az érettségit követően jelentkezett és felvételt nyert a pécsi egyházmegyés papnövendékek sorába. Budapestre került a Központi Papnevelő Intézetbe, majd három év után Rómába a Pápai Német-Magyar Kollégiumba, ahol újabb három évet töltött.
Előző év októberében Rómában szentelték diakónussá. Gyakorlati évét Pécsett a kertvárosi plébánián töltötte.

Szentelési jelmondata:
„Isten nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet." (vö. 1Sám 16,7)

Újmiséit a következő időpontokban és helyeken mutatja be:
Június 19. 15.00 Szakadát
Június 26. 10.00 Diósberény
Június 26. 16.00 Pécs-Kertváros – horvát nyelvű
Június 26. 18.00 Pécs-Kertváros

 

pap086Lápossy Péter

1990. április 5-én született Pécsett. Itt a Szent Mór Iskolaközpontban kezdte el az általános iskolát, majd a gimnáziumot is itt fejezte be és érettségizett. Öt évig zongorázott, ezután ütős hangszereken tanult. A zene azóta is nagyon fontos számára, szeret zenét hallgatni, maga is szívesen énekel, illetve a zongorázás kedvelt kikapcsolódás számára. Körülbelül tíz évig aktívan tájfutott, szemináriumba lépése óta erre kevésbé volt lehetősége, de a futás azóta is jelen van az életében, és az aktív pihenés idejét jelenti számára. Időközben családjával Kővágószőlősre költöztek, bár az életük nagyrészt továbbra is Pécsett zajlott, hiszen szülei is ott dolgoztak, és ő is két húgával együtt oda járt iskolába.
2009-ben, érettségi után, meghallva az Úr hívását, jelentkezett és felvételt nyert a pécsi egyházmegyés papnövendékek sorába. Budapestre került a Központi Papnevelő Intézetbe. Itt három évet tanult a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán. 2012-től Rómában folytatta tanulmányait a Pápai Német-Magyar Kollégiumban, illetve a Pápai Gergely Egyetemen. Tavaly októberben szentelték diakónussá Rómában. Gyakorlati évét a szekszárdi plébánián töltötte.
Hívő családban nőtt fel, katolikus iskolába járt, tehát a szentmisére járás, az imádság, a hit természetes részét képezték életének, bevallása szerint azonban volt egy pont, amikor mindez személyes döntéssé vált. Ezt követte nem sokkal később, a gimnázium vége felé a papság gondolata: úgy érezte, hogy az Úr élete eseményein, a körülötte élők szavain, tettein és belső vágyain keresztül a papi szolgálatra hívja. A szemináriumban eltöltött évek alatt, a sok nehézség, belső küzdelem ellenére ez a meggyőződése egyre erősödött, és ma is úgy gondolja, hogy ezen az úton kell a Jóistennek az életében megtapasztalt minden emberi értelmet felülmúló szeretetére (vö. Ef 3,19) válaszolnia.

Ennek a vágynak a kifejezője választott jelmondata is Jézus főpapi imájából:
„A szeretet, amellyel engem szeretsz, legyen bennük." (Jn 17,26).

Újmiséit a következő időpontokban és helyeken mutatja be:

Június 18. 16:30 Kővágószőlős
Június 26. 16:30 Szekszárd


Hagyományosan a papszentelési misében a főpásztorral együtt miséznek az adott évben jubiláló paptestvérek.

Idén ünnepli pappá szentelésének:

  • 55. évfordulóját Ft. Imre János Csanád OSPPE kisegítő lelkész
  • 25. évfordulóját Ft. Bacsmai László esperes, plébános
  • 25. évfordulóját Ft. dr. Takács Gábor kanonok, plébános

Az Úristen bőséges áldását kérjük további életükre és szolgálatukra!

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség