Gyertyaszentelő Boldogasszony napján találkoznak minden évben a szerzetesközösségek, hogy tanúságot tegyenek hivatásukról, közösségükről. A megszentelt élet napján egyházmegyénkben idén Kozármislenyben gyűltek össze ünnepelni a szerzetesek. A betegápoló ferences nővérek voltak a házigazdák a helyi egyházközséggel együtt.

megszentelt elet web 20170202 32Kozármislenyben több éve szokás, hogy a körmenetet a gyerekek járják végig, megemlékezve arról, hogy ezen a napon vitték a gyermek Jézus Krisztust a jeruzsálemi templomba. Most ehhez a körmenethez csatlakoztak a szerzetes testvérek Udvardy György megyéspüspökkel együtt. A főpásztor buzdításában elmondta: „Mindannyian, akik együtt vagyunk: fiatalok, idősek, szülők, nagyszülők, házastársak, szerzetesek, papok, így együtt vagyunk a teljes egyház, a Krisztus nevében együvé tartozó közösség." Majd a megyéspüspök a szerzetesek jelképszerű életéről beszélt: az ő döntésük, elkötelezettségük mindannyiunk számára bátorítás és meghívás. Meghívás az egyéni és közösségi imára, közös ünneplésre, s bátorítás, hogy a nehézségek ellenére is járható és örömteli a krisztusi út."

Fotó: Loósz Róbert

További képek az eseményről itt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 szeptember
M T W T F S S
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Közelgő események

Ars Sacra Fesztivál:
Pécs, Báta -
2023. 09. 23. - 2023. 09. 24.
Férfitalálkozó - Határaink:
Szekszárd -
2023. 09. 29. - 2023. 09. 29.
Apa-fia zarándoklat Máriagyűdre:
Pécs - Máriagyűd -
2023. 09. 30. - 2023. 09. 30.
Pári templombúcsú:
Pári -
2023. 10. 01. - 2023. 10. 01.
Férfitalálkozó - Határaink:
Paks -
2023. 10. 06. - 2023. 10. 06.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség