Augusztus 23. és 25. között találkoztak a Pécsi Egyházmegye papnövendékei, hogy a hagyományos nyár végi táborban megerősödjenek hivatásukban. A baráti összejövetelt Kajtár Edvárd, a székesegyház plébánosa vezette; a háromnapos eseményen részt vett Udvardy György pécsi megyéspüspök is.

Négy éve kezdeményezte Udvardy György pécsi megyéspüspök, hogy az egyházmegyében a papságra készülők számára jöjjön létre egy olyan nyári találkozó, amely egymás jobb megismerését és a hivatásban való elmélyülést szolgálja. A kispaptábornak vannak hagyományai a Pécsi Egyházmegyében, ezeket elevenítette fel és újította meg a főpásztor.

kispaptabor puspokszentlaszlo web 20160824 6A papnövendékek idén augusztus 23. és 25. között Pécsett és Püspökszentlászlón töltöttek együtt pár napot.

„Ez a találkozó a baráti együttlétről szól. Arról, hogy az egyházmegye papnövendékei megerősödjenek a hivatástudatban, egymás jobb megismerésében és szeretetében, és így jobban is segítsék egymást az úton, amely a papsághoz vezet." – fogalmazott Kajtár Edvárd, a Pécsi Székesegyház plébánosa, aki jelenlegi kinevezése előtt a Központi Szeminárium spirituálisa volt.

Az egyházmegyének jelenleg 12 növendéke van. Az augusztusi találkozón azonban nem tudtak mindnyájan részt venni. A külföldi ösztöndíjas hallgatót tanulmányai szólították el, néhányuknak pedig képzési intézményükben, a szemináriumban voltak programjai.

„A papság mindenekelőtt életforma. Jézus arra hív meg, amit Ő maga is tesz és tenne az egyházán keresztül." – fogalmazott Kajtár Edvárd plébános.

Fotó: Loósz Róbert

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség