A Magyar Katolikus Egyház június 29-e, Szent Péter és Pál apostolok ünnepe utáni első vasárnap, idén július 2-án tartja a péterfillérek gyűjtését az ország katolikus templomaiban. A befolyt összeget a Szentatya karitatív céljaira fordítják.

peterfiller
Ferenc pápa példával jár előttünk az anyagi javak értékének helyes megítéléséről és felhasználásáról. Örömmel társulunk hozzá ezen a vasárnapon, hogy ezáltal is megéljük a közösséget a világegyházzal.

Tavaly a magyar egyház közel 56 millió forintnyi adományt küldött a pápa karitatív céljaira. A Szentszék a hagyományos templomi gyűjtés mellett más módokon is elfogadja a hívek felajánlásait. Lehet banki átutalással segíteni a pápa által támogatott rászorulókat (számlaszám: FinecoBank S.p.A. IT 52 S 03015 03200 000003501166 EUR, bic: FEBIITM1, swift: UNCRITMM, tárgy: Obolo di San Pietro (Peter's Pence), név és teljes lakcím feltüntetésével), sőt postán, csekken is fogadja a Szentatya az adományokat a Città del Vaticano 00120 címen.


A péterfillérek gyűjtése a VIII. században indult el, amikor az újonnan megtért angolszászok önkéntes hozzájárulást küldtek a Szentatyának. Ekkortól alakult ki a „Denarius Sancti Petri" adományozása, amely a középkorban általánossá vált a kelet- és a nyugat-európai országokban egyaránt. Noha a reformáció idején szünetelt a péterfillérek gyűjtése, a XIX. században újraéledt a szokás, majd 1870 és 1929 között a Vatikán egyetlen bevételi forrásává vált, ekkortól már kizárólag karitatív tevékenységre használták fel a befolyt összeget. Magyarországon 1993-ban indult újra a gyűjtés a korábbi évtizedek állami akadályainak megszűnésével.

Forrás: MKPK

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon
2021 június
M T W T F S S
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Közelgő események

Egészségügyi dolgozók és segítő foglalkozásúak lelkigyakorlata:
Máriagyűd -
2021. 06. 18. - 2021. 06. 20.
A Székesegyház felszentelésének 130. évfordulója, PPHF Te Deum:
Pécsi Székesegyház -
2021. 06. 22. -
Igazgatói értekezlet:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 06. 24. -
Lectio Divina Eucharistica - online:
Pécs -
2021. 06. 24. - 2021. 06. 24.
PEM Kórustalálkozó:
-
2021. 06. 29. -

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség