A pécsi Szent Egyed Közösség és hajléktalan barátai évről évre megemlékeznek azokról a szegényekről, akik a nélkülözés és a betegségek következtében hunytak el a városban.

szt egyed kozosseg 02

Ötvennégy név. Ötvennégy eltávozott barát. Egymás után sorjázó nevek, egymás után fellobbanó gyertyalángok, amelyek az emlékezés fényébe borítják a föléjük hajló arcokat. Idén március 18-án, az Irgalmas templomban Morvai Imre Pió mutatott be az elhunytakért ünnepélyes szentmisét, több mint félszáz nehéz sorsú, hajléktalan ember és a Szent Egyed Közösség tagjainak jelenlétében. Pió atya prédikációjában az újrakezdés lehetőségére hívta fel a figyelmet. Arra buzdított mindenkit, akinek élete megroppant, aki nehéz körülmények között éli mindennapjait, hogy ne csüggedjen el. Mindig van lehetőség Isten felé közeledni, hiszen mindannyian az Atya gyermekei vagyunk, ezért jogunk van kérni az Ő segítségét.

A prédikációt követően az elmúlt év során eltávozottakra emlékezve gyújtottak meg egy-egy szál gyertyát a megjelentek. A szentmise végén a közösség tagjai megszentelt virágokkal köszöntötték a szegényeket, hogy a barátság jó illatára emlékeztessenek; arra a barátságéra, amely a közösség tagjaihoz fűzi őket. Végül a szervezők és hajléktalan barátaik közösen ültek a terített asztalok köré, ahol az egybegyűltek közül többen kifejezték hálájukat, és köszönetet mondtak a szegények nevében, hogy megemlékezhettek elhunyt barátaikról.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség