A tanév utolsó napján Máriagyűdre hívta Udvardy György pécsi megyéspüspök az egyházmegye iskoláinak tanulóit. A találkozó célja az volt, hogy a diákok, megtapasztalva a közösséget, jókedvűen, örömmel adjanak hálát az elmúlt időszakért.

A főpásztor Máriagyűdre hívta a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő iskolák hetedik, nyolcadik és kilencedik évfolyamán tanulókat június 15-én, a tanév utolsó napján, hogy imádságos, mégis játékos, vidám nappal zárják az elmúlt időszakot. A Te Deumra mintegy ötszáz tanuló és pedagógus érkezett a gyűdi templomhoz. A találkozó helyszínéül azért választottak szakrális helyet a szervezők, hogy a fiatalok megtapasztalják, a lelki töltődésre alkalmas épületekben és területeken a méltó viselkedés nem zárja ki a jó kedvet, vidámságot.

iskolai te deum mariagy web 20170615 13
A nap püspöki köszöntővel indult, amelyen Udvardy György megyéspüspök a hálaadás fontosságáról beszélt. „A Te Deumon az elmúlt hónapokban megélt nehézségekért, küzdelmekért, az abból fakadó örömért és sikerekért mondunk köszönetet. Bátran hagyatkozzunk Istenre, aki megteremtett, vágyakat adott, kincseket és képességeket ajándékozott. A képességeket fejleszteni, gazdagítani, értük küzdeni kell"- mondta a főpásztor.

A gyerekek számára élmény volt találkozni a többi katolikus iskolában tanulókkal. Minden iskola bemutatkozott, voltak, akik énekeltek, mások irodalmi előadással, vagy mozgásos performansszal köszöntötték a többieket. A közösség erejének megtapasztalására játékos feladatokkal várták a diákokat. A játékok során a sport, a művészet és a felfedezés eszközével a közös sikert egyéni feladatmegoldásokkal érték el a tanulók. A közös program szentmisével zárult, amelyet Dohány Zoltán siklósi plébános és Nagy Norbert ifjúsági referens celebrált. A szentbeszédben a siklósi püspöki biztos arra figyelmeztette a diákokat, hogy a katolikus iskolákban is akkor érezhető a krisztusi szeretet, ha minden cselekedetünket Isten vezérli, ha minden döntésükben az ő akarata nyilvánul meg. Ehhez nem csak a tanárok példaadása, hanem a diákok mindennapos választásai is szükségesek. Ebben válik különlegessé az, aki katolikus iskolában tanul.

iskolai te deum mariagy web 20170615 23

A Pécsi Egyházmegye célja, hogy Baranya és Tolna megye területén mindenki számára legyen elérhető közelségben egyházmegyei fenntartású köznevelési intézmény, jelenleg mindez 11 iskolának és 9 óvodának köszönhetően valósul meg.

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség