„Ez az épület mindenki előtt kitárja kapuit, aki felismeri az emberi lét törékenységét" – fogalmazott beszédében Udvardy György megyéspüspök pénteken, a bonyhádi kórházkápolna megáldása alkalmából szervezett programon.

bonyhadi korhazkapolna megaldasa 07

Az egyházmegye főpásztora hangsúlyozta, az első szó a köszöneté: adjunk hálát a Jóistennek, hogy segítette a kápolna létrejöttét. De ugyancsak elismerő szavak illetik, és köszönet jár mindazoknak – élükön dr. Illés Ildikó főorvos asszonnyal –, akik a kezdetektől mozgató rugói voltak a nemes ügynek.

A város vezetése nevében Szabó Tibor, Bonyhád alpolgármestere megköszönte valamennyi segítő, közreműködő áldozatos munkáját: „Egy olyan hely jött létre az intézmény falain belül, ahol mindenki megnyugvásra találhat".

„Meggyőződésem, hogy mindannyiunknak szüksége van egy olyan helyre, ahol pár pillanat erejéig elcsendesülhet, és ahol még közelebb kerülhet a teremtőhöz" – ezt már dr. Illés Ildikó mondta, hozzátéve: a kápolna „önmagát építette fel", ugyanakkor minden egyes közreműködőnek hálás szívvel köszönik a segítségét. Felidézte, a pillanatnyi problémákon – mint egy önálló személyiség – valahogy mindig átlendítette magát a kápolna, ezért is lehet találó a kifejezés, hogy „önmagát építette fel."

Fotó: bonyhad.hu

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség