Udvardy György pécsi megyéspüspök részvételével zajlott az egyházmegyei intézmények igazgatóinak találkozója. A főpásztor fontosnak tartja az intézményben lévő változásokat, a fenntartó továbbra is megadja a szükséges támogatásokat.

megbeszelesekAz egyházmegye intézményvezetőinek találkozóján Udvardy György megyéspüspök Szt. Jeromos lelkigyakorlataiból idézett. „Úgy fogják érteni a Szentírást, ahogy mi közvetítjük"„Aki nem ismeri a Szentírást, az Krisztust sem ismeri." A főpásztor az intézményi lelkigyakorlatok fontosságára hívta fel az igazgatók figyelmét, amelynek megszervezése a püspöki biztosok illetve az intézmények vezetőinek dolga.

Pintér László meghívott előadó a kompetenciamérés fogalmáról, az egyházmegyei intézmények eredményeinek elemzéséről beszélt, valamint arról, hogyan lehet ezeket az eredményeket felhasználni az önértékelésben.

Tóth László Ákos egyházmegyei közoktatási főmunkatárs ismertette többek között a munkatervek leadásával, a tantervek korrekciójával, szabadságok kiadásának szabályaival, valamint a HR-tábla kitöltésével kapcsolatos tudnivalókat. Volt szó a tanulmányi szerződések korrigálásának módjáról, az intézményekben megalakult hittan munkaközösségek dokumentációjának bekéréséről, illetve egyeztettek a félévkor esedékes változtatásokról is.

A főpásztor elmondta:

„Célt nem tévesztve, mi elsősorban nevelünk és oktatunk, nemcsak a törvénynek kell megfelelni. Fontosnak tartom az intézményben lévő változásokat, ehhez a fenntartó továbbra is megadja a szükséges támogatásokat."

Az értekezlet imával záródott, majd közös ebéden vettek részt a megjelentek a püspöki palotában. A következő igazgatói értekezlet október 20-án csütörtökön, a tolnai Szent István Gimnáziumban lesz.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség