Püspöki szentmisével kezdődött a Pécs Város Napja ünnepség. A Pécsi Tudományegyetem 2017-ben ünnepli alapításának 650. évfordulóját, amelyet együtt ünnepel a város, az egyetem és az egyházmegye. Szeptember 1-jén került sor Pécs Város napja ünnepi közgyűlésére és a PTE tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésének közös rendezvényére is, amelyen díjakat, kitüntetéseket adtak át.

„Az ünnepet azért kapjuk, hogy visszatekintsünk a múltba, hálát adjunk. Azért kapjuk, hogy előre tekintsünk, kérve Isten gondviselő jóságát. Azért kaptuk, hogy erősödjünk a szolgálatban, amire vállalkoztunk." Ezekkel a szavakkal köszöntötte Udvardy György megyéspüspök a Pécs Város Napján megjelent városvezetőket, a testvérvárosok delegációját, a díjazottakat és a pécsieket a Lyceum templomban tartott ünnepi szentmisén.

Lyceum szentmise 900px

„A mai napon, a város napján, van okunk ünnepelni. Ünnepelni a közösséget, ünnepelni az itt lakókat, ünnepelni azokat a testvéreket, akik vállalják ennek a közösségnek bárminemű szolgálatát, ami a kitűzött célunknak megfelel. Van okunk ünnepelni a város lakóit, a város igen gazdag múltját, értékeit, és van okunk ünnepelni azt a reményt, ami a jövőbe irányul." – fogalmazott a megyéspüspök.

A szentmise keretében adta át hivatalosan a Lyceum templom megújult tetőszerkezetét a Pálos rendnek Páva Zsolt polgármester, majd Udvardy György megyéspüspök megáldotta az épületet. A főpásztor megköszönte mindazok munkáját, akik sokat tettek a városért.

A Pécsi Tudományegyetem 2017-ben ünnepli alapításának 650. évfordulóját, amely esemény felvezető évében, 2016. szeptember 1-jén került sor Pécs Város Napja ünnepi közgyűlésére és a PTE tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésének közös rendezvényére. Az eseményen díjak, elismerések és egyetemi tanári kinevezések átadására is sor került.


Pro Civitate díjat vehetett át:

  • Id. Dárdai Pál labdarúgó, labdarúgóedző a labdarúgás területén elért kiváló eredményei, továbbá több évtizedes edzői munkájának elismeréseként,
  • Rétfalvi Sándor szobrász, érdemes művész, professzor emeritus a képzőművészetben és az oktatásban végzett kiemelkedő munkájáért, Pécs város művészeti életében elért sikereinek elismeréséül,
  • Vonyó József történész, nyugalmazott címzetes egyetemi tanár fáradhatatlan, lelkiismeretes, magas színvonalon végzett, több évtizedes közéleti, akadémiai, kutatói és oktatói életpályájának elismeréséül.

Pro Communitate díjat vehetett át:

  • Jobbágy Valér Liszt-díjas karnagy, egyetemi tanár, Pécs kulturális életének négy évtized óta aktív szereplője a magyar kultúra magas szintű közvetítésében tett eredményes tevékenysége, a zeneirodalom remekműveinek előadása, továbbá zenepedagógiai tevékenységének elismeréséül,
  • A Magyar Pálos Rend Tartományfőnöksége közösségteremtő, lelkipásztori, tanítói, humanitárius és jószolgálati munkájának elismeréséül,
  • Varga Ferenc tanár, intézményigazgató, egyesületi elnök sikeres és eredményes közéleti, közösségteremtői, közművelődési, oktatói és ifjúságnevelői életpályája, valamint a határon túli magyarok közösségmegtartó és identitástudatuk megőrzéséért tett lelkes és fáradhatatlan munkájának elismeréséül.

Pro Universitate Juventutis Díjat vehetett át:

  • Vancsik Péter magyar-testnevelés szakos hallgató, a Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának elnökeként végzett alázatos és kiemelkedő szervezetfejlesztő, több generáción átívelő hatású tevékenysége és leköszönését követően a Neptun rendszer bevezetésével kapcsolatosan végzett aktív segítségnyújtása elismeréseként,

Pro Universitate Quinqueecclesiensi kitüntetést vehetett át:

  • Korinek László professzor a Pécsi Tudományegyetem érdekében kifejtett vezetői, kezdeményező és támogató tevékenységéért,
  • Debreczeni László nyugalmazott tiszti főorvos a Pécsi Tudományegyetem érdekében kifejtett kezdeményező és támogató tevékenységéért.

Pécs Város Díszpolgára címben részesült:

  • Bánky József, Pécs klasszikus zenei életének meghatározó szereplője magas színvonalon végzett, több évtizedes fáradhatatlan, felbecsülhetetlen értékű zeneszerzői, előadói, művészeti és a felsőfokú zenetanári munkájának, sikeres életpályájának elismeréséül.

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 szeptember
M T W T F S S
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Közelgő események

Ars Sacra Fesztivál:
Pécs, Báta -
2023. 09. 23. - 2023. 09. 24.
Férfitalálkozó - Határaink:
Szekszárd -
2023. 09. 29. - 2023. 09. 29.
Apa-fia zarándoklat Máriagyűdre:
Pécs - Máriagyűd -
2023. 09. 30. - 2023. 09. 30.
Pári templombúcsú:
Pári -
2023. 10. 01. - 2023. 10. 01.
Férfitalálkozó - Határaink:
Paks -
2023. 10. 06. - 2023. 10. 06.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség