Az egyházaskozári katolikus közösség augusztus 19-én este 6 órakor püspöki szentmisével ünnepelte templomuk felszentelésének huszadik évfordulóját. A szentmisét Udvardy György megyéspüspök celebrálta.

Egyhazaskozar 01

Az egyházaskozári templomot 1996. augusztus 20-án szentelte fel Mayer Mihály megyéspüspök, a plébános ekkor Molnár Ottó volt. Az évforduló megünneplésére a tavalyi Szent István-búcsú óta készültek a hívek.

Az egyházaskozári templom a kezdetektől őrzi a templomépítők lelki örökségét. A jubileumi alkalom jelentőségét az adta, hogy az építők generációja együtt tudott ünnepelni mindazokkal a fiatalabb hívekkel, akik számára már természetes, hogy az egyházaskozári templom áll, s hogy az övék.

A szentmise elején Mészáros Józsefné és Ládás József egykori egyházközségi képviselők köszöntötték Udvardy György megyéspüspököt, a végén pedig Győri Csaba és felesége, Nóra mondott köszönetet a főpapi szolgálatért.

A szentmise utáni agapén Weisz Péter volt polgármester és Jankó Antal, a templom építésének egyik fő közreműködője elevenítette fel a húsz évvel ezelőtti eseményeket.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség